Az UWW a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ajánlásainak megfelelően tavasszal megszavazta, hogy az orosz és fehérorosz sportolók semleges státuszban részt vehetnek a versenyein. Legutóbbi ülésén pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a világeseményekre pályázó országoknak kötelességük támogatni a két ország sportolóinak vízumkérelmét, amennyiben ezt nem tudják teljesíteni, visszavonhatják a rendezés jogát.
A spanyolországi Santiago de Compostelában zajló U20-as Európa-bajnokság csütörtöki „nőnapján” nagyszerűen szerepeltek a magyarok. A címvédő Nyikos Veronika (76 kg, Dunaújváros-KIMBA) a döntőben hárompontos hátrányból, mögé kerülésekkel és kiléptetéssel 6-4-re verte a német Laura Kuehnt, így immár kétszeres U20-as kontinenselsőnek mondhatja magát. Szenttamási Róza (55 kg, Csepel TC-KIMBA) a vigaszágon lengyelt, a bronzmérkőzésen az utolsó pillanatokban olaszt felülmúlva a dobogó harmadik fokára állhatott. A csütörtökön kezdők közül ketten is egészen a fináléig meneteltek: Terék Gerda (57 kg, BHSE-KIMBA) francia, lengyel és finn, Elekes Enikő (65 kg, Kőbánya-KIMBA) pedig azeri, szerb és ukrán riválist győzött le.
Borítókép: Olimpiai kvalifikációs versenyt nem rendezhetünk, de rangsorverseny jövőre is lesz Magyarországon (Fotó: MBSZ/UWW)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!