Négy éve, 2015 nyarán rajtolt először a felnőtt NB I tizenkét csapat részvételével. A létszámcsökkentés egy év múltán az utánpótlást is elérte. 2016-ban indult – csupán nyolc együttessel – az első osztályú kiemelt utánpótlás-bajnokság az U16-os, az U17-es és az U19-es korosztályban. Ez alatt létrehoztak egy szintén országos, tizenhat csapatos másodosztályt, s a harmadosztályt írták ki regionálisan.

A Real Madrid nem tartott sajtótájékoztatót, hoppon maradt a média a PSG elleni meccse előtt
Xabi Alonso együttese egy nagy vihar miatt Floridából nem tudott időben elindulni New Yorkba.