Boér Gábornak talán másodszor is kell hagynia a ZTE kispadját – ezzel a címmel írtunk szombaton helyzetelemzést a Zalaegerszeg jelenlegi helyzetéről. A csapat pénteken igen gyenge teljesítményt nyújtva kapott ki 2-0-ra az MTK vendégeként, és maga a vezetőedző is elismerte a mérkőzés előtt, hogy egy esetleges vereség döntési helyzetbe hozná a klub vezetését a személyével kapcsolatban.
Bejött a sejtés: Zalaegerszegen menesztették Boér Gábor vezetőedzőt
Pénteken elszenvedte nyolcadik vereségét a Zalaegerszeg az NB I-ben, és tizenhárom forduló után a tizedik helyen áll a tabellán. Az MTK elleni 2-0-ás kudarc Boér Gábor vezetőedző állásába került, vasárnap ugyanis a klub bejelentette, hogy elköszönt a fiatal szakembertől, akinek az utódját hétfőn nevezi meg a ZTE tulajdonosa.

Így is lett: a ZTE vasárnap délután bejelentette, hogy megköszönte Boér Gábor eddigi munkáját, akinek így valóban másodszor is távoznia kell a zalaegerszegi kispadról. A 40 éves vezetőedző először 2020 nyarán kapott lehetőséget a klubtól, de 2021 márciusában közös megegyezéssel felbontották a szerződését. Két hónappal később az élvonalból kiesett Budafok irányítását vette át, októberben azonban onnan is mennie kellett, a szlovén NK Nafta 1903 csapatánál kötött ki, majd az idén április végén tért vissza Zalaegerszegre a menesztett Ricardo Moniz helyére, és néhány nappal később a ZTE megnyerte a Magyar Kupát.
A ZTE jelenleg tizenhárom forduló után a 10. helyen áll az NB I tabelláján, a klub hétfőn nevezi meg Boér Gábor utódját. Értesülések szerint a klub egy másik korábbi vezetőedzője, Márton Gábor veheti át a ZTE irányítását. Ő 2020 februárjától az év júliusáig irányította a ZTE-t, majd éppen Boér váltotta a kispadon. Márton az elmúlt három évben a ZTE után a Fehérvár, majd az MTK edzője volt, legutóbb pedig az NB II-es Kozármislenynél vezetőedző.
Borítókép: Boér Gábornak másodszor sem jött a sikeres szereplés Zalaegerszegen (Fotó: (Fotó: Zalai Hírlap/Pezzetta Umberto)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról
Már nincs kórházban a Real Madrid sztárja, de továbbra sincs ott a meccskeretben.

Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham
A Dortmund először nyert a klubvilágbajnokságon, és már vezeti is a csoportját.

A saját dolgát nehezítette meg a magyar válogatott a vb-n
A továbbjutás megvan, de pont nélkül kezdik a középdöntőt a fiúk.

A klubvilágbajnokság meglepetéscsapata az interneten is beszólogat a legnagyobbaknak
A brazil csapat az első, amely továbbjutott a klubvilágbajnokság csoportköréből.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Sokkos állapotban van a Palatinuson medencébe fulladt kislány édesanyja

Szoboszlai Dominik nyaralásán feltűnt két válogatott játékos, ez lett a vége + fotók

Most érkezett: teljes az útzár, mentőhelikopter szállt le a főúton

Halálosan megfenyegették Magyar Péter emberei a HírtTV műsorvezetőjét + videó

A férfiak imádják ezt a kamionos trükköt: ez a filléres keverék csodát tesz az autóval

Az izraeli után az amerikai végítélet-repülőgép is a levegőbe emelkedett: ennek a fele se tréfa – videón a rettegett E-4B Nightwatch

Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!

Így reagált Böde Dániel a románozásra

Dugig vannak az egyetemek pedagógushallgatókkal

Káosz az utakon, kilométeres sorok az autópályákon

Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet

Az Egyesült Államok már készen áll egy nukleáris csapásra
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról
Már nincs kórházban a Real Madrid sztárja, de továbbra sincs ott a meccskeretben.

Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham
A Dortmund először nyert a klubvilágbajnokságon, és már vezeti is a csoportját.

A saját dolgát nehezítette meg a magyar válogatott a vb-n
A továbbjutás megvan, de pont nélkül kezdik a középdöntőt a fiúk.

A klubvilágbajnokság meglepetéscsapata az interneten is beszólogat a legnagyobbaknak
A brazil csapat az első, amely továbbjutott a klubvilágbajnokság csoportköréből.