Az USA Nagydíj időmérő edzése előtt jelentette be a Red Bull, hogy elhunyt az energiaital-gyártó cég és ezzel együtt a Formula–1-es csapat alapítója, Dietrich Mateschitz.
Elhunyt alapítója emlékére versenyez ma a Red Bull
Hetvennyolc éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull alapítója és tulajdonosa.

Az osztrák üzletember 1984-ben alapította meg a Red Bull céget, amellyel hamarosan a sportban is állandó szereplővé vált. A Formula–1-be először szponzorként került be a cég, majd 2005-től, a Jaguar felvásárlása után saját csapatot indított. Egy évvel később a Minardit is megvásárolta a cég – abból lett a Toro Rosso, majd mai nevén Alpha Tauri –, amelynek azóta is két istállója van az autósport csúcskategóriájában.
A Red Bull idén ünnepelte hatodik egyéni világbajnoki címét az F1-ben, Sebastian Vettel négyet, Max Verstappen kettőt nyert. Emellett az istállónak jó esélye van rá, hogy a hét végi, egyesült államokbeli versenyen az elhunyt alapító tiszteletére megszerezze története ötödik konstruktőri bajnoki címét is.
A Mateschitz vezette cég a Formula–1 mellett számos technikai és extrém sportban szereplő volt, akárcsak a futballban, többek között a három magyar labdarúgót foglalkoztató lipcsei klub is a Red Bull-családhoz tartozik.
További Sport híreink
Borítókép: Dietrich Mateschitz hetvennyolc éves korában hunyt el (Fotó: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Bondár Anna a békét támogatja – kiállnak a háborús propagandába belekevert teniszező mellett
A magyar játékos bűne az volt ukrán ellenfele szemében, hogy 2022-ben részt vett egy oroszországi bemutató tornán.

Szoboszlai olyan bélyeget kapott Angliában, aminek nem örülhet őszintén
A Liverpool magyar játékosáról olyat mondott az angol szakíró, amilyet még nem hallottunk.

Ronnie O’Sullivan: Rosszabb a rossznál, brit katasztrófa Hongkongban
A hétszeres világbajnok hongkongi szereplése kísértetiesen hasonlított a German Mastersen látottakra.

A pénzéhes WBC megfosztotta vb-címétől a négy súlycsoportban is csúcsra érő bajnokot
Shakur Stevenson nem akart fizetni a WBC-nek, a szervezet megfosztotta a vb-címétől.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Bondár Anna a békét támogatja – kiállnak a háborús propagandába belekevert teniszező mellett
A magyar játékos bűne az volt ukrán ellenfele szemében, hogy 2022-ben részt vett egy oroszországi bemutató tornán.

Szoboszlai olyan bélyeget kapott Angliában, aminek nem örülhet őszintén
A Liverpool magyar játékosáról olyat mondott az angol szakíró, amilyet még nem hallottunk.

Ronnie O’Sullivan: Rosszabb a rossznál, brit katasztrófa Hongkongban
A hétszeres világbajnok hongkongi szereplése kísértetiesen hasonlított a German Mastersen látottakra.

A pénzéhes WBC megfosztotta vb-címétől a négy súlycsoportban is csúcsra érő bajnokot
Shakur Stevenson nem akart fizetni a WBC-nek, a szervezet megfosztotta a vb-címétől.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!