A villámléptű fradista szoros versenyben maradt el a céljától

Molnár Attila a hatodik helyen zárt a 400 méteres síkfutásban a római Európa-bajnokság döntőjében. A Ferencváros futója a célegyenesbe befordulva a dobogóért is harcban állt, végül kevesebb mint két tizedmásodperccel maradt le a dobogóról. Női 200 méteren Takács Boglárka és Sulyán Alexa sem jutott be az elődöntőből a fináléba.

2024. 06. 10. 21:56
Róma, 2024. június 9.
Molnár Attila (b) a férfi 400 méteres síkfutás középfutamában a római atlétika Európa-bajnokságon 2024. június 9-én.
Molnár Attila a fedett pályás világbajnokság után a szabadtéri Eb-n is döntőt futott 400 méteren Fotó: MTI/Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Takács és Sulyán a 4x100-as váltó tagjaként még szerepel az Eb-n, ahogy Molnár Attila is minden bizonnyal ott lesz a 4x400-as stafétában. A négy hagyományos váltószám elődöntőit a kedd délelőtti programban rendezik, az Európa-bajnokság szerda este a férfi 4x100-as döntővel zárul, a négy váltóból ez az egyetlen, amelyben nem indul magyar csapat Rómában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.