A Ferencváros gond nélkül zsebelte be a három pontot Budafokon

A labdarúgó NB I. ötödik fordulójában elhalasztották a Budafok és a Ferencváros mérkőzését, és a felek most pótolták az elmaradást. A Fradi magabiztosan nyert 3-0-ra idegenben is, és ezzel újra tíz pontra nőtt az előnye a Mol Fehérvár előtt, amely kikapott Kisvárdán, a Budafok pedig maradt az utolsó előtti helyen a tabellán.

2021. 01. 27. 21:42
null
Háromszor ünnepelhettek a fradisták, simán nyertek Forrás: fradi.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezzel a mérkőzéssel egyenesedett ki a tabella. Két meccs hiányzott a teljességből, ezeket pótolták szerda este: előbb a Mol Fehérvár játszotta le az 5. fordulóban elmaradt kisvárdai meccsét, majd a Ferencváros lépett pályára Budafokon. A Fradi ugyancsak az 5. fordulóban halasztotta el ezt a meccsét a Bajnokok Ligája selejtezői miatt, most sort kerített rá, és így minden csapat 17 mérkőzést játszott le a mezőnyben. A címvédőnek mindenesetre jól jött, hogy a fehérváriak kikaptak 2-1-re Kisvárdán, hiszen így biztos volt, hogy a legnagyobb vetélytárs nem kerülhet közelebb hozzá, sőt, egy győzelemmel a Ferencváros akár újra tíz pontra hizlalhatta az előnyét.

Az újonc Budafok 16 bajnoki után az utolsó előtti helyen állt, mindössze három ponttal előzte meg a sereghajtó Diósgyőrt. A hazai csapat kilenc forduló óta nem tudott nyerni, legutóbb Zalaegerszegen ért el sikert még október végén. Pályaválasztóként 2–2–4 a mérlege, a Diósgyőr és a Kisvárda házigazdájaként örülhetett. A Ferencvárosnak pedig egyelőre nem hozott szerencsét az új év, az első idei bajnokiján odahaza kikapott a Diósgyőrtől, majd a Puskás Akadémia vendégeként egyetlen ponttal kellett beérnie.

 

Háromszor ünnepelhettek a fradisták, simán nyertek
Fotó: fradi.hu

 

Érdekesség, hogy a Budafoknál játszott egy olyan futballista, aki most a télen éppen a Ferencvárostól érkezett. Csonka András ráadásul góllal, pályafutása első NB I-es találatát szerezve mutatkozott be új csapatában a múlt hétvégén az MTK ellen.

– Nagyon örültem a gólnak, és annak is, hogy kilencven percet tölthettem a pályán. Jól éreztem magam, de a játékomat illetően maradt bennem hiányérzet – mondta a 20 éves középpályás a klub honlapjának. – Egy biztos, nem alárendelt szerepre készülünk a Ferencváros ellen. Láthattuk az elmúlt hetekben, hogy a Fradi sem nyer mindig, kifoghat egy-egy rosszabb napot. Lelkesen és mindent beleadva fogunk futballozni, mégpedig a győzelemért.

Lehet, ez volt a szándék, ám a Ferencváros nem sok esélyt adott a Budafoknak. A 12. percben már közel állt a vezetéshez, amikor Heister lőtt ballal a 16-os elől kapura, a vetődő Póser a lécre tolta a labdát. Isael levette a labdát, majd a hálóba bombázott, de kezezett előtte, és így a Budafok jött szabadrúgással. Aztán a 25. percben már nem volt kímélet, miután Romic buktatta a tizenhatoson belül Uzunit, a tizenegyest pedig a sértett magabiztosan lőtte a hálóba – 0-1.

Nem sokkal később Isael bal oldali szögletét a rövid, azaz a bal sarok elől Lőrinczy fejjel majdnem a kapu túlsó felső sarkába csúsztatta, de megmentette az öngóltól a kapufa. A szünetet követően akadt helyzete a Budafoknak is, ám a Ferencváros szerzett újabb gólt az 57. percben: Uzuni kanyarított balról a kapu elé egy szabadrúgást, Blazic fejjel megcsúsztatta a labdát, amely a menteni igyekvő Oláhról a lécre vágódott, majd onnan a gólvonal elé pattant, az érkező Csontos pedig ballal, centikkel a gólvonal előtt az üres kapu közepébe lőtt – 0-2. Csontosnak ez a második gólja az élvonalban, az elsőt is a Budafok ellen szerezte a két csapat őszi mérkőzésén. Amúgy ő a 14. gólszerzője a Ferencvárosnak, és egyben a második magyar, a másik Lovrencsics, aki szintén ősszel, a BMTE ellen volt eredményes.

 

 

A 67. percben már végleg eldőlt a mérkőzés: Zekic kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül, Iványi ismét okkal ítélt büntetőt a Ferencváros javára, amit Haratin higgadtan lőtt a hálóba – 0-3.

 

Ezzel az eredménnyel a Ferencváros előnye újra tíz pont lett a tabellán a Mol Fehérvár előtt, a Budafok pedig maradt a kiesést jelentő utolsó előtti, 11. helyen, három ponttal előzi meg az utolsó Diósgyőrt, és két ponttal áll a 10. Bp. Honvéd mögött.

NB I., az 5. fordulóból elmaradt mérkőzés: Budafok–Ferencváros 0-3 (0-1), Promontor utca, jv.: Iványi. Gólszerző: Uzuni (11-esből 25.), Csontos (57.), Haratin (11-esből 67.)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.