Ritka, hogy egy úszót 24 éves korában fedezzen fel magának a világ, és az is ritka, amikor egy sportoló arról beszél, hogy 2020 és a koronavírus-járvány hozott nem várt pozitív fordulatot az életében. Az Érdről, Milák Kristóf mellől induló úszó esetében mindkét ritka eset valóra vált.
– Érden kezdtem el úszni Plagányi Zsolttal. Volt ott egy jó kis csapatunk, többek közt Milák Kristóffal, de Plagányi távozott, és elkezdett lemorzsolódni mindenki, én lényegében egyedül maradtam. A koronavírus-járvány alatt volt egy pluszévem a felkészülésre, ekkor váltottam, átmentem a BVSC-be, ahol újra Plagányi Zsolttal kezdtem készülni, ráadásul olyan úszókkal együtt, mint Cseh László, akivel az olimpiáig volt egy közös évem, ami sokat jelentett, óriási megtiszteltetés volt vele edzeni, de ugyanezt elmondhatom Bernek Péterről vagy Bohus Richárdról. Azóta százon és kétszázon is jövök felfelé.
Olyannyira, hogy az Eb-ezüstérmes idejével (1:56,03) már nagyon közelít Bernek 2017 óta élő országos rekordjához (1:55,58). Aki az első világversenyén vb-döntőt úszik, a másodikon meg Eb-érmet szerez, azelőtt már nincs lehetetlen.
Szombaton Milák világcsúcsba kergette a román David Popovicit 100 gyorson, ami mellett a női 400 vegyes döntője jelentett még magyar szenzációt. Itt ugyanis bár címvédőként Hosszú Katinka kiesett az előfutamban, a másik két magyar lány, Mihályvári-Farkas Viktória és Jakabos Zsuzsanna kettős győzelmet aratott.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!