Tokmac Chol Nguen, egyszeres norvég válogatott labdarúgó. Tokmac dél-szudáni származású apa és etióp anya gyermekeként egy kenyai menekülttáborban született, 1993.október 20-án, innen került öt esztendős korában családjával Norvégiába. Futballozni a Strømsgodset IF csapatában kezdett, az ifjúsági csapatok után tizennyolc éves korában mutatkozott be a felnőttek között. Tagja volt a 2013-as norvég bajnokcsapatnak. A kezdeti időszakban azonban még kevés lehetőséget kapott, több szezont is kölcsönjátékosként töltött más norvég kluboknál. 2016-tól vált meghatározó játékossá nevelőegyesületében, majd 2019-ben a Ferencvároshoz igazolt, ahol négy bajnoki címet és egy kupagyőzelmet ünnepelhetett, továbbá a 2020-as Magyar Aranylabda-szavazáson az év legjobb NB I-es játékosának választották. Szerepelt a zöld-fehérek csapatában az Európa Ligában és a Bajnokok Ligájában is. A norvég korosztályos válogatottak után először a dél-szudáni válogatottba kapott meghívót, de végül a norvég nemzeti tizenegyet választotta, ahol eddig egy mérkőzésen lépett pályára, 2021-ben. Az FTC 2024 januárjában menesztette az első csapat keretéből, 2024 márciusa óta a svéd Djurgårdens IF játkosa.
Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően
Tokmac Chol Nguen
Tokmac Chol Nguen
Nincs kapcsolódó cikk.
Fontos híreink
Legolvasottabb
1
2
3
4
5
6
7
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Belföldi híreink
Külföldi híreink
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.














