Pókerjátékosnak sem lenne utolsó Szergej Rebrov, ha abból indulunk ki, mennyi érzelmet lehetett leolvasni az arcáról a lassan három év alatt, amióta az FTC vezetőedzője. Tegnap este, miután csapatával simán, 3-0-ra legyőzte az Újpestet a derbin, és ezzel három fordulóval az idény vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert a tabella élén, könnyen rajtakaphattuk volna egy mosolyon. Ugyanis még viccelődött is, amikor a bajnok Fradi újabb BL-indulása apropóján a hétfőn bejelentett és hamar összeomlani látszó szuperligáról kérdeztük a sajtótájékoztatón. Hogy miért nem láthattuk a mosolyát mégsem? Mert maszkot viselt, amely eltakarta az arcát, pedig talán az utolsó sansz volt arra, hogy Rebrovot közelről ilyen gesztuson érjük.
Nagy baj, hogy maszk takarta el a bajnok FTC edzőjének arcát
Talán sosem fogjuk még egyszer úgy látni Szergej Rebrovot, ahogy az aranyderbi után láthattuk volna.
Az ukrán edző tegnap a hatodik derbin irányította a Fradit az Üllői úton, s ezzel felzárkózott a kispadon legtöbbször ülő ferencvárosi vezetőedzők – Tóth-Potya István, Blum Zoltán és Thomas Doll – mellé, akik szintén fél tucatszor irányították a zöld-fehéreket hazai pályán az Újpest ellen. Félő, hogy hetedik alkalom már nem lesz, a pletykák szerint Rebrov az idény végén elköszön a zöld-fehérektől.
Természetesen rákérdeztünk erre is, de rutinosan, konkrétumok nélkül adott választ: – Erről a klubot kellene megkérdezni. Még egy évig érvényes szerződésem van, és szeretek itt dolgozni.
Nem vonhatjuk kétségbe a szavait, hiszen rendkívüli eredményeket ért el a Ferencvárossal. A 2019-es Európa-liga-csoportkör, majd a tavalyi BL-szereplés 15, illetve 25 éve nem látott sikerek voltak az Üllői úton, de az immáron elért, zsinórban megnyert három bajnoki cím is ritkaságszámba megy, legutóbb 1926 és 1928 között tudott egymást követő három évben aranyérmes lenni az FTC. Nyugodt szívvel nevezhetjük a klub történetének egyik legjelentősebb edzőjének Szergej Rebrovot.
Viszont a munkát elvégezte, innen feljebb már nem juthat. A nemzetközi porondon a tavalyi BL-csoportkörnél többre nincs reális esély, a hazai mezőnyben aratott újabb sikerek pedig már nem kielégítők. Nagy igazság, hogy a csúcsról csak lefelé vezet az út, s talán ezt nem akarja kivárni Rebrov, akinek komoly kérői lehetnek.
Törökországi sajtóhírek szerint a Fradi már fel is vette a kapcsolatot Okan Burukkal, aki idén januárban állt fel az Istanbul Basaksehir kispadjáról, miután tavaly bajnokságot nyert a klubbal, amelyet így a BL-be vezetett. Ha Rebrov valóban távozik, akárki érkezik a helyére, őt meglehet, hogy csak kínjában látjuk majd mosolyogni, mert bizony, nehéz örökséget vállal.
Ej, az a fránya maszk!
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
A Szpartak Moszkva hivatalos felületein máris bejelentette, hogy Dejan Sztankovics lesz a csapat vezetőedzője.
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Kommentháború tört ki a Fradihoz kötődő több felületen is, a szurkolók megosztotta Sztankovics távozását illetően.
Sztankovics máris távozik – ezt érdemli a Fradi?
A hírek szerint a jelenleginél kecsegtetőbb ajánlat miatt Olaszországba szerződik a Ferencváros szerb vezetőedzője.
Számok igazolják, hogy Dzsudzsák Balázs az NB I legjobb magyarja
Az Eb-re készülő válogatott kezdőjéből Varga Barnabás is lemaradt a Debrecen csapatkapitánya mögött.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Alvilági pénzekkel is üzletelhettek Magyar Péter bizalmasának a bűntársai
Egész nap helyszínetek a rendőrök egy Bács-Kiskun vármegyei faluban
Szinte senki nem tud helyesen válaszolni erre a 10 kérdésre! Teszteld a földrajz tudásod!
Csúcsok csúcsa: Hszi és Putyin nyilvánosan is összeálltak Amerika ellen
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
A Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja
Kiderült, ki vezeti a Fradit az Újpest ellen
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Szijjártó Péter keményen visszavágott a 444 riporterének + videó
Elszabadul a pokol
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
A Szpartak Moszkva hivatalos felületein máris bejelentette, hogy Dejan Sztankovics lesz a csapat vezetőedzője.
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Kommentháború tört ki a Fradihoz kötődő több felületen is, a szurkolók megosztotta Sztankovics távozását illetően.
Sztankovics máris távozik – ezt érdemli a Fradi?
A hírek szerint a jelenleginél kecsegtetőbb ajánlat miatt Olaszországba szerződik a Ferencváros szerb vezetőedzője.
Számok igazolják, hogy Dzsudzsák Balázs az NB I legjobb magyarja
Az Eb-re készülő válogatott kezdőjéből Varga Barnabás is lemaradt a Debrecen csapatkapitánya mögött.