Csörte az elnöki posztért a vívóknál

Szombaton rendezik meg a Magyar Vívószövetség tisztújító közgyűlését, amelyen a nyolc éve regnáló elnöknek, Csampa Zsoltnak kihívója is lesz a kétszeres olimpiai bajnok kardozó Szabó Bence – a Nemzetközi Vívószövetség végrehajtó bizottságának tagja – személyében.

Magyar Nemzet
2020. 07. 17. 9:00
null
Siklósi Gergely ünnepli világbajnoki címét Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyolc évvel ezelőtt, 2012. június ­30-án nem kellett volna tisztújító közgyűlést tartani a Magyar Vívószövetségben (MVSZ), mert 2009 februárjában Erős Jánost, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatóját négy évre választották meg elnöknek. Ám a bankár és vele együtt az elnökség a londoni olimpia előtt lemondott a gyenge ­kvalifikációs eredményeink miatt. A rendkívüli közgyűlésen az elnöki posztra ketten pályáztak: Csampa Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki addig az MVSZ-ben a társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök volt, valamint Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő, az MTK elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke. A szavazásra jogosult 89 főből 77 voksolt, és Csampa 56-21-re nyert. Az elnöknek négy éve nem akadt kihívója, 2016. június 11-én egyhangúlag választották újra. Csampa Zsolt már nem országgyűlési képviselő, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára.

Az említett londoni olimpiá­ra ugyan egyetlen csapatunk sem kvalifikálta magát, csupán négy egyéni indulónk léphetett pástra, viszont 22 évesen megnyerte a kardvívást. Négy évvel később Rio de Janeiróban ugyancsak ő állhatott a dobogó legfelső fokára, de aranyérmet nyert a párbajtőröző Szász-Kovács Emese is, férfi párbajtőrben Imre Géza ezüst-, az Imre, Boczkó Gábor, Rédli András, Somfai Péter összetételű csapatunk pedig bronzérmes lett.

A brazíliai seregszemlére tíz vívónk jutott ki, és hatan éremmel jöttek haza. Az elmúlt nyolc évben négy világbajnoki cím is összejött versenyzőinknek: férfi párbajtőrcsapat (2013), Imre Géza (2015), Szatmári András (kard, 2017), (párbajtőr, 2019) – hogy csak a legnagyobb sikereinket említsük. Két vb-aranyunknak ráadásul itthon tapsolhattunk, hiszen 2013-ban és 2019-ben is Budapest, a BOK Sportcsarnok adott otthont a világbajnokságnak, ami sportdiplomáciai fronton számít komoly fegyverténynek. Versenyzőink az utánpótlásban is rendre szállítják az eredményeket a világversenyekről. A szakmai munka magas szintű nívóját az is mutatja, hogy férfikardban és női tőrben csapatunk már megszerezte az olimpiai kvótát, s női kardcsapatunk tokiói részvétele is borítékolható. Férfi párbajtőrcsapatunktól nagy bravúr kellene a kvótához az utolsó kvalifikációs versenyen, de Siklósi egyéniben ott lesz az olimpián, és erre Szász-Kovácsnak is van esélye.

Tavaly minden tekintetben sikeres vb-t rendeztünk, Siklósi Gergely be is aranyozta
Fotó: Mirkó István

Az eddigiek alapján nem kérdéses, hogy az elmúlt nyolc évben vívóink kiválóan szerepeltek, és alapvetően minden sportági szakszövetségben az eredmények mutatják meg, jól mennek-e a dolgok. No persze az sem lényegtelen, hogy a „kassza” rendben ­van-e. Csampa Zsolt ezt a témát érintve a Sport TV-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy 2012-ben 78 millió forintos ­hiánnyal vette át a szövetség vezetését, most pedig éppen ennyivel vannak pluszban. Az elnök úgy fogalmazott, jól sáfárkodtak, kiemelte, hogy Szombathelytől Debrecenig adtak át vívótermeket, az iskolai vívás erős utánpótlás-nevelő bázisa a sportágnak, a Magyar Diáksportszövetséggel közösen rendezett diákolimpiai hétvégéken pedig kétezer fiatal ragad pengét.

Csampa Zsolt szerint az nem jelenthet problémát, hogy nincs vívómúltja, mert így sokkal objektívabb tud lenni, s az elnök feladata a biztonság és a harmónia megteremtése, ha pedig szükséges, a rendteremtés. „Van egy tiszta, egyértelmű, átlátható irányunk, ezt az elnökség elfogadta a szakmai stábbal együtt. Az eredményeik pedig azt bizonyítják, hogy jó úton halad a magyar vívósport” – fogalmazott Csampa Zsolt.

A kétszeres olimpiai bajnok Szabó Bence, aki a Nemzetközi Vívószövetség végrehajtó bizottságának tagja, még inkább a szakmát erősítené, szerinte jobb lenne a magyar vívásnak, ha francia vagy lengyel mintára a szövetség elnöke a sportágból érkezne. E véleménye mellett kritikai észrevételeket is megfogalmazott a Nemzeti Sportban: – A teljes magyar vívócsalád elnöke szeretnék lenni, és nem a válogatott elnöke. Egyébként pedig a tradíciók tiszteletétől kezdve egészen az edzőképzésig szélesebb fórumon kell fejleszteni és támogatni a sportágat. A magyar vívásnak szövetségi szinten is hallatnia kell a hangját, hiszen ezt várja el tőlünk a Nemzetközi Vívószövetség: az elmúlt nyolc-tíz évben egyetlen magyar javaslat sem érkezett hozzájuk. Szeretném a sportágat még népszerűbbé tenni – mondta el Szabó Bence, aki sportvezetőként volt a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, majd főtitkára, egykori egyesülete, az Újpesti TE elnöke és a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya is.

Szombaton kiderül, lesz-e a Magyar Vívószövetség elnöke is, vagy Csampa Zsolt marad a posztján.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.