Ma továbbjuthatunk az Eb-n! Szoboszlai egy telefonhívással tehet érte – így állunk

A németországi labdarúgó Eb-n ma a C és a D csoportban fejeződnek be a küzdelmek, és előbbiben számunkra is fontos találkozóra kerül sor: amennyiben az angolok legyőzik a szlovéneket, Szoboszlai Dominikéknek nem kell tovább számolgatniuk a csoportharmadikok külön versenyében, Marco Rossi együttese – amely az A csoportban három ponttal harmadikként zárt – bejut a nyolcaddöntőbe!

2024. 06. 25. 6:09
UEFA EURO 2024 - Group C Serbia vs England
Az angolok gólját a szerbek ellen Jude Bellingham (balra) szerezte, és Trent Alexander-Arnold tetszését is elnyerte Fotó: EPA/Christopher Neundorf
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A C csoportban két fordulót követően az angolok állnak az élen, de csak négy ponttal, mert azután, hogy 1-0-ra legyőzték a szerbeket, a dánok ellen csak 1-1-et játszottak, hiába vezettek már a 18. percben Harry Kane góljával. A szlovéneknak két pontjuk van, és bízunk benne, hogy ennyi is marad nekik. Az angol és a szlovén válogatott mindössze másodszor találkozik egymással nagy tornán, ezt megelőzően, a 2010-es világbajnokság csoportkörében a szigetországiak 1-0-ra győztek. Az összes egymás elleni mérkőzést tekintve ötöt nyertek meg az angolok egy döntetlen mellett. 

KANE, Harry
Harry Kane a dánok kapujába betalált (Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement)

Az angol válogatott keretében ott van a Liverpool két játékosa, Trent Alexander-Arnold és Joe Gomez is, Szoboszlai Dominik két csapattársa is. Előbbi – aki az angolok mindkét meccsén kezdett – ráadásul jó barátja válogatottunk csapatkapitányának; de azt nem tudjuk, Szoboszlai küldött-e neki egy üzenetet vagy felhívta-e, hogy este majd igyekezzen és a társai is, mert az angol győzelemre nagy szüksége lenne a magyar válogatottnak is.

A csoport másik mérkőzése, a szerb–dán találkozó nem befolyásolja válogatottunk sorsát, mert egyik csapat mindenképpen, a másik semmiképpen sem éri el a három pontot. S amelyik legalább három pontot szerez, annak jobb lesz a gólkülönbsége, mint a magyar csapaté.

C csoport, a 3. forduló párosítása:
Anglia–Szlovénia 21.00
Dánia–Szerbia 21.00
A csoport állása: 1. Anglia 4 pont (2-1), 2. Dánia 2 (2-2), 2. Szlovénia 2 (2-2), 4. Szerbia 1 (1-2).

Olaszország, köszönjük, Zaccagni, köszönjük!

Mivel a B csoportban az olaszok tegnap egy 98. percben szerzett góllal (!) 1-1-re mentették a horvátok elleni meccsüket, ez azt jelenti, hogy az összevetésben a csoportjukban harmadik helyen zárt horvátok mögötünk végeznek. Köszönjük az olaszoknak, különösen az utolsó pillanatban betaláló Mattia Zaccagni, a Lazio 29 éves középpályása lett a kedvencünk.

Jó látni: Magyarország továbbjutó helyen!

 

 

Vajon játszik-e Kylian Mbappé?

Még az Anglia–Szlovénia találkozó előtt a D csoportban Franciaország, Hollandia és Ausztria egyaránt a csoportgyőzelemért lép pályára. Az utolsó kör előtt a hollandok és a franciák négy-négy, míg az osztrákok három ponttal állnak, miközben a pont nélküli lengyelek már a biztos kiesés tudatában készülnek az utolsó fordulóra. Számunkra az lenne a jó eredmény, ha a hollandok öt góllal megvernék az osztrákokat, akkor a csoportharmadikok összevetésében megelőznénk őket, de erre nem igazán számíthatunk. A vb-ezüstérmes franciáknál nagy kérdés, hogy Kylian Mbappé pályára léphet-e. A Paris Sain-Germaintől a Real Madridhoz igazolt támadó az Ausztria elleni nyitómeccsen orrcsonttörést szenvedett, és pénteken a Hollandia elleni mérkőzést kihagyta. Szombaton ugyanakkor pályára lépett a Paderborn U21-es csapata elleni edzőmeccsen, amelyen arcvédőben két gólt és két gólpasszt ért el.

FRISSÍTÉS!!!

 

Európa-bajnokság, mai program

C csoport:

Anglia–Szlovénia, Köln 21.00
Dánia–Szerbia, München 21.00

az állás: 1. Anglia 4 pont, 2-3. Szlovénia és Dánia 2-2 (2-2), 4. Szerbia 1

D csoport:

Hollandia–Ausztria, Berlin 18.00
Franciaország–Lengyelország, Dortmund 18.00

az állás: 1. Hollandia 4 pont (2-1), 2. Franciaország 4 (1-0), 3. Ausztria 3, 4. Lengyelország 0.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.