Az egykori 146-szoros ír válogatott, 44 éves Robbie Keane futballozott a Tottenham és a Liverpool színeiben is, korábban irányította az izraeli Maccabi Tel Avivot – bajnoki címig vezette az együttest –, majd tavaly nyáron távozott a klubtól. Az M4Sport információi szerint a szakember a napokban érkezik meg Budapestre, és ekkor jelentheti be a Ferencváros hivatalosan a megállapodást. A Csakfoci.hu szerint Keane legkésőbb kedden Budapestre érkezik. Ez hétfőn meg is történt, aláírta a szerződését, amelyet a magyar klub hivatalosan be is jelentett.
Pascal Jansen után Robbie Keane
Mint ismeretes, a már spanyolországi edzőtáborban levő Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor december 31-én jelentette be, hogy az eddigi vezetőedzőt, Pascal Jansent kivásárolták a szerződéséből, így új szakvezetőt kell keresnie a klubnak. A zöld-fehérek január 23-án lépnek pályára először tétmeccsen ebben az évben, az Európa-ligában a Frankfurt lesz az ellenfelük, s ezen a meccsen már Robbie Keane irányíthatja a zöld-fehéreket. Az ír szakember az angol Premier League-ben pedig játszott a Coventry City, a Leeds United, a Tottenham, a Liverpool, a West Ham United és az Aston Villa színeiben, szerepelt a skót Celticben, de megfordult az Egyesült Államokban a Los Angeles Galaxy és Indiában, az Atlético Kolkata csapatában.
Keane hozta magával két segítőjét is: Rory Delap asszisztens edzőt és Phill Hudson meccselemzőt.