A túszul ejtett elhunytak Arie Zalmanowicz és Tamir Adar őrmester voltak.


A túszul ejtett elhunytak Arie Zalmanowicz és Tamir Adar őrmester voltak.

A 85 éves Arie Zalmanowiczot 2023. október 7-én hurcolták el saját otthonából, a Nir Oz kibucból. Az izraeli védelmi erők (IDF) közlése szerint a férfit fogságban ölték meg 2023. november 17-én. Tamir Adar, a kibuc közösségi biztonsági egységének 38 éves tagja, az október 7-i terrortámadás során vesztette életét, miközben a Hamász fegyveresei ellen harcolt, írja a BBC.
A két holttest visszaszolgáltatása része annak az amerikai közvetítéssel létrejött tűzszüneti megállapodásnak, amelynek első szakaszában a Hamász 28 izraeli túsz közül eddig 15 elhunyt személy földi maradványait adta át.
A koporsókat a Gázai övezetből izraeli katonai kísérettel szállították át Izraelbe, ahol hivatalos azonosításra kerülnek Tel-Avivban.
Korábban a Hamász azt állította, hogy egyes esetekben „tévedésből” adott át palesztin holttesteket az izraeli túszok helyett, mivel – állításuk szerint – nehézségekbe ütközik az azonosítás a romok alatt. Az izraeli társadalmat felháborodás tölti el amiatt, hogy a terrorszervezet mindeddig nem szolgáltatta vissza az összes elhunyt túszt, holott a megállapodás erre kötelezné. Az izraeli hadsereg közleményében hangsúlyozta:
A Hamásznak eleget kell tennie a megállapodásban vállalt kötelezettségeinek, és minden elhunyt túsz földi maradványát vissza kell adnia.
A tűzszüneti egyezség értelmében Izrael 250 palesztin foglyot és 1718 gázai őrizetest engedett szabadon, valamint 15 palesztin holttestet adott vissza minden egyes izraeli túsz földi maradványáért cserébe. Az egyezmény első szakasza lehetővé tette a humanitárius segélyek növelését Gázában, az izraeli csapatok részleges kivonását, és a harcok átmeneti szüneteltetését. Ugyanakkor a hétvégén ismét összecsapások törtek ki, miután mindkét fél egymást vádolta a tűzszünet megsértésével.
Borítókép: Ronen Engel lánya és testvére, egy izraeli férfié, akit a Hamász 2023. október 7-i, Izrael elleni támadásai során palesztin fegyveresek raboltak el otthonából és öltek meg (Fotó: AFP/Jack Guez)

A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

Az FPÖ gyorsan erősödik.

Lett volna lehetőség a férfi Ukrajnából való kimenekítésére.

Kijev szerint Moszkva szembement a béketörekvésekkel.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

Az FPÖ gyorsan erősödik.

Lett volna lehetőség a férfi Ukrajnából való kimenekítésére.

Kijev szerint Moszkva szembement a béketörekvésekkel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!