Olyan nyerte meg a Girót, aki egyetlen napon sem állt az élen

A brit Tao Geoghegan Hart (Ineos–Grenadiers) úgy nyerte meg a Giro d’Italiát, hogy a háromhetes olasz kerékpáros-körversenyen egyetlen napon sem viselhette az összetettben élen állót megillető rózsaszín trikót. Valter Attila (CCC) első Grand Tour-versenyén várakozáson felül teljesítve a 27. helyen végzett.

Magyar Nemzet
2020. 10. 25. 17:20
null
Az idei Giro győztese, Tao Geoghegan Hart a milánói dóm előtt Fotó: LaPresse Forrás: Facebook/Giro d'Italia
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Giro d’Italia szombati, Alba és Sestriere közötti 190 kilométeres szakaszán a holland Wilco Kelderman (Sunweb) elveszítette az összetettben vezetőt megillető rózsaszín trikót, az élen pedig különleges helyzet állt elő: a szakaszgyőztes brit Tao Geoghegan Hart (Ineos–Grenadiers) és a vele azonos időt jegyző ausztrál Jai Hindley (Sunweb) neve mellé a jóváírásokból adódóan egyformán 85:22:07 órás idő került. A rózsaszín trikót Hindley húzhatta magára, mert a két korábbi időfutamban századmásodperceket is mértek, és ebből az összevetésből ő jött ki jobban. Tour de France-t 1903, Giro d’Italiát 1909, Vueltát 1935 óta rendeznek, ám korábban még soha nem fordult elő, hogy az utolsó szakasz előtt másodpercre azonos idővel álljon az élen két versenyző. Külön kuriózum, hogy Geoghegan Hart az Ineosnál eredetileg a 2018-as Tour-győztes brit Geraint Thomas segítője volt, de a „főnök” a 3. szakasz elején ráhajtott egy kulacsra, csúnyán összetörte magát, és fel kellett adnia a versenyt. De Hindley sem csapata első embereként érkezett az olasz körversenyre, a Sunwebnél Kelderman volt a kinevezett kapitány.

A pályafutása első három hetes körversenyén szereplő (CCC), aki szombaton a kőkemény, hegyi befutós szakaszon a kilencedik (!) helyen ért célba, s az összetettben két helyet előrelépett a 27. helyre, a Facebook-oldalán osztotta meg a gondolatait: „Tizenöt kilométer választ el attól, hogy befejezzem a 2020-as Giro d’Italiát. Hatalmas megkönnyebbülés végre Milánóban aludni, főleg egy ilyen szuper 20. szakasz után. Minden hét nehezebb volt az előzőnél, ez a harmadik pedig már tényleg az embertelen kategória volt, pedig nem szeretek panaszkodni. Akárhogy is fejezem be a versenyt, életem legnagyobb élményével gazdagodtam, és alig várom, hogy jövőre újra nekivágjak egy Grand Tournak, konkrétabb célokkal.”

Vasárnap, a záró 21. szakaszon Cernusco sul Naviglio és Milánó között 15,7 kilométeres egyéni időfutam volt a penzum, s Geoghegan Hart és Hindley is fogadkozott, hogy minden energiatartalékát mozgósítja. A Girón már rendeztek két időfutamot, az elsőn Hindley, a másodikon Geoghegan Hart volt a jobb, de egyértelműen utóbbi számít jobb időfutam-versenyzőnek. A mostani helyzet viszont különleges volt az óriási tét miatt, és a 15,7 km a sportágban rövid táv, amelyen a kisebb hibák is végzetesek lehetnek. A párharc a legvégére maradt, Geoghegan Hart volt a 132., Hindley pedig az utolsó, 133. rajtoló volt. (Három héttel korábban 176-an kezdték a Girót).

Az első mérvadó idő a huszadékként induló ausztrál Miles Scotsoné (Groupama–FDJ) volt 17:57 perccel, majd a belga Victor Campenaerts (NTT) 17:48 perces idővel rukkolt ki. Ám ő is tudta, hogy ezzel nem nyerhet, mondta is, hogy csak addig lesz az élen, amíg Filippo Ganna (Ineos–Grenadiers) be nem ér a célba. A szám királya, a regnáló időfutam-világbajnok a korábbi két időfutamot már behúzta a Girón – s nyert még egy szakaszt –, s át is vette a vezetést 17:16 perces idővel. Amerre elhaladt a „Top Ganna” becenevű olasz versenyző, megélénkültek a kordonok mögött fegyelmezetten maszkot viselő helyiek. Valter Attila a 107. induló volt, 18:55 perc kellett neki a táv teljesítéséhez, és az biztos volt, hogy a mezőny első felében fog végezni.

A portugál João Almeida (Deceuninck–Quick-Step), aki az idei Girón a leghosszabb ideig viselte a rózsaszín trikót – a 3. és a 18. szakasz között –, nagyot ment, és a 17:57 perces idejével az összetettben az ötödik helyről a negyedikre került, Kelderman maradt harmadik. A legvégén pedig a párbajban Geoghegan Hart volt a jobb, neki 18:14 perces idő jött össze, Hindley-nek csak 18:53. Így a 25 éves Tao Geoghegan Hart úgy nyerte meg a 2020-as Giro d’Italiát, hogy egyetlen napon sem állt az összetett élén. Mivel a végén ő indult előbb, és az időeredményeket nyomon lehetett követni, az Ineosnál már akkor ünnepelhettek, amikor a rivális még úton volt. A zárószakaszt Ganna nyerte, így az Ineos–Grenadiers mindent vitt, s amúgy hét szakaszt húzott be az idei Girón. Valter Attila a záró etapot a 41. helyen zárta, az összetettben 27. lett; mondani sem kell, hogy előtte is le a kalappal!

Az idei Giro győztese, Tao Geoghegan Hart a milánói dóm előtt
Fotó: Facebook/Giro d'Italia

Giro d'Italia: 21. (utolsó) szakasz, Cernusco sul Naviglio-Milánó, 15,7 km, egyéni időfutam:

1. Filippo Ganna (olasz, Ineos Grenadiers) 17:16 perc

2. Victor Campenaerts (belga, NTT) 32 másodperc hátrány

3. Rohan Dennis (ausztrál, Ineos Grenadiers) azonos idővel

4. Joao Almeida (portugál, Deceuninck – Quick-Step) 41 mp h.

...11. Wilco Kelderman (holland, Sunweb) 55 mp h.

...13. Tao Geoghegan Hart (brit, Ineos Grenadiers) 58 mp h.

...38. Jai Hindley (ausztrál, Sunweb) 1:37 p h.

...41. Valter Attila (CCC) 1:39 p h.

Az összetett végeredménye:

1. Geoghegan Hart 85:40:21 óra

2. Hindley 39 másodperc hátrány

3. Kelderman 1:29 perc hátrány

4. Almeida 2:57 p h.

5. Bilbao Pello (spanyol, Bahrain-McLaren) 3:09 p h.

...27. Valter 1:30:13 óra hátrány

Richard Carapaz átvette a vezetést a Vueltán

A spanyol körverseny, a Vuelta 6. szakaszát, a Biescas és Aramón Formigal közötti 146,4 kilométeres, hegyi befutós etapot vasárnap szökésből a spanyol Ion Izagirre (Asztana) nyerte. Az összetett eddigi éllovasa, a szlovén Primož Roglič (Jumbo–Visma) 1:38 perc hátránnyal csak 20. lett, és visszaesett a negyedik helyre, az élen állónak járó piros trikó az ecuadori Richard Carapazra (Ineos–Grenadiers) került. Az összetett élcsoportja: 1. Carapaz 24:34:39 óra, 2. Hugh Carthy (brit, EF) 18 másodperc hátrány, 3. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) 20 mp h., 4. Roglič 30 mp h.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.