Kár volt izgulni. Mert igen, érezhető volt némi feszültség a magyar női válogatott tagjainál a románok elleni Európa-bajnoki selejtező előtt. Azt mindenki tudta, hogy az ellenfél papíron sokkal gyengébb, ám a papírformát érvényesíteni kell a pályán, és ez mindig rejt magában bizonytalansági tényezőket. Székely Norbert sem várta nyugodtan a temesvári mérkőzést, a szövetségi kapitány sem ma kezdte a szakmát, megélt már sok öröm mellett több váratlan és kellemetlen meglepetést is.
Most azonban hamar kiderült, hogy felesleges volt minden aggodalom, a magyar válogatott az első másodperctől éreztette a házigazdával, hogy nem ismer kegyelmet, és komolyan gondolja, amit célként kitűzött, a lehető legnagyobb különbségű győzelmet. A két csapat nem tartozik egy súlycsoportba, és ha Székely Norbert nem küldi mind a tizenkét játékosát pályára, és nem ad azoknak is sok játékpercet, akiknek az átlagos meccseken csak kevesebb jut, akkor a 99-40-es siker még nagyobb is lehetett volna, ám ezen kár lenne sopánkodni.
Az egyik leggyengébb után Európa egyik legjobbja következik
Csütörtökön nagyon simán, 99-40-re nyert a női kosárlabda-válogatott Temesváron a románok elleni Európa-bajnoki selejtezőn, majd pénteken hajnalban már el is utazott a következő feladat színhelyére. Huelvában vasárnap a kontinens egyik legjobb csapata, Spanyolország következik, a szinte csodaszámba menő győzelemmel akár a csoportelsőség is meglehet, a realitás azonban azt diktálja, hogy kis különbségű vereség is elég lehet két fordulóval a vége előtt a jó pozícióhoz.
Izlandot 57, Romániát 59 ponttal verte meg a csapat idegenben, és ezzel elérte, hogy a csoport két gyenge válogatottjának az összecsapása közömbös lehet a számára. Erre még visszatérünk, egyelőre az a lényeg, vasárnap este egészen más szinten kell helytállni, a világ egyik legerősebb együttesének az otthonában kell jól szerepelni. Sokat nem aludhatott a magyar küldöttség a csütörtöki meccs után, ugyanis hajnali fél négykor már indulni kellett a temesvári repülőtérre, a reggelit hét órakor már a müncheni légikikötőben fogyasztották el a játékosok és a stáb tagjai, majd nem sokkal dél előtt landoltak Sevillában, ahonnan bő egyórás buszozás után jutottak el a tengerparti Huelvába.
A délutáni edzés ennek megfelelően a regenerálódást szolgálta, és természetesen már minden a spanyolok elleni felkészülésről szól. A hazai csapat sem kegyelmezett a csütörtöki selejtezőjén Izlandnak, 120-54-re nyert, bár mert pontelőnnyel vezeti a csoportot, számára a kosárkülönbség közömbös. Ezen csak az tudna változtatni, ha a magyar válogatott nagy bravúrt végrehajtva öt ponttal legyőzné, a tavalyi, szekszárdi 66-62-es vereség után erre lenne szükség a helycseréhez, és hogy a spanyolok kényszerüljenek számolgatásra. Ha ennél kevesebbel győznénk, akkor ők maradnak a csoport élén, mi viszont egész biztosan ott lennénk az Eb-re kijutó legjobb négy második helyezett között, hiszen februárban hazai pályán kétségtelenül legyőzzük Izlandot és Romániát is.
– Ugyanazt szeretném látni vasárnap este, amit a románok ellen, azaz negyven perc megalkuvás nélküli hajtást és összetartozást – mondta Székely Norbert már Huelvában. – A csapat nagyon jól nézett ki Temesváron, ezért bizakodhatunk, de nem szabad elfelejteni, hogy csütörtökön Európa egyik leggyengébb válogatottjával játszottunk, vasárnap pedig az egyik legjobbal fogunk. Most nem tempót diktálnunk, hanem lassítanunk kell a játékot, a spanyolok magasságban és súlyban is fölényben lesznek, ennek kell megtalálnunk az ellenszerét. És döntő lesz az önbizalom, egy percre sem szabad majd meginognunk.
A realitás azt sugallja, hogy a klasszisokat bevető Spanyolország hazai környezetben behúzza ezt a meccset, és ezzel két fordulóval a selejtezők vége előtt megnyeri a csoportot. Persze bízhatunk a magyar bravúrban, de az a valószínűbb, hogy miénk lesz a második hely, ahol az összevetésben pontegyenlőség esetén a jobb kosárkülönbség dönt, és az utolsó helyezettek elleni eredményeket törlik. Ezért mindegy nekünk, hogy Izland vagy Románia végez a csoport alján, hiszen mindkettőt szinte ugyanannyira győztük le idegenben. Most tehát Huelvában az álom a győzelem, ha az nem jön össze, akkor pedig a lehető legkisebb vereség a cél, ezúttal ez is elég lehet az üdvösséghez.
Borítókép: A világklasszis Alba Torrens semlegesítése komoly kihívás lesz (Fotó: fiba.com)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBöde-Bíró Blanka gyermeket vár, de könnyítetten edzésben marad
Ameddig az orvosok tanácsolják, addig tréningezik, mert szeretne minél tovább az FTC csapatával lenni.
Pascal Jansen a Premier League-be vágyik, szerinte Amerikából hamarabb eljut oda, mint a Fradiból
A New York City FC jelenlegi vezetőedzője a holland médiának elmondta, évek óta tartotta vele a kapcsolatot az őt végül kivásárló City Football Group képviselője.
Botrányt kiáltanak Berlinben, de nem csak Schäfer csapatát büntették meg + videó
Az Union Berlin egyik szurkolója még decemberben öngyújtóval fejbe dobta a Bochum kapusát.
Lesújtott a magyar szövetség, súlyos büntetést kapott a tiltakozó klub több tagja
A mérkőzés rendezőjét rendezési hiányosságok miatt egymillió forintra büntették meg.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Menczer Tamás: Magyar Péter tanácsadója háborút akar - videó
Tettlegességig fajult a német választási kampány + videó
Felbecsülhetetlen történelmi ereklyét talált a Kincsvadászok kereskedője
Schengen: máris itt az eredménye a bővítésnek – elárasztották a románok a dél-magyarországi várost
Jürgen Klopp sírva várja vissza Szoboszlait a lepukkant Liverpoolba
Miről ismerhető fel a tízezreket érő ötvenforintos? A szakértő megválaszolta a kérdést
Vádolom a teljes brit politikai elitet!
Tuti, hogy te is rosszul használtad az ételtároló dobozt – mutatunk egy sokkal praktikusabb módszert!
Tűz Los Angelesben: ez a tragédia egyik legmeghatóbb videója
Kossuth-díjas író szállt bele páros lábbal Orbán Viktorba, munkában a méregkeverők
A Liverpool és a Bayern München a tűzzel játszik, aminek rossz vége lehet
Pressman hazaútja elé
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezBöde-Bíró Blanka gyermeket vár, de könnyítetten edzésben marad
Ameddig az orvosok tanácsolják, addig tréningezik, mert szeretne minél tovább az FTC csapatával lenni.
Pascal Jansen a Premier League-be vágyik, szerinte Amerikából hamarabb eljut oda, mint a Fradiból
A New York City FC jelenlegi vezetőedzője a holland médiának elmondta, évek óta tartotta vele a kapcsolatot az őt végül kivásárló City Football Group képviselője.
Botrányt kiáltanak Berlinben, de nem csak Schäfer csapatát büntették meg + videó
Az Union Berlin egyik szurkolója még decemberben öngyújtóval fejbe dobta a Bochum kapusát.
Lesújtott a magyar szövetség, súlyos büntetést kapott a tiltakozó klub több tagja
A mérkőzés rendezőjét rendezési hiányosságok miatt egymillió forintra büntették meg.