A labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában a sereghajtó Kecskemét elleni „kiesési rangadón” mutatkozik be a Debrecen kispadján az új vezetőedző, Nestor El Maestro. A hajdúsági gárda augusztus óta nyeretlen a bajnokságban, Máté Csabával zsinórban öt vereséget szenvedett, majd az ideiglenesen előrelépett Dombi Tiborral két döntetlent játszott.

– Nagyon élvezem, hogy újra a pályán lehetek, valamint azt, hogy a csapat ilyen pozitívan fogadott. Mindenki szorgalmas és motivált volt, nagyszerű volt a légkör. Összességében nagyon jól telt tehát az elmúlt tíz nap. Próbáltam új lendületet adni a gárdának és változtatni a légkörön. Az edzéseken jó munkát végzünk, de a végén úgyis az fog számítani, ami vasárnap történik majd. A Kecskemét nagyon fizikális csapat, veszélyesek a fejesei. Az ellenfelünknek még mindig van hite, nem adta fel, ezért nagyon nehéz, komplikált mérkőzésre számítok, amelynek során mindent ki kell adnunk magunkból, hogy megszerezzük a három pontot – mondta a Loki trénere.
Hasonló helyzetben van a Kecskemét, amely Gera Zoltán irányításával öt fellépésén még pontot sem szerzett, egy újabb kudarccal pedig még a Debrecentől is hét pontra távolodna el. Kifejezetten rossz hír a mély gödörban lévő kecskemétieknek, hogy a Fradi ellen megsérült csapatkapitányukat, Vágó Leventét szerdán megműtötték, így hosszú időre kiesik a bennmaradásért folytatott hadjáratból, nagy eséllyel a januári felkészülés célozható meg esetében.

– Sokan aggódtak értem, az egész csapat megijedt szerintem már ott, hogy jól vagyok-e, kerestek is folyamatosan. Sajnos nem találkoztam a srácokkal a meccs óta, de bízom benne, hogy minél hamarabb ott lehetek mellettük. Ezúton köszönöm a szurkolók jókívánságait is – tette hozzá Vágó Levente.
A címvédő és listavezető Ferencváros a legutóbbi öt meccséből csak kettőt nyert meg, és ezúttal sem vár könnyű feladat a zöld-fehérekre, ugyanis a Diósgyőrt fogadják, amely az előző két mérkőzésén a kupagyőztes Paks és a Fehérvár ellen értékes skalpokat gyűjtött be. A Ferencvárosnak ráadásul csütörtökön rendkívül fontos mérkőzése következik az Európa-ligában, hiszen a svéd Malmö ellen egy hazai sikerrel óriási lépést tenne a továbbjutás felé. Éppen ezért elképzelhető, hogy a DVTK elleni meccsen Pascal Jansen vezetőedző pihenteti majd néhány kulcsjátékosát.