A korábbi világbajnok szerint Révész Bulcsú idővel nagy dolgokra lehet képes

Akárcsak manapság Révész Bulcsú, az első magyar profi sznúkeres, fiatalon Neil Robertson is úttörő volt a sportágban. Az ausztrál játékos 2010-ben mindössze a második világbajnok, illetve világelső lett, aki a Brit-szigeteken kívülről érkezett meg a sportág csúcsára. Robertson az egyetlen nem brit sznúkeres, aki megnyerte a három legfontosabb tornát, s a gyengébben sikerült 2023/24-es idény előtt zsinórban tizenhét naptári éven át volt legalább egy-egy versenygyőzelme. Neil Robertson az év első hétvégéjén Magyarországon játszik, az első hazai profi sznúkerversenyen Révész Bulcsú is az ellenfele lesz. Neil Robertson az OMV Budapest Snooker Masters előtt lapunknak elárulta, milyen fejlődési ív állhat Révész Bulcsú előtt.

Neil Robertson másodszor játszik hazánkban, Révész Bulcsú is megmérkőzik vele a Budapest Snooker Masters alatt Fotó: Kurucz Árpád

– Mi az első meghatározó élménye a sznúkerről, hogyan kezdte el a játékot Ausztráliában?
– Az édesapám sznúkerklubot vezetett, a skót üzlettársával együtt, aki a legnagyobb sznúkerversenyek meccseiről szerzett videókat. Az egyik legkorábbi emlékem Stephen Hendry és Alan McManus 1994-es Masters-döntőjére, amelyet McManus 9-8-ra megnyert, ezt nagyon sokszor  lejátszották a klubban. Gyorsan megkedveltem a játékot, és sokat segített, hogy az édesapámnak klubja volt: akkor sznúkereztem vagy pooloztam, amikor csak akartam, különösen az iskolai szünetekben rengeteget játszottam – idézte fel lapunknak Neil Robertson világbajnok sznúkerjátékos.

Neil Robertson, Barry Hawkins és Révész Bulcsú is az első Budapest Snooker Masters résztvevője (Fotó: Kurucz Árpád)

– Amikor megérkezett a profik közé, ausztrálként kívülállónak érezte magát a britek között?
– Mindenképpen. Akkoriban nem volt jellemző, hogy a Brit-szigeteken kívüli játékosok versenyeket nyertek volna, talán csak a thai James Wattana nyert néhányat. Fontos áttörést jelentett, amikor Ting Csün-hujjal együtt elkezdtünk tornákat nyerni. Néhány éve volt egy sorozat, amikor egymás után öt versenyen tengerentúli siker született, húsz éve ez elképzelhetetlennek tűnt. 2023-ban Luca Brecel révén volt világbajnok a kontinentális Európáról, egyre több országból jönnek a fiatalok, most már tényleg nemzetközi érzete van a World Snooker Tournak.

Neil Robertson trükkje: így figyelte Ronnie O’Sullivan játékát

– Kissé hasonló út elején jár most Révész Bulcsú, aki Magyarországot helyezi fel a sznúkertérképre.
– Az, hogy ő az első magyar profi játékos, már önmagában nagyszerű sztori. Sokan fognak felnézni rá a fiatalok közül, miközben még ő maga is csak tizennyolc éves. Fontos, hogy Magyarországon ne helyezzenek rá túl nagy nyomást, támogassák, hogy tudjon fejlődni. A karrierje mostani pontján az eredmények még nem annyira fontosak, a lényeg, hogy tapasztalatot gyűjtsön, fejlődjön. Nem szabad rágörcsölnie az eredményekre, persze biztosan ő is nyerni akar, s volt is már néhány szép sikere nagy nevek ellen. Meg kell figyelnie, mit csinálnak a top játékosok a versenyek, edzések, meccsek alatt, én is ezt tettem. Annak idején, amikor Ronnie O’Sullivan, John Higgins vagy Stephen Hendry lefoglalt egy gyakorlóasztalt, próbáltam ugyanarra az időpontra, a szomszéd asztalhoz kerülni, hogy pontosan lássam, hogyan készülnek.

– A profik közé kerüléssel értelemszerűen együtt jár, hogy a korábbinál sokkal erősebb mezőnyben sokkal kevesebb lesz egy fiatal újonc számára a sikerélmény. Mi a titok, hogyan lehet átvészelni ezt az időszakot?
– Én tizenhat évesen túl fiatalon lettem először profi, azonnal ki is estem a legjobbak közül, és megkérdőjeleztem, hogy elég jó vagyok-e. Összességében háromszor is kicsúsztam a Tourról, mielőtt stabilizáltam a helyemet a profik között, ilyenkor természetes bizonyos fokú bizonytalanság megjelenése, de ilyenkor is száz százalékot kell beleadni. 

Nagyon nehéz irányítás alatt tartani a sorsunkat, különösen a profi sportban, azt viszont tudjuk irányítani, hogy hány órát és milyen fegyelmezettséggel töltünk gyakorlással.

 Bulcsú eddig mindent jól csinál, él azzal a lehetőséggel, ami nekem az ő korában még nem volt adott, hogy Sheffieldben sznúkerakadémián fejlődhet. Ha minden nap úgy fekszik le, hogy megtett minden tőle telhetőt, rengeteget fejlődhet, és sok éven át láthatjuk a Touron.

Mit érhet el Révész Bulcsú, a legjobb magyar sznúkeres?

– Ez a kezdeti évek titka. Mi kell ahhoz, hogy valaki kiegyensúlyozottan a csúcs közelében maradjon, ahogy ön tette, amikor 2006 és 2022 között minden évben nyert legalább egy versenyt, elhódítva a legfontosabb tornák, a világbajnokság, a Masters és az Egyesült Királyság Bajnokságának trófeáit is?
– Minden évben fejlődni kell tovább. Bulcsú bizonyos szempontból könnyű helyzetben van, most még sok területen tud fejlődni, de az előrelépés iránti vágyat meg kell őrizni akkor is, amikor azok már kisebb lépések. Amikor lejátssza a szezon utolsó meccsét, el kell mennie néhány hét pihenőre, hogy feltöltődjön, ez is fontos, utána viszont meg kell találnia, hogy mire fókuszál. Ez lehet olyan terület is, mint a mérkőzés közbeni viselkedés vagy a játékstílusváltás. Hasonló módszerrel sok gyengeségből kovácsoltam erősséget az évek során.

Ha Bulcsú fenntartja a mostani elszántságát, ki tudja, akár nagy dolgokra is képes lehet, három-négy év múlva ott lehet a nagy versenyek végjátékában is.

– Itt volt az első Magyar Snooker Gálán 2017-ben. Milyen érzésekkel tért vissza hazánkba most, az első Budapest Snooker Mastersre?
– Ami először eszembe jut az akkori eseményről, hogy milyen kellemes meglepetést okoztak a szurkolók, nagyszerű hangulatot teremtettek. Már csak emiatt is örömmel tértem vissza, s jó rögtön versennyel indítani az évet a karácsonyi pihenés után. Lehet, hogy nem ez a legfontosabb torna a naptárban, de profi sportolók vagyunk, akikben nagy a versenyszellem, ha asztalhoz lépünk, nyerni akarunk.

– Hogy halad az idénye, milyen céljai vannak a következő hónapokra?
– Azok után, hogy tavaly tizenhat év után először igazán rossz szezonom volt, fontos volt megtalálni az egyensúlyt bizonyos dolgokban. Az volt a célom, hogy hamar sikerüljön újra versenyt nyerni, s nem is nyúlt túl hosszúra a trófeamentes időszak. Ráadásul az őszi English Open megnyerése igazán különleges volt, ugyanis ez volt az első trófea, amelyet úgy szereztem, hogy édesapám nem Ausztráliában, a tv-n keresztül figyelt, hanem a helyszínen örülhetett a sikeremnek. Jól állok az idei eredmények ranglistáján, jó úton haladok afelé, hogy ott legyek az év végi nagy versenyeken, köztük a világbajnokságon, ami tavaly kimaradt.