Tíz ország „eltűnt” a világbajnokságon, ugyanis a Nemzetközi Judószövetség (IJF) honlapján pénteken még 128 szerepelt az indulók listáján, a szombati sorsoláson viszont már csak 118 volt. A magyarázat az, hogy a koronavírus-járványból fakadó utazási nehézségek több országot, jellemzően afrikaiakat megoldhatatlan helyzetbe hoztak. Nincsenek itt a kínaiak sem, de ők már korábban jelezték, hogy kihagyják a vb-t. A sportág legnagyobb nagyhatalma, Japán pedig olyan versenyzőkkel érkezett, akik nem tudtak bekerülni az olimpiai csapatba, mert otthon vannak náluk jobbak – de a küldöttségükben így is hemzsegnek a világbajnokok.
A Magyar Judószövetség médiabizottságának kimutatása szerint a teljes mezőnyben három olimpiai és tizenhat világbajnok van. Az egyik olimpiai bajnokot, az orosz Haszan Halmurzajevet Ungvári Attila rögtön kifogta magának, a 81 kg-ban a riói ötkarikás játékok aranyérmese ellen kezd. Mi tagadás, kaphatott volna könnyebb ellenfelet…
– Remélem, hogy a Grand Slam-győzelem adott neki annyi önbizalmat, hogy bátran nekimegy az orosznak – nyilatkozta férfiválogatottunk szövetségi kapitánya, Pánczél Gábor, utalva arra, hogy egy hónappal ezelőtt Ungvári Attila megnyerte a kazanyi Grand Slam-tornát, és a sikerével gyakorlatilag bebiztosította az olimpiai kvótáját. – Ha az ágáról sikerül kijutnia, akkor bármeddig képes lehet menni. A kilencven kilóban Tóth Krisztiánnak viszonylag jó a sorsolása, a kvalitásai alapján a legjobb nyolcig el kellene jutnia, a pontszerző helyet elvárhatjuk tőle. Ezenfelül a többi már arról szól majd, hogy az adott napon milyen állapotban lesz a riválisaihoz képest – szólt a legjobb formában lévő két férfi versenyzőnkről a szakvezető.
A vasárnapi nyitónap két magyar indulója női 48 kg-ban „belehúzott”. Az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok Csernoviczki Éva első ellenfele az Ázsia-bajnoki bronzérmes üzbég Muratbajeva lesz, s ha nyer, az első kiemelt, a világranglistát vezető koszovói Distria Krasniqi vár rá a 16 közé jutásért. Az ifjúsági világbajnok, mindössze tizenhat esztendős Mamira Luca a kazahok olimpiai és vb-bronzérmese, Otgontsetseg Galbadrakh ellen megy fel a tatamira. Legalább olyan nehéz ellenfél, mint amennyire nehéz megtanulni a nevét...