Hornyák Zsolt szerint Felcsúton a játékosok nem szeretik egymást

Figyelemre méltó véleményt fogalmazott meg Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője csapatának diósgyőri veresége után a labdarúgó NB I nyolcadik fordulójának utolsó mérkőzésén. A szakember elmondta, a játékosai féltékenyek, nem szeretik egymást, és szerinte ki kell tisztítani az öltözőt. A szavai arról tanúskodnak, hogy nem kellett volna a koronavírusból meggyógyult idősebb futballistákat betennie a csapatba, maradnia kellett volna a kényszerből elővett fiatalokkal bevált játéknál.

Magyar Nemzet
2020. 10. 26. 10:20
null
Fotó: Tumbász Hédi Forrás: Nemzeti Sport
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hornyák Zsolt vitte el a pálmát a nyilatkozatával a labdarúgó NB I nyolcadik fordulójában. A vasárnapi játéknapon mindhárom mérkőzés érdekes eredménnyel zárult. Az újonc Budafok Zalaegerszegen győzött 3-1-re, ezzel zsinórban a harmadik meccsét nyerte, és tizenhárom pontjával a Ferencváros és a Mol Fehérvár mögött a harmadik helyen áll. A fehérváriak mezőkövesdi 2-1-es sikere nem ekkora meglepetés, ám a hazai csapat vesszőfutása annál inkább. A Mezőkövesd az előző bajnokságban a dobogóért harcol, most azonban mindössze hét pontot gyűjtve sereghajtó a tabellán.

A Diósgyőr a saját közönsége előtt mindenkire veszélyes lehet, azt azonban kevesen várták, hogy a legutóbbi bronzérmes Puskás Akadémiát egészen simán veri meg 3-0-ra. A felcsúti együttes nem sok ellenállást mutatott, és mivel az előző fordulóban hazai pályán is 3-0-ás vereséget szenvedett – akkor az MTK-tól –, minden jel arra mutat, hogy valami nagyon nincs rendben a csapat környékén.

 

Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

 

Erről a magyar futballban váratlan őszintéséggel azonnal a diósgyőri mérkőzést követően magyarázatot adott az egyik legilletékesebb, Hornyák Zsolt vezetőedző. A szakember az M4 Sport kamerája előtt fakadt ki.

– Szétromboltuk a nyerő csapatot, a fiatalokat. Nem számítottunk rá, hogy szinte a teljes kezdőcsapatunkat ledönti a koronavírus a lábáról, s miután visszatértek ezek a játékosok, egész más képet mutatunk. Ha nem lesz rend az öltözőben, ha egymásra fognak irigykedni, és nem a pályán dől el, hogy ki játszik, és milyen erős, akkor nekem itt nincs keresnivalóm. Mindenki csak irányítani szeretne, de játszani senki sem. Úgy gondoltam, a fiatalok győzelmi szériája motiválóan hat az idősebb játékosokra, az utóbbi két mérkőzésen viszont fel sem ismertem a csapatomat. Ilyen gólokat kapni már a tizenötödik percben...?! A felelősségről beszélek. Nagyon erős középpályánk volt Knezeviccsel, Balutával, Plsekkel, Van Nieff-fel. Persze, néhányan formán kívül vannak még, de itt kell megmutatni magukat a pályán, és nemcsak a Ferencváros ellen, hanem Diósgyőrben is. Nekünk ezek a nehéz mérkőzések, mi nem vagyunk sztárcsapat, aki így gondolja, nagyot téved. Azért, hogy jól játszottunk, dolgoznunk kellett. Munka nélkül sehol sem fogunk nyerni!

 

 

A szavai megértéséhez muszáj emlékezni arra, hogy a bajnokság elején a Puskás Akadémiának több játékosa is elkapta a koronavírust, így a klub két meccsét is elhalasztotta, és tartalékosan játszott a svéd Hammarbyval az Európa-liga selejtezőjében. Utóbbiból azonnal ki is esett, itthon viszont a kényszerből elővett fiatalok remekeltek. Lényegében a komplett kezdőcsapatot le kellett cserélnie a fiatalokra, akikkel más stílusban kellett játszani a Puskás Akadémiának, ami ráadásul bevált.

– Próbáltam ebben helyet adni azoknak az idősebb játékosoknak, akik a kezdőben lettek volna az idény elején. Hazudnék, ha azt mondanám, nem tudom, mi a baj. Érzem azt, hogy nem szeretik egymást a játékosok, nincsenek rendben a kapcsolatok az öltözőben. Nem sértődhetnek meg azok, akik nem játszanak, a Puskás más helyzetben van most, mint két évvel ezelőtt, az ellenfelek jobban készülnek ránk. Ha ehhez nem tudunk alkalmazkodni, nem leszünk erősebbek, akkor az ilyen eredmények jönnek, mint a mai. Én ezen megpróbálok változtatni, de hogy lesz-e erre erőm? Vagy én, vagy ők. Én nyitott vagyok arra, hogy jó taktikát szabjak, ezzel ma sem volt gond. De készülhetek én bármilyen taktikával, ha ilyen hibákkal játszunk, és húsz perc után kettő nullás hátrányban vagyunk. A játékosoknak mélyen magukba kell nézniük, ez megtörténik vagy nem. De akkor meg a belső rendet kell szabályozni, kitisztítani az öltözőt, és azokat meghagyni, akik szívvel játszanak a Puskás Akadémiáért.

A Puskás Akadémia hét meccset játszott eddig, a Ferencváros elleni találkozóját kell majd bepótolnia, és ezzel a hetedik helyen várja a következő fordulót, amelyben szombaton a Zalaegerszeget fogadja.

NB I, 8. forduló

Szombat

MTK–Kisvárda 1-1 (1-0), Új Hidegkuti Stadion, 1084 néző, jv.: Antal. Gólszerző: Gera (11-esből, 24.), illetve Királyréti (60.)

Paks–Bp. Honvéd 0-0, Paks, Városi Stadion, 1701 néző, jv.: Farkas Á.

Ferencváros–Újpest 2-0 (1-0), Groupama Aréna, 15 789 néző, jv.: Bogár. Gólszerző: Tocmac (39.), Somalia (60.). Kiállítva: Frimpong (94.)

Vasárnap

Zalaegerszeg–Budafok, Zalaegerszeg, 1896 néző, jv.: Erdős. Gólszerző: Szalai D. (10.), ill. Kovács D. (11.), Kulcsár K. (21.), Skribek (76.)

Mezőkövesd–Mol Fehérvár, 1-2 (0-1), Mezőkövesd, 1670 néző, jv.: Berke. Gólszerző: Berecz (11-esből 85.), ill. Nego (31.), Houri (11-esből 81.)

Diósgyőr–Puskás Akadémia 3-0 (3-0), Diósgyőr, 1730 néző, jv.: Andó-Szabó. Gólszerző: Drazsics (5.), Ivanovszki (11-esből 18.), Grozav (38.)

A következő, 9. forduló műsora. Október 31., szombat: Puskás Akadémia–Zalaegerszeg 14.45, Bp. Honvéd–Mezőkövesd 17.00, Mol Fehérvár–Ferencváros 19.30. November 1., vasárnap: Budafok–Paks 14.05, Újpest–MTK 16.00, Kisvárda–Diósgyőr 18.30.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.