– Annak örülnék a legjobban, ha nem kellene playoffot játszani0ů Bárki lesz is az ellenfelünk, nem tekinthetjük magunkat favoritnak egyik csapattal szemben sem. Legjobb esetben is ötven százalék eséllyel indulunk.
Marco Rossi a szurkolókkal példálózott a kritikusainak és cseppet sem optimista
Marco Rossi elsősorban – miként hangsúlyozta: az igazi – szurkolóknak akar megfelelni, mi több, szerinte nekik köszönhető, hogy a magyar labdarúgó-válogatott immár több mint két éve, 2022 szeptembere, tizenhárom meccs óta veretlen hazai pályán. Rossi szerint a csapata idén nem nyújtott emberfelettit, de összességében jól teljesített, a rájátszásban pedig egyik lehetséges ellenféllel szemben sem számít majd esélyesnek.

Nagelsmann: Nem volt tizenegyesJulian Nagelsmann összességében elégedett volt a német válogatott teljesítményével a tulajdonképpen tét nélküli mérkőzésen. Szerinte a ráadásban nem járt büntető a mieinknek. A német kapitány azzal érvelt, ha az Eb-n Musiala lövésénél, Cucurella kezezésénél elmaradt a tizenegyes, akkor a Koch kezére vágódott lövésért sem járt büntető. Ismerjük be, van benne igazság. A lényegen ez persze nem változtat, Szoboszlai Dominik szemtelen mozdulattal értékesítette a büntetőt, így lett 1-1 a végeredmény. Nagelsmann elmondta, kedveli a magyarok kapitányát, több magyar játékost személyesen ismer, ezért szívesen találkozna a jövőben is a magyar válogatottal, majd udvariasan hozzátette, hogy a magyar válogatott erős csapat, ezért viszont örömmel elkerülné a mieinket. |
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!