Vágner László ítéletei után felgyújtották a kameruni fővárost

Június 11-én a Mexikó–Dél-Afrika mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. A harminchetedik részben azt meséljük el, amikor egy magyar bíró, Vágner László miatt lángba borult a kameruni főváros. 1998, Franciaország, a két mérkőző csapat pedig Kamerun és Chile.

2026. 04. 10. 5:45
Vágner László munkában a kameruni és a chilei csapat összecsapásán az 1998-as labdarúgó-világbajnokságon Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy meg nem adott gól lett Kamerun végzete

Most pedig jöjjenek a meg nem adott gólok. A kameruni Omam-Biyik kétszer betalált a chilei kapuba, először egyértelműen lesről, erről nem is érdemes beszélni. 

A másik eset már vitathatóbb, mert úgy került hozzá a labda, hogy a passz előtt Vágner szerint M’Boma szabálytalankodott Reyesszel szemben.

Ám ez olyan szituáció volt, hogy tíz bíróból öt megadja a gólt, öt nem. Vágner nem adta meg, és ez döntötte el, hogy melyik csapat folytathatta a legjobb 16 között.

Vágner László nem lett népszerű ember Kamerunban. Fotó: AFP

Várható volt, hogy a mérkőzés lefújásával ez a meccs nem ér véget. A cirkusz a nantes-i stadionban a sajtótájékoztatón folytatódott.  A kameruniak francia edzője, Claude Le Roy rögtön a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón nekitámadt Vágnernek: „Egyszerűen nem értem, hogy a magyar bíró miért nem adta meg Omam-Biyik második félidei gólját, amelyet semmilyen szabálytalanság nem előzött meg. 

Ez egyszerűen rettenetes. Ha ez a labdarúgás nevű sport, akkor remélem, hogy Joseph Blatter végignézte a mérkőzést.

Saját bevallása szerint másnap ő is többször végignézte az ominózus jeleneteket, és ezt követően azt mondta, hogy örökre el kellene tiltani Vágnert.

Ellenben Jozef Marko, az UEFA Játékvezetői Bizottságának szlovák tagja egyetlen hibát sem látott a játékvezetésben. A szlovák szakember így értékelt: „A meccsen a taktikázás, szimulálás és a szabálytalanságok játszották a főszerepet, mert a csapatok élet-halál harcot vívtak a továbbjutásért. Csapkodó játékot, koncepció nélkül rohanó csapatokat láthattunk egy nagyon nehéz mérkőzésen. Vágner úrnak itt összehasonlíthatatlanul több dolga akadt, mint előző meccsén, ám fantasztikus erőnlétének köszönhetően közelről ítélte meg a szabálytalanságokat, 

kijelenthetem, hogy senki más nem oldotta volna meg jobban ennek a találkozónak a dirigálását.

A két piros lap ellenére sem lehet azt mondani, hogy brutális meccs volt, de ezúttal benne volt a játékban a két kiállítás. Nem tudok olyan szituációt említeni, amelynél nagyot hibázott volna a játékvezető, egyedül a kameruniak második meg nem adott góljáról nem merek állást foglalni, mert a televízió közvetítése alapján nem lehetett megállapítani, hogy milyen szabálytalanság előzte meg a találatot.”

Vágner László ítéletei után lángba borult a kameruni főváros

A találkozó után az emberek az utcára tódultak, és már-már forradalmi hangulatban törtek-zúztak. A fővárosban, Yaoundéban több száz fékezhetetlen szurkoló kövekkel és üvegekkel dobálta meg a külföldiek házait, szétverték a kocsijaikat. Olyanokat kiabáltak, hogy a fehér emberek nem szeretik a feketéket. 

Egy külföldiek által használt bevásárlóközpont parkolójában tömegverekedésre került sor, a rendőrség vízágyúkkal és gumibotokkal oszlatta szét a tömeget.

Az európaiak által lakott városrészekben a biztonsági szervek alakulatait készültségbe helyezték. Olyan jelenetek szemtanúi lehettek a világ híradóinak nézői, melyeket egy forradalom, lokális háború idején szoktak látni. És ami a nemzetközi diplomácia világában kicsit szokatlan, az ország sportminisztere, Joseph Owona is érzelmektől fűtött nyilatkozatot adott: „A bírók eddig is ellenünk fújtak, de most tették fel a koronát a ténykedésükre. 

Nemcsak kiállították a játékosainkat, de két szabályos gólunkat sem adták meg.

A kameruni szövetség egyébként Vágner példás megbüntetését és anyagi kárpótlást követelt a FIFA-tól. Több afrikai szövetség is támogatta a kameruniak azon kijelentését, hogy a futball irányítói szándékosan gátolják a kontinens válogatottjainak előbbre jutását. 

Chilean mid-fielder Clarence Acuna (L) and Cameroon's defender Rigobert Song (R) fall after tackling for the ball during the 1998 Soccer World Cup group B match between Chile and Cameroon, 23 June at the Stade de la Beaujoire in Nantes. Chile is leading 1-0. (ELECTRONIC IMAGE)  AFP PHOTO (Photo by PASCAL GUYOT / AFP)
Elképesztően durva meccset vívott egymással Kamerun és Chile. Fotó: AFP/Pascal Guyot

A FIFA elnöke, Sepp Blatter egyébként a helyszínen tekintette meg a találkozót, és azt mondta, nem tartja vitathatónak a magyar bíró döntését, amellyel nem adta meg a kameruni gólt, mert azt szerinte is szabálytalanság előzte meg. 

Kamerun fővárosában, Yaoundéban a mérkőzés után csak nehezen sikerült helyreállítani a rendet,

és talán a mai napig nem bocsátottak meg az ottani szurkolók a magyar játékvezetőnek.

Vágner László ezen a világbajnokságon nem vezethetett több meccset.

A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.