– Hálás vagyok az orvosoknak, a fiziósoknak, a gyógytornászoknak, mindenkinek, aki kicsit is hozzátett ahhoz, hogy itt lehetek – mondott köszönetet Huszák Alexandra a neki nyújtott segítségért.
Nagyon sokat jelent nekem, hogy viselhetem a címeres mezt és ilyen csapattársakkal játszhatok. Jól esik a szívemnek, hogy így sikerült visszatérni
– folytatta, hozzátéve, nem elmélkedik azon, hogy hány százalékos formában van, ugyanúgy teszi a dolgát, mint bárki más a csapatban. A meccs során egyszer ráesett a vállára, de ez nem fogja hátráltatni, ott lesz a csapatban a svédek ellen is. Huszák Alexandrát is megérintette a hangulat, a szurkolók támogatása.
Az egész csapat nevében szeretném megköszönni, hogy ennyien kilátogattak a mérkőzésünkre. Kicsit olyan érzésünk volt itt, egy másik földrészen, mintha amúgy ott játszottunk volna, hiszen végig zúgott a Ria, ria, Hungária
– mondta meghatottan a magyar hokis.
Íme, a teljes interjú videón:
Női jégkorong-világbajnokság, B csoport:
Magyarország–Franciaország 4-2 (2-0, 1-0, 1-2)
A magyar csapat gólszerzői: Huszák (6., 38.), Metzler (12.), Dabasi (53.)
A csoport állása: 1. Finnország 3 pont/1 mérkőzés (14-1), 2. Németország 3/1 (6-2), 3. Magyarország 3/1 (4-2), 4. Svédország 0/1 (2-6), 5. Franciaország 0/2 (3-18).
Az ötös első három helyezettje a negyeddöntőbe jut, az utolsó kettő pedig kiesik a divízió I/A-ba.
A magyar válogatott további vb-programja (magyar idő szerint):
szombat, 17.00: Magyarország–Svédország
hétfő, 17.00: Magyarország–Finnország
kedd, 17.00: Magyarország–Németország
A legjobb zenék mellett a nap 24 órájában az Origo Sport Live kiemelten foglalkozik a magyar női jégkorong-válogatottal.
Metzler Regina és Dabasi Réka így értékelte a sikert:
Borítókép: Huszák Alexandra mesésen tért vissza a sérülésből (Fotó: MJSZ/Barry McCluskey)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!