Vége a Fradi BL-álmainak, a Midtjylland megint kibabrált a zöld-fehérekkel

Kétgólos hátrányból várta a Groupama Arénában rendezendő visszavágót a dán FC Midtjylland ellen a magyar bajnoki címvédő Ferencváros. Egy biztos, Pascal Jansen nem óvatoskodott, és a lehető legtámadóbb szellemű kezdőcsapatot küldte a pályára. Ez meg is látszott az első félidőben, ahol a helyzetek sokaságát dolgozta ki a Fradi, és Cissé góljával vezetést is megszerezte, ám a második félidőben Sörensen gyorsan egyenlített. Az eredmény nem változott, így vége a BL-álmoknak.

2024. 08. 13. 20:04
FTC - Midtjylland
Fotó: Polyák Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Noha a szurkolók és maguk a játékosok is sokkal szorosabb meccsre számítottak a dániai első találkozón, végül kétgólos hátrányból várta a Ferencváros a Midtjylland elleni, kedd esti BL-selejtezőt. A kvalifikáció harmadik körében sorra kerülő mérkőzés előtt mindkét szakvezető változtatott a csapatán. Pascal Jansen, az FTC vezetőedzője Habib Maiga helyett ezúttal Mohamed Abu Fanit, Tosin Kehinde helyett pedig Adama Traorét nevezte a kezdőbe. A Midtjyllandot irányító Thomas Thomasberg is két helyen változtatott, Aral Simsir helyett a második gólt szerző Franculino, Denil Castillo helyett pedig Kristoffer Askildsen került be.

TRAORÉ, Adama
Traoré ismét bekerült a Fradi kezdőjébe   Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A hazaiak a szokásos zöld-fehér csíkos mezben, míg a dánok piros, fekete csíkosban léptek pályára, mégpedig a beígért pokoli hangulatban. A Fradi azonnal nekiesett a dánoknak, ám hiába futott el kétszer is Traoré a jobb szélen, az ígéretes akciókból végül helyzet sem lett. Aztán a 7. percben már közel jártak a zöld-fehérek a vezetéshez, ám Cissé fejese pár centivel elkerülte a dánok kapuját. A belső védő aztán a 17. percben már nem adott esélyt Ólafssonnak, és egy kipattanót kapásból bevágta a dánok hálójába.

Tovább rohamozott a Fradi, ám előbb Pesics nem találta el a labdát az ötösön, majd a 26. percben Ben Romdhane verte megy egy szép csellel Sörensent, majd bal oldalról egy tekeréssel próbálkozott, nem is tévedett sokat. Aztán ivószünet következett, és a zöldek úgy tűnik vért ihattak, mert egy szép támadás végén Traoré lövését védte a dán kapus. A 33. percben ismét Ben Romdhane fűzte be a dán védelmet, középre adott, Zachariassen kiugratta Abu Fanit, aki elől az utolsó pillanatban tisztáztak.

FTC - Midtjylland
Elképesztő a Fradi fölénye, már az első félidő alapján simán vezethetne legalább két góllal   Fotó: Polyák Attila

A 40. percben az egyébként jól játszó Pesics megsérült, helyette Bassey érkezett, akit korábban a Fradi többször kölcsönadott, ám Jansen mester lehetőséget adott neki. A hosszabbítás első percében kis híján egyenlítettek a dánok, miután Ben Romdhane eladta a labdát a saját 16-osánál, ám Juninho egyből lőtt, a gólba tartó labdát Cissé fejelte ki. Egy biztos, az első félidőben egy teljesen más Ferencvárost láthattak a nézők, és ha a második 45 percben is képes lesz így támadni a zöld-fehér csapat, akkor ledolgozhatja az odavágón szerzett kétgólos hátrányát.

A második félidő első két percében két gólt is lőhetett volna a Fradi, ám Ólafsson előbb Zachariassen, majd Rommens lövését védte hatalmas bravúrral. Továbbra is nagyon nyomott a Ferencváros, de sajnos meglett ennek a nagy rohanásnak a negatív eredménye. Egy kontra végén Sörensen egyenlített, ezzel visszaállítva a kétgólos különbséget összesítésben. Sajnos, nem a Fradi javára...

FTC - Midtjylland
Pascal Jansennek sem sikerült a BL-főtáblára vezetnie a Fradit, reméljük, az Európa-liga csoportkör meglesz    Fotó: Polyák Attila

A zöld-fehérek a nézők lelkes biztatása mellett nekidurálták magukat, ám előbb Ben Romdhane, majd Cissé lövését védte a dán kapus, aki lassan a Midtjylland legjobbja lesz ezen az estén. Ráadásul egyre többet hibáztak a Fradi játékosai - mintha a fáradtság jelei mutatkoztak volna rajtuk -, de szerencsére a dán csapat nem élt a felkínált lehetőségekkel, helyette látványosan elkezdte húzni az időt. Ám így is a meccs helyzetét a Midtjylland hagyta ki, amikor Osorio a saját térfeléről indulva úgy ment át a Fradi védelmén, mint kés a vajon, ám kihagyta a ziccert, pár centivel mellé ment a lövése.

A Fradi mindent megpróbált, hogy legalább a győzelmet megszerezze, védők helyett csatárokat küldött pályára Pascal Jansen, ám hiába, ráadásul Kady életerős bombáját védte sokadik bravúrját bemutatva a dán kapus. Sajnos az eredmény már nem változott - a végén az izraeli bíró kiállította Raul Gustavót -, így a Midtjylland 2017 után ismét jobbnak bizonyult a Ferencvárosnál. A zöld-fehérek így idén sem juthatnak be a BL-főtáblájára, viszont jöhet a rájátszás, amikor is eldől, az Európa-ligában, vagy a Konferencialigában folytatja tovább a magyar bajnok.

 

Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló visszavágó

Ferencváros–FC Midtjylland (dán) 1-1 (1-0)

Budapest, Groupama Aréna. Vezeti: Orel Grinsfeeld (Roy Hassan, Idan Yarkoni) – izraeliek

Ferencváros: Dibusz – Makreckis (Gruber, 82.), I. Cissé (Szevikjan, 82.), Raúl Gustavo, Ramírez (Botka, 46.) – Rommens, Abu Fani – Ben Romdhane, Zachariassen (Kady, 74.), Adama Traoré – Pesics (Bassey, 41.). Vezetőedző: Pascal Jansen

Midtjylland: Ólafsson – J. Andersson, Diao, Bech, Juninho (Gabriel, 70.) – Osorio, Martínez, Askildsen (Simsir, 30.), Sörensen – Franculino (Castilo, 90.), Buksa (Brynhildsen, 71.). Vezetőedző: Thomas Thomasberg

Góllövő Cissé (17.) illetve Sörensen (50.)

Kiállítva: raul Gustavo (96.)

Továbbjutott: Midtjylland 3-1-es összesítéssel

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.