Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően

Lőrincz Tamás

Lőrincz Tamás, magyar birkózó. 1986. december 20-án született. Szülővárosában, Cegléden kezdett birkózni (és egészen 2017-ig a Ceglédi VSE-ben sportolt), miként öccse, Lőrincz Viktor is. Az ígéretes kötöttfogású birkózó 2006-ban, élete első felnőtt világversenyén Európa-bajnok lett Moszkvában, a 66 kg-os súlycsoportban. EB-ken összesen négy arany-, egy ezüst- és három bronzérmet szerzett, világbajnokságokon egy arany, két ezüst, egy bronz a mérlege. A (főleg korai éveiben) akciódús birkózásáról ismert sportoló 2008-ban szerepelhetett először olimpián, s bár ekkor még „csak” nyolcadik lett, négy évvel később, Londonban már döntőbe jutott, ám ott dél-koreai vetélytársa diadalmaskodott felette. A riói csalódás után, negyedik olimpiáján, 2021-ben, Tokióban – már a BHSE színeiben, Majoros István irányításával – a visszavonulását korábban bejelentő Lőrincz pályafutása utolsó szőnyegre lépése alkalmával olimpiai bajnoki címet szerzett, megkoronázva eseménydús pályafutását. 2022 januárjától a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szakmai igazgatója. 


Lőrincz Tamás


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.