
Keresztes Lajos

Botrányos kampányidőszak Németországban
Érzékelhető a pánik a német baloldalon. A gyenge közvéleménykutatási eredmények miatt Gerhard Schröder 18 nappal korábbra hozta a választási kampány úgynevzett forró szakaszát.
Mit akar Washington Irakban?
Egy esetleges Irak-elleni hadjárat hosszúságát meghatározza, hogy a légicsapások alatt sikerül-e megdönteni Szaddam Husszein uralmát, vagy az amerikai csapatok kénytelenek lesznek rejtekhelyéről kifüstölni. Ez utóbbi esetben lényegesen lassulhatnak a hadm
Rudolf Scharping menesztésének háttere
Július 18-án Gerhard Schröder menesztette a honvédelemért felelős Rudolf Scharpingot, ezzel a berlini vörös-zöld koalíció a Német Szövetségi Köztársaság történetében rekordot állított fel, négy esztendőn belül a kancellár a kormány a nyolcadik miniszterét
Magyarország újabb megerőszakolása
Botrányos bevándorlási viták Németországban
A vörös-zöld javaslat nagy ellentmondása, hogy amíg folyamatosan hangoztatja a humanitárius szempontokat, hossszú távon be kíván rendelkezni az agyak elszívására. A CDU úgy véli, hogy a törvény jogellenesen jött létre és tovább növeli a Németországra nehe
Egy lépés előre, kettő összevissza
„Csak kövekkel és késekkel”
Alaposan átalakíthatja a német katonáról mint parancsot végrehajtó robotról kialakult képünket egy nemrég megjelent könyv, amely kézzelfogható példával is bizonyítja: a Wehrmacht sokszor épp a központi tervezés súlyos hibái ellenére, harctéri rögtönzésekk
CDU: Eljött a tettek ideje
„Eljött a tettek ideje” mottóval tartotta a Majna menti Frankfurtban a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) kongresszusát, amelynek zárásaként, vita nélkül az 1001 delegátus elfogadta a párt választási programját. A pártelnök, Angela Merkel az
Kölni kenőpénzek a német baloldalon
Érdekes jelenségek figyelhetők meg mostanában a németországi választási kampányban. Bár ott nem a Werber-csapat alakítja a szociáldemokraták arculatát, de a párhuzamok a magyarországi kampánnyal így is szembeszökőek.