időjárás -3°C Natália 2023. december 9.
logo

Szoboszlai klasszist is megelőzött a bemutatkozása során

Magyar Nemzet
2023.08.13. 19:29 2023.08.13. 22:16
Szoboszlai klasszist is megelőzött a bemutatkozása során

Szoboszlai Dominik a tizenkettedik magyar, aki pályára lépett az angol Premier League-ben. A Liverpool és a magyar válogatott középpályása a Chelsea elleni mérkőzésen bátran futballozott, volt egy veszélyes szöglete, ami után a játékvezető kezezés miatt tizenegyest ítélhetett volna, de nem tette. A Liverpool 1-1-es döntetlennel kezdte a szezont, Szoboszlai Dominik végigjátszotta az első angol bajnoki mérkőzését.

bekerült a Liverpool kezdőcsapatába a Chelsea elleni bajnoki rajton. A Premier League első fordulójában a magyar válogatott támadó középpályása, Szoboszlai a kezdő sípszótól a pályán lehetett a Stamford Bridge-en.

Jürgen Klopp döntése nem jelentett különösebb meglepetést: a Liverpool menedzsere rendre a kezdőcsapatban számolt a magyar labdarúgóval az előszezonban.

A két csapat összeállítása: 
Chelsea: R. Sánchez – R. James, Disasi, T. Silva, Colwill, Chilwell – E. Fernández, Gallagher, Chukwuemeka – Sterling, N. Jackson.

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson – Mac Allister, Szoboszlai, Gakpo – L. Díaz, Jota, Szalah.

A már említett előszezonban elég gólgazdag meccseket játszott Szoboszlai csapata: a négy felkészülési meccs összesített gólkülönbsége 18-11 volt. A Liverpool a középpályás védekezés stabilitását igyekezett megoldani a felkészülés során, miután Jordan Henderson, Fabinho és Naby Keita is távozott. Moises Caicedo és Romeu Lavia neve is felvetődött az Anfield Roadon a védekező középpályás posztra, de mindkét játékos szerződtetéséért a mai ellenféllel, a Chelsea-vel kell még versenyt futnia a Liverpoolnak.

A hatodik percben Szoboszlai ügyes szólót mutatott be, betört a 16-oson belülre, a túlerőben levő hazai védők átmenetileg szereltek, a labda visszapattant Szoboszlai elé, aki lőtt volna, ha a közelben álló csapattára, Diogo Jota nem teszi ezt meg helyette. Bő tíz perc után Mohamed Szalah szerezhette volna meg a vezetést a Liverpoolnak, de az egyiptomi játékos 17 méteres lövése a lécről a kapu fölé vágódott.

A 18. percben megszerezte a vezetést a Liverpool: a kapus, Alisson elcsúszva passzolta fel a labdát Szoboszlainak, aki Mac Allisterhez játszotta azt vissza, az argentin Szalahnak adott remek labdát, az egyiptomi a hosszú oldalon szenzációs passzal szolgálta ki a védők közül kilépő Luiz Díazt, a 26 éves kolumbiai csatár becsúszva szerezte meg a Pool vezető gólját.

A 24. pecben közel állt az egyenlítéshez a Chelsea, de Nicolas Jackson mellé lőtt ígéretes helyről. A másik oldalon Szalah maradt tisztán szemben a kapuval, de a lövését Thiago Silva blokkolta.

Majd megint az egyiptomi került helyzetbe, olyannyira, hogy gólt is szerzett, de azt Taylor játékvezető a VAR segítségével érvénytelenítette. A 37. percben egyenlített a Chelsea: Szoboszlai fejjel tisztázott egy beadást, de a labda a Chelsea-nél maradt, és ez volt a gond: Chilwell fejjel tette vissza a kapu elé Disasinak, ő pedig közelről bekotorta a labdát a kapuba.    

Két percre rá már a Chelsea-nél volt az előny, de a hazai drukkerek csak pillanatokig tudtak örülni Chilwell góljának, mert az is a VAR áldozatává lett. 

A 43. percben nem jelzett volna a VAR, de Jackson hét méterről szemben a kapuval az égbe lőtt. A félidőben Diogo Jota sérülését és ápolását leszámítva sok érdemleges nem történt.   

A második félidő elején Szoboszlai remek labdával nyitott, Diazt játszotta meg, de a kolumbiai rosszul találta el a labdát. Felpörögtek az események:  az 53. percben Szoboszlai zseniálisan lőtt be egy szögletet, Díaz fejelte rá a kapura, de Jackson kezében elakadt a labda, Taylor azonban nem ítélt büntetőt. Szoboszlai aktívan kezdte a második félidőt, két percre rá egy lövési kísérletet is feljegyezhettünk tőle, de a kísérletét blokkolták. A Chelsea is a pályán volt: Chilwell lövését Alisson védte.

Átvette az irányítást a Chelsea, Szoboszlai és csapattársai is kevesebbszer találkoztak a labdával, mint a második félidő első 10 percében. A 71. percben Jackson lefutotta Konatét, de Alisson eszén nem tudott túljárni.

A Liverpool cserélt, a 76. percben Szalah és Díaz, pár perccel korábban Jota és Gakpo is lejött. Élete első Premier League-mérkőzésén tehát Szoboszlai Dominik több játékpercet kapott, mint az egyiptomi klasszis. Ugyanis a magyar válogatott csapatkapitánya egészen a lefújásig a pályán maradhatott. A jobb és a bal oldali középpályás poszton tűnt fel. Az eredmény nem változott, Darvin Nunez állt legközelebb a Liverpool győztes góljához, de az uruguayi csatár lövése után szögletre pattant a labda.

Az eredmény nem változott, karrierje első Premier League-mérkőzésén Szoboszlai Dominik végig játszott a Liverpoolban, a magyar válogatott középpályás csapata 1-1-es döntetlennel kezdte a szezont.

Premier League 1. forduló: Chelsea–Liverpool 1-1 (1-1), Stamford Bridge, 50 ezer néző, vezette: Taylor. Gólszerzők: Disasi (37.), illetve Díaz (18.),

Borítókép: Szoboszlainál jó helyen volt a labda (Fotó: AFP)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.