Vissza akart vonulni, örökre hálás azért, hogy Magyarországon esélyt kapott

Kétszeres Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes és Euroliga-győztes. Jelena Milovanovicsként érkezett 18 évesen Sopronba, és most férjes asszonyként Jelena Brooks néven fejezte be a pályafutását. Közben megfordult Európa legtekintélyesebb klubjainak a nagy részében is, és profi létére azt vallja, a kosárlabda elsősorban játék, amit csak élvezettel lehet jól játszani. Fiatalon nem álmodott nagy sikerekben gazdag karriert, így is a kontinens egyik legjobbja lett, Sopronban pedig igazi ikonná vált.

Jelena Brooks egyik legnagyobb sikere az Euroliga megnyerése volt 2022. április 10-én, a képen az isztambuli csarnokban vágja le a hálót a gyűrűről Fotó: ELIF OZTURK OZGONCU Forrás: ANADOLU AGENCY

A passzai is zseniálisak voltak (Fotó: SEBNEM COSKUN / ANADOLU AGENCY)

– Ifjúsági Európa-bajnok lett tizennyolc évesen, amikor szerződtette a Sopron. Ez újabb nagy ugrás lehetett, hiszen nyelvet nem beszélt, és merőben más kultúrába csöppent.
– Akkor én már a Vojvodinában kosaraztam, és elkívánkoztam onnan. A klub semmit sem tartott be az ígéreteiből. Egy vendéglőbe jártunk ebédelni, de többször előfordult, hogy elküldtek minket, mert a klub nem fizetett be minket, és ugyanilyen okból egyszer kizártak az albérletből is. 

A fizetésemet nem kaptam meg, a szüleimnek sem volt pénzük a támogatásomra, és úgy volt, hogy abbahagyom a kosárlabdát. Felvetődött, hogy megpróbálok valahol Európában játszani, de a Vojvodina annyi pénzt kért értem, amennyit senki sem akart kifizetni, ezért azt terveztem, hogy elmegyek az Egyesült Államokba egyetemen tanulni, ahol kicsit kosarazhatok is.

 Aztán egyszer csak megjelent Török Zoltán, a Sopron vezetője, és azt mondta, elintézi, hogy az átigazolási díjam kevesebb legyen. Meg is oldotta, így kerültem Sopronba, ahol elkezdődött a profi karrierem.

Az önbizalomból nem volt hiány nála

– Úgy hallottam, az első napokban megnézett egy Sopron–Pécs rangadót, ami akkor, 2007-ben Euroliga-szintű csapatok összecsapása volt, és kiderült, hatalmas az önbizalma.
– Igen, ez ma már vicces történet. Utána együtt ettünk egy étteremben, és Zoli kérdezte, mi a véleményem a mérkőzésről, én pedig kijelentettem, hogy ezt a szintet én is hozni tudom majd. A mai napig emlegetjük ezt a mondatomat, hiszen később kiderült, nem a levegőbe beszéltem. Eleinte persze nem volt könnyű a beilleszkedés, mert angolul sem beszéltem, nem hogy magyarul, és senkivel sem tudtam kommunikálni. Zoli kiadta, hogy meg kell tanulnom magyarul, amit ha nem is tökéletesen, de megtettem, a pályán pedig Székely Norbert, a vezetőedző hamar megadta a lehetőséget a bajnokságban és az Euroligában, én pedig azt hiszem, jól éltem vele.

– Ha ennyire jól alakult minden Sopronban, három év után miért állt odébb és igazolt a Szpartak Moszkvába?
– Ki szerettem volna próbálni magamat egy új helyen, és bevallom, az anyagi lehetőség is vonzó volt. A Szpartak Európa elitjébe tartozott, világsztárokkal edzettem és játszottam, ott tanultam meg, mi is igazán a profizmus ebben a sportágban, miként kell túllépni egy esetleges kudarcon, hogyan kell élni a legkisebb lehetőséggel is, és jobb játékos lettem. 

Egy évre visszajöttem Sopronban, majd Kurszkból kaptam visszautasíthatatlan ajánlatot, ahol a kosárlabdán kívül nem létezett élet, és az a két év nem telt el könnyen. A szerb válogatottal Európa-bajnokok lettünk 2015-ben, és azt hittem, válogathatok majd a szerződések között, de nem jött semmi sem. Tudtam, bármilyen ajánlat jön, el kell fogadnom, és szeptember közepén így kerültem a török Ordusporhoz, majd a Besiktashoz.

 Az előbbinél soha nem tudtam, mikor kapom meg a fizetésemet, de Isztambulban már jobban éreztem magamat. A rájátszásba nem jutottunk be, április elején vége lett a szezonomnak, és már úgy utaztam haza, hogy tudtam, a spanyol Salamancában folytatom

Jelen Brooksra olykor két védő is jutott (Forrás: fiba.com)

– Azt kihagyta, hogy Kurszk után eltöltött egy évet a WNBA-ben, a Washington Mysticsben.
– Azért, mert nemigen van mit mondani róla. Tizenkét éve a WNBA még nem állt a mai színvonalon a népszerűségében, de gondoltam, kipróbálom, hiszen már öt évvel korábban draftolt engem a klub. Élveztem a várost, a jó nyári időt, sok szerb játékossal is találkozhattam, szóval az életre nem lehetett panaszom, a kosárlabdával viszont más volt a helyzet. Jóval kevesebbet játszattak, mint amennyit érdemeltem volna, ezért elengedtek azzal, hogy jövőre visszamegyek. Visszamentem, de egy hét múlva közölték, nincs rám szükség, és ezzel véget is ért az amerikai kalandom.

– Visszatérve a Salamancához, a kontinens egyik legjobb csapatában mennyire tudott kiteljesedni?
– A riói olimpián bronzérmesek lettünk, és én a spanyoloktól mindössze öt napot kaptam ünneplésre és pihenésre, ami nekem nagyon kevés volt. Mentálisan nagyon elfáradtam, az a pár hónap volt karrierem legrosszabb időszaka.

 El akartam menni, mert nem találtam kapaszkodót az életben, ráadásul egymás után megsérült mind a két bokám, eltörött az egyik ujjam, mintha minden összeesküdött volna ellenem. Aztán karácsony után valahogy minden összeállt, mindent megnyertünk, ami Spanyolországban megnyerhető, engem pedig megválasztottak a bajnokság legjobbjának. 

Ennek ellenére az ősz komolyan megviselt. Minden tiszteletem azoké, akik októbertől áprilisig Európában, áprilistól októberig pedig a WNBA-ben kosaraznak, de én nem ilyen vagyok. Szükségem van a pihenésre, és élvezni akarom az életet, sohasem akartam a nap minden órájában csak a kosárlabdával foglalkozni, szükségem van a játékon kívül eső életemre is.

Tudta, hogy jön a soproni aranykor

– Pedig akkor éppen a karrierje a csúcson járt, hiszen 2015-ben Európa-bajnokságot, egy évvel később olimpiai bronzérmet nyert, 2017-ben pedig az Év játékosa lett Szerbiában. Vélhetnénk, Európa legtekintélyesebb és leggazdagabb klubjai bombázták ajánlatokkal, ehhez képest visszatért a Sopronhoz, amelyről nem tudhatta, hogy aranykorszak előtt áll. Miért?
– Azért, mert én tudtam. Török Zoltán még karácsony előtt elmondta, jön egy olyan edző, aki a szakma egyik legjobbja, ő volt Roberto Iníguez, és olyan csapat épül, amely a csúcsot célozza meg. Számomra ez roppant vonzóan hangzott, nem is érdekeltek más ajánlatok. Közrejátszott az is, hogy elegem volt a vándorlásból, és itt, Sopronban akartam befejezni a pályafutásomat. Hittem Zolinak, amit jól tettem, hiszen a következő szezon végén ezüstérmet nyertünk az Euroligában. A következő nagy részét kihagytam, mert terhes lettem, és csak a kisfiam születése után tértem vissza.

– Mondhatni, hogy az ezüstérmet hozó Euroliga négyes döntőjének az elődöntőjében dobott utolsó másodperces triplája a karrierje legemlékezetesebb kosara?
– Az kétségtelen, hogy az lett a leghíresebb, és talán a legfontosabb is. Ugyanakkor szerencsére rengeteg szép pillanat, kosár vagy assziszt, illetve emlékezetesen nagy meccs tolul elő az emlékeimből, ha felidézem a pályafutásomat, de az említett dobást tényleg mindenki megjegyezte. A legemlékezetesebb meccsek közül pedig a 2022-es isztambuli Final Four elődöntőjét emelném ki, amikor éppen a Salamancát győztük le, amelynek Roberto Iníguez volt az edzője.

Sok trófeát ünnepelhetett Sopronban (Fotó: Sopron Basket/Tóth Zsombor)

– És amelyen a huszonhét pontjával Jelena Brooks volt a mezőny legjobbja… Két nappal később pedig jött a bravúr, magyar edzővel, Gáspár Dáviddal a kispadon első magyar csapatként megnyerték az Euroligát a világklasszisokkal felálló Fenerbahce ellen. Ráadásul Isztambulban.
– Nagyon hittünk benne. Csak mi tudtuk, hogy mennyit és hogyan edzettünk, készültünk arra, hogy eljussunk a csúcsra. Az idény során kétszer is kikaptunk a Fenerbahcétól, 

de a döntő előtt azt mondtam, ez alatt a negyven perc alatt bármi megtörténhet, és a csapat olyan energiával kezdett, majd játszott végig, hogy egyetlen pillanatban sem fordult meg a fejemben, hogy kikaphatunk.

 Éreztem az öltözőben, a kispadon és a pályán is, hogy ezen a napon csak mi nyerhetünk. A törökök akartak ünnepelni hazai pályán, de nem engedtük nekik.

– Egy év múlva a Sopron anyagi okok miatt nem indult a nemzetközi porondon. Akkor nem fordult meg a fejében a visszavonulás?
– Török Zoli leült velem, részletesen felvázolta, mi a helyzet, módosítani kell a szerződést, és nem haragszik meg, ha emiatt elmegyek. Adott két napot a válaszra, de nem volt szükségem ennyi időre. Elmondtam a családomnak, mi történt, és nem fogom Zolit cserben hagyni, amikor nehéz helyzetbe került. Ő a karrierem legfontosabb embere, mindig mellettem állt, és ki tudja, ha nem hoz ide Sopronba, most hol lennék, hiszen mint már említettem, akkor éppen abba akartam hagyni a játékot.

Nem volt könnyű a búcsú pillanata (Fotó: THOMAS COEX / AFP)

– Menyire volt nehéz a búcsú?
– Az utolsó hazai meccsen visszafogtam az érzelmeket, mert tudtam, még egy mérkőzés hátra van, és jobb, ha az idegenben zajlik le. Aztán amikor Budapesten meghallottam az utolsó sípszót, felszakadt a gát, és kitört belőlem minden érzelem, ott volt a családom a szüleimet is beleértve. Sírtam még egy ideig, de Zolival úgy zártuk le a búcsút, hogy azt, amit mi véghez vittünk, senki sem veheti el tőlünk.

– És hogyan tovább?
– A férjem itt dolgozik, a fiam itt kezdi el az iskolát, tehát maradunk Sopronban, ahol nagyszerűen érzem magamat. Azt még nem tudom, mit hoz a jövő, mit csinálok majd. Egyelőre élvezem a pihenést, és csak annyi biztos, hogy a nyáron én leszek a szerb válogatott csapatvezetője az U20-as Európa-bajnokságon Litvániában. A többit majd meglátjuk.