1995. november 22-e, a Grasshopper elleni 3-3-as döntetlen után tegnap újra Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést rendeztek az Üllői úton. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, szerencselovagok és valódi tulajdonosok váltották egymást a Ferencváros élén, hat éve új stadion épült a régi helyén, 2018-ban Szergej Rebrov színre lépésével új időszámítás kezdődött; az ukrán edző tavaly az Európa-liga főtáblájára, idén a Bajnokok Ligája elitmezőnyébe kormányozta a csapatot. Csak a szurkolók fanatizmusa nem változott: két órával a Dinamo Kijev elleni meccs előtt tömve volt a népligeti aluljáró zöld-fehér drukkerekkel, pedig nagy részük a hatályos járványügyi intézkedések miatt be sem juthatott a Groupama Arénába.
Kétgólos hátrány után mentett pontot a Dinamo ellen a Fradi
A Dinamo Kijev kihasználta a Ferencváros megingásait, és 2-0-ra vezetett a Groupama Arénában. De a magyar csapat megmutatta erejét, Tokmac és Boli góljaival kiegyenlített, sőt még a győzelemre is esélyes volt a Bajnokok Ligája G csoportjának mérkőzésén. Szergej Rebrov együttese jövő szerdán költözik, a Puskás Arénában fogadja a Juventust.

Rebrov három helyen változtatott a barcelonai kezdőcsapatához képest. Botka helyett Lovrencsics, Ćivić helyett Heister, Laidouni helyett Somalia kapott lehetőséget. A Ferencváros a Dibusz – Lovrencsics, Blažič, Kovačević, Heister – Haratin, Somalia, Sigér – Nguen, Isael, Zubkov tizeneggyel indult a Dinamo elleni csatába.
Türelemfocival, okos labdajáratással kezdett a Fradi, szemlátomást nem akart fejjel a falnak menni. A Dinamo kontratámadásokra rendezkedett be, de erre nem hagyott teret a Ferencváros, illetve próbált nem teret adni: a 19. percben Dibusz mentette meg a Fradit a bekapott góltól: Karavajev szólózott a tizenhatoson belülre, a lövését védte a kapus. Lassan, de határozottan átvette az irányítást a Dinamo, és a 27. percben büntetőhöz jutott. Haratin kezezett, Cihankov értékesítette a megítélt tizenegyest. Kicsit megzavarodott a Fradi a bekapott góltól, a félidő hajrájában Nguen lövésével ugyan úgy tűnt, magához tért a sokkból, de jött De Pena és lehűtötte a kedélyeket. 2-0-s Dinamo-vezetéssel zárult az első negyvenöt perc, a közönség „Harcoljatok, harcoljatok” – rigmussal küldte az öltözőbe a ferencvárosi játékosokat.
A folytatás demoralizálóan alakult a Ferencváros szempontjából: olykor hosszú percekig tartotta a labdát a Dinamo, de mintha „belealudt” volna a meccsbe az ukrán csapat. A Fradi pedig Tokmac Nguen az ötös jobb sarka mellől megeresztett kapufás góljával szépített bő fél órával a mérkőzés vége előtt. Új lendület költözött a pályára, a közönség is felcsavarta a hangerőt. Rebrov a középpályán változtatott, a sárga lapos és nagyon elfáradt Haratin helyett Laidounit küldte a pályára. Az összkép nem sokat változott, erőlködött, küzdött, harcolt a Fradi, de nehezen került helyzetbe. Túlzott vehemenciával nem nyílhatott ki, az első félidei emlékek kísértették a játékosokat. A szlovák játékvezetővel is meggyűlt a baja Rebrov csapatának: Somalia, Heister és Haratin után Laidouni is sárga lapot kapott. Nem tehetett mást a Ferencváros, kockáztatott: Sigér és Isael helyett Mak és Boli állt be a hajrára. Öt perccel a vége előtt Szidorcsuk megkapta a második sárga lapját. Ezután a kapuja elé szegezte ellenfelét a magyar bajnok, aminek meg is lett az eredménye: Szergej Rebrov csodacseréje, Franck Boli a 90. percben egyenlített a Ferencvárosnál jóval nagyobb nemzetközi tapasztalattal rendelkező Dinamo Kijev ellen.
Két forduló után egy ponttal áll a Ferencváros a Bajnokok Ligája G csoportjában, november 4-én a Juventus ellen Budapesten a Puskás Arénában folytatja a szereplését.
Bajnokok Ligája, G csoport:
Ferencváros–Dinamo Kijev 2-2 (0-2), Groupama Aréna, 6000 néző, vezette: Kruzliak (szlovák).
Gólszerzők: Tokmac (59.), Boli (90.), ill. Cihankov (11-esből, 27.), De Pena (41.)
A csoport másik mérkőzésén: Juventus–Barcelona 0-2.
Az állás: 1. Barcelona 6 pont, 2. Juventus 3, 3. Dinamo Kijev 1 (2-4), 4. Ferencváros 1 (3-7).
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Győr a szakadék szélére taszította a Fehérvárt
Képtelen nyerni a székesfehérvári csapat.

A Barcelona szenzációs bejelentést tett a magyar futballistájáról
Yaakobishvili Áron szintet léphet.

Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze
Az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok a MÖSZ bokszgáláján újra megmutatja, hogy mit tud.

Szeretetcunami és fanyalgás – így reagáltak a szurkolók Rossi szerződéshosszabbítására
Nem mindenki örül, hogy 2030-ig marad a Mister.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kecskesajtos fagyiért őrülnek meg a Balatonnál

Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból

Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát

Vezércikk – Nem várt helyről jött a megsemmisítő balos pofon Magyar Péternek + videó

Ha így alszol éjszaka, komoly betegséget jelezhet

Vesztett Horvátország: fizethetnek a magyaroknak, mint a katonatiszt

A Győr a szakadék szélére taszította a Fehérvárt

Omlós és diós a székely tészta, ha elkészíted, ez a sütemény lesz a család új kedvence

A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál

Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A Győr a szakadék szélére taszította a Fehérvárt
Képtelen nyerni a székesfehérvári csapat.

A Barcelona szenzációs bejelentést tett a magyar futballistájáról
Yaakobishvili Áron szintet léphet.

Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze
Az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok a MÖSZ bokszgáláján újra megmutatja, hogy mit tud.

Szeretetcunami és fanyalgás – így reagáltak a szurkolók Rossi szerződéshosszabbítására
Nem mindenki örül, hogy 2030-ig marad a Mister.