Menekülne a Diósgyőr, kiesési rangadót nyert Budafokon

A sereghajtó Diósgyőr 2-1 győzött a Budafok otthonában a labdarúgó NB I 29. fordulójának nyitómérkőzésén.

Magyar Nemzet
2021. 04. 16. 20:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a Budafok is dolgozott ki helyzeteket, de ezek sorra kimaradtak. A másik oldalon viszont nem, és a hat bajnoki óta nyeretlen Diósgyőr már a 18. percben vezetéshez jutott: Alen Grgić jobb oldali beadását Asmir Suljić bólintotta a kapuba. (0-1)

A folytatásban is inkább a vendégek kezében volt a gyeplő, így a BMTE a második félidő elején vette át ellenfelétől az irányítást, az 52. percben az egyenlítő gól is megszületett. Kulcsár szabadrúgása után Kovács Dávid erőteljes fejessel egyenlített. (1-1)

Sokáig azonban nem örülhettek a hazaiak, négy perccel később Suljić megszerezte a második gólját is (1-2), és a Diósgyőr ezek után már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

A találkozó második és harmadik gólja:

 

A siker ellenére sem tudott elmozdulni a DVTK az utolsó helyről, egy pont a hátránya, az utolsó előtti Budafok, a még bennmaradást jelentő tizedik pozíciót elfoglaló Zalaegerszegtől pedig három egységgel marad el. Utóbbi szombaton 19.30 órától a Paks otthonában vendégszerepel.

Budafok–Diósgyőr 1-2 (0-1)

gólszerző: Kovács D. (52.) ill. Suljić (18., 56.)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.