Szoboszlai gólt rúgatott a Liverpool Sevilla elleni meccsén + videó

A Liverpool először lépett pályára hazai pályáján, az Anfield Roadon az új vezetőedző, Arne Slot irányításával, az ellenfél pedig a Sevilla volt az „utolsó” felkészülési meccsen a Premier League jövő heti rajtja előtt. Szoboszlai Dominik a kezdőcsapatban kapott helyet, és az első félidőben gólpasszt adott, pontosabban gólt rúgatott Luis Díazzal, akinek ilyen kiszolgálás után nem volt nehéz dolga.

2024. 08. 11. 15:07
A Liverpool kezdője a Sevilla ellen, Szoboszlai Dominik az álló sor jobb szélén. Fotó: X/Liverpool FC
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Arne Slot először az Anfield Roadon, a Liverpool pedig „utoljára” meccselt az idény rajtja előtt. Ez volt a Sevilla elleni vasárnap délutáni felkészülési mérkőzés jelentősége. Az „utolsó felkészülési találkozó” kitétel persze nem teljesen igaz, mert a vörösök furcsa mód ma még egy meccset játszanak később a szintén spanyol Las Palmas ellen, de azt már zárt kapuk mögött és azon már csak a kevesebb lehetőséget kapók jutnak szóhoz, szóval az igazi főpróba a Sevilla elleni találkozó volt a jövő heti Premier League-rajt előtt. Szoboszlai Dominik természetesen ezen a találkozón jutott főszerephez.

A Liverpool a Sevilla ellen főpróbázott az idényrajt előtt (Forrás: X/Liverpool FC)

Mi több, az első félidő hosszabbításában egy nagy sprint végén remekbe szabott gólpasszt adott Luis Díaznak, akivel lényegében gólt rúgatott, már csak az üres kapuba kellett passzolni a labdát a kolumbiainak. Szoboszlai tehát bizonyítottan jó formában várja a szezont, ahogy a Liverpool is, amely ekkor már 3-0-ra vezetett, a 30. percben Diogo Jota szerezte meg a vezetést, a 39.-ben pedig Díaz az első gólját szerezte a meccsen.

Szoboszlai gólpassza:

Jota vezető és Díaz első gólja is szépségdíjas volt:

A mérkőzés végül 4-1-es Liverpool-sikerrel zárult, a félidei 3-0 után a Sevilla a 66. percben Peque góljával szépített, az angolok egy perccel később Nyoni révén válaszoltak és állították be a végeredményt. Szoboszlai végigjátszotta a találkozót. A gólpassza mellett két helyzetet alakított ki, dinamikusan mozgott, az Európa-bajnokságon észrevehető sérülése már a múlté. A négy szerelési kísérletéből három sikeres volt, a hét párharcából négyet megnyert, a passzpontossága viszont ezúttal nem volt olyan hatékony (83 százalék).

Ki ellen kezd a Liverpool a Premier League-ben?

A következő hétvégén rajtol a Premier League következő idénye, az első fordulóban a Liverpool az újonc Ipswich Town otthonában lép pályára augusztus 17-én, szombaton, az lesz a Jürgen Klopp helyére érkező Arne Slot első tétmeccse a csapat élén. A Liverpool felkészülési eredményei jól sikerültek, az első edzőmeccsen Szoboszlai góljával győzte le az együttes a spanyol Betist, majd az Arsenal ellen 2-1-es, a Manchester United ellen 3-0-as siker következett, végül jött a Sevilla elleni 4-1.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.