Cseh László: Gyárfás lemondása nem elég

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A MÚSZ elnökségi tagjaként jelzi: ez csak az első lépés volt, a legfontosabbnak most kellene jönnie.

Gabay Balázs
2016. 11. 30. 15:34

„Köszönöm”

Gyárfás Tamás szerdán az MTI szerkesztőségét az alábbiak szó szerinti közlésére kérte:

„Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA-világbajnokság megrendezése jogát. A legeslegnagyobb öröm pedig az, hogy már látom az újonnan épülő úszókomplexumot. Kívánom, hogy a legeredményesebb sportág mielőbbi közgyűlése a legalkalmasabb elnököt válassza meg. Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban.”

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár el is fogadta a lemondást, és hozzátette, hogy hazánk a távozó sportvezető sokéves szakmai tapasztalatát kamatoztatni szeretné a nemzetközi sportdiplomáciában – azaz jó eséllyel máris megvan Gyárfás új helye.

Hosszú Katinka és Gyurta Dániel is megkönnyebbülten reagált minderre. Érdekesség az ügyben, hogy a Nemzeti Sport már ma reggel sokat sejtető címlappal jelent meg, azt írta: ketyeg az óra. Tóth Ákos korábbi szövetségi kapitány szerint az lenne a tisztességes, ha az elnökség is lemondana.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.