Vajda Attila: Igen, igaz, újra edzésbe álltam

Vajda Attila újra edzésbe állt, s mert élvezi a mozgást, úgy döntött, versenyen is próbára teszi magát. Az olimpiai bajnok kenus azt mondja, csakis az augusztusi országos bajnokságra készül, de ki tudja, ha jól siklik alatta a hajó, talán az olimpiai felkészülésnek is nekidurálja magát. Harminchét éves, miért ne célozhatná meg Tokiót?

2020. 07. 30. 16:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Szabadságon vagyok, éppen betonozom, de a hír igaz, igen, láthattak a vízen lapátolni. Idén elmaradt minden verseny, nekem is több időm van, hiányzott a mozgás, elkezdtem edzeni, idővel a vízen is, s hogy legyen értelme a munkának, megcéloztam az országos bajnokságot – erősítette meg az értesülésünket a kenu egyes ezerméteres távon olimpiai (2008, Peking) és háromszoros világbajnok (2007, 2011, 2013) kiválóság.

Riót nem csak ő baltázta el

Vajda Attila egyelőre csak az országos bajnokságot célozza meg
Fotó: Kurucz Árpád

Vajda Attila hivatalosan 2016 decemberében jelentette be visszavonulását, de a döntést már azután meghozta, hogy nem jutott ki a riói olimpiára. Bárcsak ő indult volna akkor is C–1 1000-en, sóhajthatunk fel, hiszen bebizonyosodott, ami előzőleg is lehetett sejteni, Vasbányai Henriknek sok egyszerre az egyes és a páros. Ha az azóta szintén visszavonult, s nem csupán a kajak-kenutól, a sportos életmódtól messzire sodródott kenus egyesben nem őrli fel az erejét, akkor kettesben Mike Róberttel aligha csúsznak le a dobogóról, s vele szemben Vajda szólóban legalább a döntőbe biztosan bejutott volna. De hát ez már csak eső után köpönyeg.

Vajda Attila 2016-ban edzőnek állt, előbb Tajvanon gyűjtött kalandélményt, majd Dunaújvárosban kezdett el dolgozni, ahol mindig is erős volt a kajak-kenus élet, például a vb-bronzérmes Hajdu Jonatán is ott lapátol.

Just for fun? Majd meglátjuk

Vajdának vele is, de ha kedvenc távján, ezer méteren áll rajthoz, akkor mindenekelőtt a nyári tesztversenyeken győztes Bodonyi Andrással, valamint két fiatal tehetséggel, Adolf Balázzsal és Fejes Dániellel is meg kell küzdenie.

– Just for fun, azaz a móka kedvéért – így jellemezte indulását az ob-n az olimpiai bajnok, aki még csak 37 éves. Ha jól elsül a keze, ki tudja, talán ahhoz is kedvet kap, hogy megcélozza Tokiót.

Íme, videón Vajda Attila legnagyobb sikere, a pekingi finálé:

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.