Most kell meccseket nyerni!

A héten megkezdi a selejtezőket a 2021-es Európa-bajnokságra a magyar férfi-kosárlabdaválogatott. A csapat Kecskeméten készül az újabb kihívásokra, elsőként február 20-án, csütörtökön 18 órakor Szlovéniát fogadja Szombathelyen, majd 23-án magyar idő szerint 17 órakor Ukrajna ellen játszik Zaporizzsjában.

2020. 02. 18. 18:02
null
Az Itáliában légióskodó Vojvoda Dávid (labdával) a héten is a csapat húzóembere lehet Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jövő folytatódik – akár így is jellemezhetjük a keretet. Ivkovics Sztojan, aki szövetségi kapitányként a hat hónapos felmondási idejét töltve készíti fel a válogatottat az első két Eb-selejtezőre, behívott olyanokat is, akik egész biztosan nem játszanak egyiken sem. Ezt tette korábban, évekkel ezelőtt Perl Zoltánnal, Váradi Benedekkel vagy éppen Filipovity Márkóval is, akik akkor tanulni jöttek, ma viszont a csapat alapemberei közé tartoznak. A kapitány következetes akar maradni, dacára annak, hogy könnyen lehet, ebben a minőségében utoljára állított össze keretet, és a következő évekre gondolva a legjobbak mellé a jövő ígéreteit is elhívta a kecskeméti edzőtáborba. Ám működik ez fordítva is: a fiatal Pongó Marcell nagyon tehetséges, néhány év múlva akár az első számú irányítója lehet a válogatottnak, ám Ivkovics Sztojan az eredeti elképzelésével szemben mégis számít a honosított amerikai Govens Darrinra, mert ma még ő a jobb, és ezt a két meccset nem a jövőben, hanem most, ezen a héten kell, illetve kellene megnyerni.

A feltételes mód azért indokolt, mert ezen a két mérkőzésen nem a magyar válogatott az esélyes a győzelemre. Szlovénia címvédő, és két legnagyobb sztárja, az NBA-ben vitézkedő Luka Dončić és Goran Dragić nélkül is igen erős csapat, az ukrán keretből pedig heten is magasan jegyzett európai bajnokságokban edződnek, hazai pályán pedig nagyon veszélyesek. A csoport negyedik válogatottja Ausztria, papíron ez a leggyengébb együttes, és az Eb-részvételhez elég az osztrákokat oda és vissza is legyőzni, de az ördög a sportban sem alszik, és nem lehet ezzel a tudattal kiállni sem a szlovénok, sem pedig az ukránok ellen. Arról nem is beszélve, hogy a válogatott utóbbi években elért eredményei, jócskán megnövekedett népszerűsége kötelez is a maradéktalan összpontosításra. A győzni akarással a szombathelyi Falco játékosa, Váradi Benedek szerint biztosan nem lesz baj. – Szeretünk eljönni a válogatotthoz, mert kizökkenünk a klubmeccsek hétköznapjaiból, nagyszerű közösséget alkotunk, és mindannyian éhesek vagyunk a sikerre – mondta a hétfői sajtótájékoztatón. – Nehéz lesz, de szeretnénk jó rajtot venni, már most megalapozni a kijutást az Európa-bajnokságra.

Az Itáliában légióskodó Vojvoda Dávid (labdával) a héten is a csapat húzóembere lehet
Fotó: Teknős Miklós

Visszatérve a kerethez, Kemal Karahodžićnak megszületett a gyereke a hét végén, ezért ő nem utazik el Szombathelyre és Ukrajnába sem, Keller Ákos pedig vasárnap még meccset játszott Olaszországban, és tegnap délután érkezett meg Kecskemétre. Tóth Norbert neve olvasható a listán, de ő most tartalék, Ivkovics szerint, ha szükség lenne rá, két órán belül ott lesz az edzőtáborban.

– Azok a játékosok, akik korábban nem elfogadható módon mondták le a válogatottságot, ezúttal sem kaptak meghívót – mondta a kapitány. – Szabó Zsolt esete annyiban különbözik, hogy ő öt éve indokoltan maradt távol, most szükségünk van rá, és az első szóra igent mondott. a Barcelonához köthető kötelezettségei miatt érthetően hiányzik, őt leszámítva ez a legerősebb összetételű magyar válogatott, amely képes kiharcolni azt, hogy 2017 után újra ott legyen az Európa-bajnokságon. Velem vagy nélkülem, nem fontos, csak a csapat és a siker számít.

A magyar válogatott kerete

Pongó Marcell (Nürnberg, német), Pallai Tamás (Szolnok), Rosco Allen (Gunma Crane Thunders, japán), Keller Ákos (Orlandina Basket, olasz), Vojvoda Dávid (Reggio Emilia, olasz), Szabó Zsolt (ZTE), Benke Szilárd (Szombathely), Valerio-Bodon Vincent (Paks), Fazekas Máté (Orange Academy Ulm, német), Ferencz Csaba (Körmend), Horti Bálint (Pécsi VSK), Lukács Norbert (Alba Fehérvár), Perl Zoltán (Szombathely), Filipovity Márkó (Szombathely), Váradi Benedek (Szombathely), Govens Darrin (Alba Fehérvár).

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.