Rebrovnak sikerült, ami Albertéknek, majd Liszteséknek sem

Címét megvédve, sőt zsinórban harmadszor az élen végezve a Ferencváros harminckettedik bajnoki címét szerezte. A klub történetében ez a harmadik triplázás – sőt 1909–1913 között az egymás követő öt évben is a Fradi volt a bajnok –, kétszer pedig éppen lemaradt erről a bravúrról a csapat; ezeket a történelmi időket elevenítjük fel.

Budapest, 2021. április 20. A bajnok Ferencváros játékosai ünnepelnek a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában játszott Ferencvárosi TC - Újpest FC mérkõzés végén a Groupama Arénában 2021. április 20-án. A Ferencváros 3-0-ra legyõzte az Újpest csapatát, így a hátralévõ meccsek eredményétõl függetlenül megvédte címét. Az FTC története során 32. alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot, és sorozatban harmadszor végez az élen. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd

Az örökrangadók korszaka

Az első két magyar bajnokságot 1901-ben és 1902-ben a BTC csapata nyerte, aztán 1903 és 1929 között kizárólag vagy az FTC, vagy az MTK lett a bajnok – innen ered és rögzült az emlékezetben az örökrangadó elnevezés. S mert a szurkoló mindig szeret az erősekhez húzni, e két klub vált országszerte is a legnépszerűbbé (annak társadalmi, szociológiai hátterét ezúttal nem elemezzük, a Fradi e téren miért múlta felül a szomszédos riválist is sokszorosan).

Nyugodtan mondhatjuk, az FTC volt a „nagykövete” annak, ahogy a labdarúgás néhány év alatt meghódította az egész országot. A fejlődés félelmetes üteméről árulkodik, hogy amíg az 1901-ben kiírt első bajnokságban csupán öt csapat szerepelt, 1908-tól három, 1910-től négy, 1912-től öt osztályban kergették már a labdát! A Fradi néhány év alatt kinőtte 1500 férőhelyes Soroksári úti pályáját, s már 1911-ben felavatták az új, 40 000-es Üllői úti stadiont (az MTK elleni mérkőzéssel természetesen, a kezdőrúgást pedig személyesen Bárczi István, Budapest polgármestere végezte el).

E korszakban az 1908–09 és 1912–13 közötti öt idényben – akkoriban éppen őszi–tavaszi rendszerű bajnokságot rendeztek – egyaránt a Fradi lett a bajnok. A zöld-fehérek döbbenetes fölényéről árulkodik, hogy például 1913 áprilisában a válogatott Bécsben aratott 4:1-es győzelme alkalmával – az MTK-s Bíró Gyulán és a 33 FC kapusán, Zsák Károlyon kívül – kilenc ferencvárosi játékos adta a nemzeti tizenegyet.

Borbás Gergely (aki az FTC és a válogatott első gólját is szerezte), aztán a világháborút is megjárt Bródy Sándor és Rumbold Ödön mellett, sőt előtte Schlosser Imre volt a korszak legismertebb játékosa, „Slózi” az öt aranyérmet öt gólkirályi címmel koronázta meg. Aztán jött az I. világháború, s ezzel új korszak, futball és az FTC azonban kitörölhetetlen maradt a játékra termett emberek szívéből.

Az egyiptomi csapástól Uruguay legyőzéséig

Az 1924-es olimpia labdarúgótornájának súlyos csalódása, az „egyiptomi csapás” hatására – a lesajnált afrikaiak 3:0-lal ejtették ki a magyar válogatottat – hazánkban 1926-ban bevezették a professzionális bajnokságot, és e lehetőséggel egyértelműen a Ferencváros élt a legjobban. Részben azért, mert a Fradinál dolgozott a sportág hazai történetének első profi szemléletű edzője, a korábbi kiváló játékos, Tóth Potya István, aki nemcsak ezért, hanem mártírhalála miatt is történelmi alakja a magyar labdarúgásnak. Igaz, az ellenfelek sem voltak akárkik. Az MTK mindmáig érvényes magyar csúcsként 1917–1925 között zsinórban kilenc bajnoki címet nyert, a tízes azonban már nem jött össze a kék-fehéreknek. Az FTC ugyanis az 1925–26-os évadban két ponttal megelőzte őket, majd egy évre rá már tizenegy pontot vert az addigra Hungáriára átkeresztelt gárdára (és hetet a feltörekvő, második Újpestre).

Tóth Potya István, az első profi magyar edző az 1927–29 közötti triplázás letéteményese
Fotó: Fradi Múzeum

Az 1927–28-as idénynek így már toronymagas esélyesként vágott neki a Takács II József, Kohut Vilmos, Szedlacsik Ferenc, Turay József fémjelezte FTC, és fényesen be is váltotta a papírformát. Hét győzelemmel vett villámrajtot, aztán ugyan meghökkentő módon alulmaradt a Sabariával szemben (1:3), de újabb ötös sikerszériával bebetonozta magát az élre. Egy kisebb (Újpest, 1:1) és egy nagyobb (Hungária, 1:2) zökkenőtől eltekintve, 22 mérkőzésen 19 diadallal kétszeresen is triplázott a csapat. Egyrészt sorozatban a harmadik bajnoki aranyát nyerte, másrészt az idényben három trófeát söpört be, hiszen a Magyar Kupa mellett, illetve előtt először elhódította a kor legrangosabb nemzetközi klubtrófeáját, a Közép-európai Kupát. Méghozzá nem akármekkora fölénnyel: az oda-visszavágós döntő első felvonásán 7:1-re intézte el a „bécsi Fradit”, a Rapidot, a visszavágó (3:5) így formaság maradt.

1929 júliusában Montevideóban az 1924-es és ’28-as olimpia, majd az 1930-as, első világbajnokság győztese, Uruguay feletti 3:2-es parádé koronázta meg az évtized második felét.

A II. világháború árnyékában

A világbajnoki ezüstéremmel végződött 1937–38-as idény bajnoki címét az FTC három pont előnnyel nyerte meg az UTE előtt. A következő évben egyetlen ponton múlott, hogy nem védte meg a címét (a Zsengellér vezérelte Újpest lett a bajnok). Aztán kitört a világháború, s a profi korszak beköszönte óta Hungária néven versenyző MTK egyre nagyobb nyomás alá került. A kék-fehérek máig emlegetik, hogy az 1939–40-es bajnokság nem tiszta körülmények között dőlt el. Kétségtelen, az MTK már hét pont előnnyel is vezetett, aztán kikapott a Ferencvárostól és a Szegedtől is. Az FTC azonos pontszámmal, de jobb gólkülönbséggel lett bajnok az MTK előtt. A tárgyszerűség kedvéért jegyezzük meg, nem az utolsó fordulóban aratott 7:1-es győzelemnek köszönhetően, a Fradi +46-os, az MTK pedig +34-es gólkülönbséggel zárta a bajnokságot.

Sárosi György (jobbra) az olaszok elleni vb-döntő előtt 1938-ban
Fotó: Europress/AFP

Aztán feloszlott az MTK (az MLSZ is elvesztette a függetlenségét), s az FTC 1941-ben utcahosszal, kilencpontos előnnyel védte meg a címét. Dimény Lajos együttesében még ott voltak az 1938-ban vb-ezüstérmes válogatott kulcsemberei (Sárosi György, Sárosi Béla, Lázár Gyula, Polgár, Gyula), továbbá olyan megbízható játékosok, mint a kapus Csikós Gyula, Tátrai Sándor, aki később edzője is volt a csapatnak – akár Albert Flórián felfedezőjét is tisztelhetjük benne, a Császár 17 évesen az ő irányítása alatt mutatkozott be a felnőttcsapatban! –, aztán Gyetvai László, az Angyalföldön is tisztelt Pósa Béla.

Hogy mi változott meg hirtelen a következő, 1941–42-es idényre, amelyet a Fradi kiválóan kezdett, de végül csak hatodikként zárt? Nos, az akkor még Weisz Manfréd FC-ként jegyzett, az első osztályba csupán két évvel korábban feljutott Csepel igazán nagy klasszisok híján is erős csapattá érett, magabiztosan lett aranyérmes, továbbá a visszatért Nagyvárad és Kolozsvár is veszélyes ellenféllé lépett elő.

A Fradi megújulása nem sokáig váratott magára. Már ebben az idényben bemutatkozott a felnőttek között Rudas Ferenc, 1942 nyarán a klub leszerződtette a saját nevelésű, akkor még csupán 13 éves Kocsis Sándort, egy év múlva Lakat Károlyt, a háború végeztével jött (ugyan csak egy idényre) Kubala László, majd Czibor Zoltán, Budai László, Kispéter Mihály, Henni Géza és a többiek… De ez már másik történet.

Flóri és Zoli nélkül nem sikerülhetett

Két remek év, 1967 és 1968 után – akkor tavaszi–őszi rendszerű volt a bajnokság – 1969-ben nem jött össze a triplázás, ami szinte törvényszerű volt. Az 1968-ban külföldön maradt Varga Zoli és az egy évvel később Koppenhágában súlyos sérülést szenvedett Albert Flóri hiányát ugyanis nem tudta elviselni a csapat, a csapat sem volt már annyira egységes, mint korábban, ráadásul Lakat Károly vezetőedzőt is fúrták a háttérben.

Vitathatatlan, az előző években is akadtak konfliktusok a csapaton belül, s ez ügyben nemcsak Varga Zoli és a Császár közti pengeváltásra kell gondolni, hanem a generációs ellentétre is. A fiatalok ugyanis a Tanár helyett Csanádi Ferencet szerették volna a kispadon látni, aki sokuknak már az ifiben az edzőjük volt. (A sors aztán úgy alakította, hogy Lakat után előbb Kalocsay Gézát nevezték ki a csapat élére, őt gyorsan megbuktatták, majd csak ezt követően érkezett Csanádi.)

Albert Flórián sérülése miatt nem jöhetett össze a triplázás

Az 1967-es és 1968-as bajnokcsapat játéka 1969-re látványosan visszaesett, amit a szurkolók is nehezen viseltek, hiszen Varga Zolival és Flórival az élen alaposan elkényeztették őket. Jellemző, hogy a Dániában súlyos térdsérülést szenvedett Albert úgy lett 11 találattal házi gólkirály, hogy a bajnokság felében nem léphetett pályára. Az aranylabdás vezér hiánya aztán az öltözőben is jelentkezett, hiszen az idősebb futballisták, Lakat doktor nagy hívei a Császár nélkül már nem tudták megvédeni mesterüket. Végül egy szakosztályi értekezlet után döntötte el Lakat Károly, hogy távozik imádott klubjától, amit a következő szavakkal kommentált: „Szép volt, jó volt, elég volt!”

Összességében a klubházban, az öltözőben jelentkező intrikák és a klasszisok hiánya miatt nem sikerült a különben is erős Újpesti Dózsával felvenni a versenyt, ettől azonban Lakat doktor neve és a ’67-es, ’68-as csapat teljesítménye a klub történetének legszebb lapjaira kívánkoznak. A ’69-es pedig a tanulságos kategóriába…

Nyolcast kapott triplázás

Az 1969–1994 közötti negyedszázadban mindössze háromszor zárt a tabella élén a Fradi, de nagyon úgy tűnt, hogy 1995–97 között három esztendőn belül összejöhet a mesterhármas. Az 1995-ös és ’96-os bajnoki cím, valamint az 1995 őszi feliratkozás az európai elitbe, a BL-főtáblára mind ezt a reményt erősítette.

Csakhogy már a bajnoki nyitány előtt beütött a ménkű: a BL-selejtezőben az IFK Göteborg 3-0-s előnyt szerzett az „odavágón”, és az Üllői úti 1-1 nemcsak az újabb BL-álmokat foszlatta szét, hanem Novák Dezső vezetőedzői karrierjét is kettétörte. Az Olimpiakosz Pireusz elleni hazai UEFA-kupa mérkőzésre Mucha József ugrott be, majd mindenki általános döbbenetére 1968-as „disszidálása” után hazatért és azzal a lendülettel le is ült a csapat kispadjára Varga Zoltán, a tékozló zseni.

Varga Zoltán, az ellentmondásos zseni
Fotó: Facebook.com/www.vargazoli.hu

Első hónapjai szinte eufóriában teltek, a játékosok mellett a szurkolók is bálványozták. Még az edzések is élénk érdeklődés előtt zajlottak, nem utolsósorban a játékba olykor beszálló és varázslatos képességeit még túl az ötvenen is megvillantó Vargának köszönhetően. Ennél is fontosabb, hogy kezdetben az eredmények is jöttek: az athéni 2-2 sima továbbjutást ért, a következő körben a korszak egyik angol sztárklubját, a Newcastle-t is sikerült itthon 3-2-re legyűrni.

Aztán valami megroppant. Varga Zoli a pályán kívül is gyűjtögetni kezdte az ellenfeleket, sőt kreálta az ellenségeket. A már ősszel elvetett métely tavaszra kelt ki, tönkre téve hangulatot, bajnoki esélyeket. A tréner előbb három meccsre szóló hatpontos ultimátumot kapott, majd, bár nem teljesítette, mégis vele zárta a szezont a csapat – harmadikként, 11 ponttal az aranyérmes MTK mögött.

Júniusban be is következett az edzőváltás, a másik legendás nyolcas, lett az utód. A triplázás esélye pedig egészen mostanáig fel sem merült, az újabb duplázásra is egészen 2020-ig kellett várni.