Rendkívül nehéz visszavágó elé néz a Ferencváros a BL-ben

A labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőben a 3. körnél tart a sorozat, és a magyar bajnok Ferencváros a dán Midtjylland otthonában játszotta le a párharc első mérkőzését. A Fradi jól kezdett, ám ajándékba adott egy gólt, az első félidő végén pedig Dibusz Dénes tizenegyest védett. A második félidőben a házigazdák nagy fölényben futballoztak, és 2-0-s előnyt szereztek a visszavágóra.

2024. 08. 06. 21:08
A fehér mezes Midtjylland játékosai a mérkőzés első negyedét leszámítva a ferencvárosiak fölé nőttek a BL-selejtező első mérkőzésén. Fotó: fradi.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dibusz Dénes sohasem beszél a levegőbe, nem szokta összekeverni a vágyait a valósággal. Ha ő azt mondja, a Ferencvárosnak van esélye a dán Midtjylland otthonában is, akkor azt komolyan lehet venni. A válogatott kapus szerint most nincs igazán különbség a két csapat játékereje között, és a Fradinak idegenben is van esélye arra, hogy irányítsa a mérkőzést, és előnyt szerezzen a visszavágóra.

Pesics nem sok vizet zavart a dán kapu előtt Forrás: Fradi.hu

Pascal Jansen vezetőedző ennél visszafogottabban fogalmazta meg a reményeit, ő olyan eredményt várt, amellyel marad esély a jövő heti visszavágóra. Ennek az eléréséhez Dibusz Dénesen kívül csak külföldi játékost nevezett a kezdőcsapatba, amely így festett: Dibusz – Makreckis, I. Cissé, R. Gustavo, Ramírez – Rommens, Maiga – Zachariassen – A. Traoré, Pesics, Kehinde. 

A Ferencváros abból a szempontból már nyugodtan léphetett pályára, hogy egész biztosan ott lesz valamelyik sorozat főtábláján, legrosszabb esetben a Konferencialigáén, ám a nagy cél természetesen a Bajnokok Ligája, így nagyon is komoly volt a tét.

És Dibusz Dénes tényleg nem beszélt a levegőbe: a Fradi valóban bátran kezdett. A játékosai letámadtak, ütköztek, a hazai térfélre korlátozták a játékot, mindkét szélen próbálkoztak a védők mögé jutni, szóval irányították a mérkőzést. Ám ahogyan ez gyakran előfordul a futballban, mégis a Midtjyllan szerzett vezetést. A 17. percben Gustavo gyámoltalanul vett át egy passzt a a saját tizenhatosán belül, Buksa elvette tőle a labdát, átverekedte magát az elővetődő Dibuszon is, majd nyolc méterről az üres kapuba lőtt – 1-0.

Az ajándékba adott gól nem törte meg a Ferencvárost, ment töretlenül előre, Pesics jó helyzetből fejelt mellé, a másik oldalon viszont Buksa 23 méteres bombáját kellett Dibusznak hatástalanítania. Változatos és jó volt a meccs. A hosszabbítás zajlott már, amikor egy lövés Ramírez kezéről vágódott szögletre, ám a játékvezető az eset visszanézése után tizenegyest ítélt, majd Simsir félmagas lövését Dibusz kiütötte.

A szünet után állandósult a hazai fölény, Dibusznak többször is jó ütemben kellett mentenie, nem véletlen, hogy Pascal Jansen hamarosan egyszerre hármat is cserélt. Nem sokkal később a jobb kapufa segítette ki a Fradi kapusát Franculino 17 méteres lövésénél, a 69. percben viszont a csereként beállt csatár egy újabb védelmi hibát követően 13 méterről a jobb alsó sarkba lőtt – 2-0. Érthetetlen volt, hogy a dán kontrát magyar részről senki sem próbálta megállítani. A Midtjyllan végül megérdemelten nyert, csak Dibusz Dénesnek köszönheti a Fradi, hogy megúszta 2-0-s vereséggel. 

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzés: FC Midtjylland (dán)–Ferencváros 2-0 (1-0), Herning, Arena Herning, jv.: Matej Jug (szlovén). Gólszerző: Buksa (17.), Franculino (69.)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.