A tavalyi év egyik könyvszenzációja volt Franz Uhle-Wettler A német hadtörténet csúcs- és fordulópontjai című könyve bővített kiadásának megjelenése a híres E. S. Mittler & Sohn kiadónál. A szerző a Bundeswehr nyugdíjas altábornagya, utoljára a római NATO-akadémia parancsnoka, egyúttal a történettudományok doktora, akinek kutatási területe főként az első és a második világháború hadtörténete. Franz Uhle-Wettler korábbi publikációival jelentős szakmai vitákat robbantott ki; ilyen volt az Erich Ludendorffról 1994-ben megjelent könyve vagy az azt követően írt Alfred Tirpitz-életrajza.
A szerző ebben a könyvében az európai hadtörténet nyolc fordulópontját jelentő ütközeten keresztül mutatja be a porosz–német hadseregek sikereinek és kudarcainak okait a hétéves háború 1757-es leutheni csatájától Sztálingrádig.
A könyv számunkra talán legérdekesebb fejezete az 1941, Kréta címet és a Katonai teljesítmény alcímet viseli, s legnagyobb értéke, hogy egy világos példán keresztül mutatja be azokat a tényezőket – főként az úgynevezett feladattaktikát –, amelyek lehetővé tették a német hadsereg sikereit akár sokszoros túlerővel szemben is. És ez módosítja a hollywoodi filmekben sugallt, a német katonáról mint a parancsot végrehajtó robotról kialakult képet.
A Görögország ellen 1940. október 28-án indított olasz támadás kész tények elé állította Berlint. A gyengén felfegyverzett, rosszul vezetett támadókat hamarosan megállították, sőt rövidesen visszaszorították őket Albániába. A londoni kabinet november 3-án döntött Athén támogatásáról, s azonnal megkezdődött a brit csapatok kihajózása és támaszpontok építése Krétán, valamint a görög szigetvilágban. Churchill nyomására 1941. március 4-én megkezdődött a Lustre hadművelet, amelynek során összesen 60 ezer brit katona szállt partra a görög szárazföldön.
Hitler Kréta stratégiai jelentőségével – ahonnan a brit légierő gépei elérhették a német hadiipar számára nélkülözhetetlen romániai olajmezőket – elsőként 1940. november 20-i, Mussolininak írt levelében foglalkozott. Ebben azért hibáztatta az olasz diktátort, mert kellő előkészítés, többek között Kréta biztosítása nélkül indított támadást. Az Észak-Afrikában folyó harcok megkerülhetetlenné tették a hajóutak biztosításának kérdését is, hiszen a német Afrika-hadtest utánpótlását Máltáról és Krétáról eredményesen zavarhatta a brit légierő. Athén elutasította az 1940–41 telén többször megismételt német békeajánlatot, amelynek értelmében semlegességéért s a brit csapatok kivonásáért cserében megtarthatta volna az Albániában elfoglalt területeket. Ezért Hitler 1941. március 17-én döntött a Marita hadművelet végrehajtásáról, s egyúttal kiterjesztette egész Görögország elfoglalására.
Kurt Student, a német ejtőernyős-alakulatokat összefogó XI. repülőhadtest vezénylő tábornoka április 21-én – a görög hadsereg kapitulációjának napján – ismertette Hitler mönichkircheni főhadiszállásán Kréta elfoglalására kidolgozott tervét.
A Kréta elleni Merkúr hadművelet előkészítésével Göring a Balkánon állomásozó 4. légiflotta főparancsnokát bízta meg.
A Róma fennhatósága alá tartozó Dodekániszosz szigetén állomásozó mintegy 60 olasz géppel együtt a 4. légiflotta 1200 repülőgépet számlált, és mintegy 23 ezer ejtőernyős és hegyivadász tartozott az alárendeltségébe. A nehézfegyverek és az utánpótlás átszállítása érdekében Schuster tengernagy 60 motoros bárkát bérelt a görög kikötőkben, amelyek személyzete Németországból repült oda. E kis szállítóflotta biztosítására az olasz haditengerészet – a Matapan-foknál 1941. március 26–29. között lezajlott tengeri csatában elszenvedett vereségét követően – mindössze két rombolót tudott rendelkezésre bocsátani.
A német előkészületeket hátráltatta a szállítókapacitás hiánya, hiszen csak az ejtőernyős-rohamezred állományából 220 teherautó hiányzott. A görögországi repülőterek nem voltak felkészülve ilyen nagyszámú repülőgép fogadására, a néhány betonozott felszállópályát már elfoglalta a VIII. repülőhadtest. Így a XI. repülőhadtest szállítógépei számára gyakorlatilag mezőket jelöltek ki repülőtérnek. Így fordulhatott elő, hogy egyes helyeken közel húsz percnek kellett eltelnie a le- és felszállások között, mivel a gépek által felkavart homok csak ekkor tette lehetővé a következő hullám biztonságos startját, illetve földet érését. Ezért több német szállítógép semmisült meg a rossz kifutópályák, mint a brit légvédelem miatt. Tovább nehezítette a feszített menetrend betartását, hogy ezeken a „repülőtereken” hiányoztak a gépek gyors feltankolásának és javításának legelemibb feltételei is. Nem sikerült idejében a csapatokhoz szállítani a vállalkozáshoz elengedhetetlen hárommillió liter repülőbenzint, ezért az eredetileg május 15-re tervezett támadást kétszer is elhalasztották.
A kevés szállítógép miatt az ejtőernyősöket két hullámban vetették be. A Student tábornok által kidolgozott terv értelmében az első hullám két ezrede a sziget nyugati végén fekvő Maleme repülőterét, valamint Haniát és a Szúdai-öblöt, a hasonló erejű második hullám a Kréta középső részén fekvő Rethímno és Iraklion repülőtereit foglalta volna el. Az elképzelés szerint a támadás második napján az elfoglalt repülőterekre megérkeznek az 5. hegyivadász-hadosztály egységei, s e napon kellett volna befutnia a szállítóhajók első csoportjának Haniá kikötőjébe. A terv a VIII. repülőhadtest feladatává tette a Királyi Légierő megsemmisítését, a földi harcok hatékony támogatását, a szállítóhajók védelmét és az angol flotta elűzését a Kréta környéki vizekről.
A Krétán állomásozó csapatok feletti parancsnokságot április 30-án vette át Freyberg altábornagy, aki addig a Görögországban harcoló új-zélandi csapatokat irányította. Churchill, akinek feltétlenül szüksége volt a sikerre, s a sziget védelmében remek lehetőséget látott a német ejtőernyősök „legyilkolására”, április végén egyértelműen Kréta megtartására adott utasítást.
Freyberg tábornok hadteste mintegy 42 ezer reguláris katonából állt, amelyből mintegy 31 500 brit, ausztrál és új-zélandi és közel 10 500 görög volt. E létszámhoz hozzászámítandó a mintegy 2500 görög csendőr, valamint a mintegy 3000 fősre becsült krétai partizán.
Az angol titkosszolgálatnak 1940 tavaszán sikerült megfejtenie a Wehrmacht által használt kódot, így a brit politikai és katonai vezetés pontosan ismerte a Merkúr hadművelet esetében is a német haditervet és a támadás időpontját. Ennek megfelelően Freyberg tábornok Maleme védelmére vonta össze a 2. új-zélandi hadosztályt összesen 11 850 katonával, amelyhez 3500 görög katona is tartozott. Haniá térségében 16 500 angol és ausztrál, valamint 950 görög katona állomásozott, Rethímno repülőterét az 1600 fős 19. ausztrál dandár és négy görög zászlóalj védte, míg Irakliont 5400 brit és 2700 görög katonának kellett tartania. A védőket erősítette mintegy 30 brit páncélos és 18 lövészpáncélos, 50 löveg és csaknem ugyanennyi légvédelmi ágyú. A szigeten megmaradt mintegy 40 brit vadászgépet – tekintettel addig elszenvedett súlyos veszteségeikre – május 19-én Egyiptomba vonták vissza. A Földközi-tenger keleti medencéjét a Cunningham tengernagy vezette – egy repülőgép-hordozóból, négy csatahajóból, 11 cirkálóból, 30 rombolóból, valamint az ellátóhajókból álló – brit flotta uralta. Nem véletlen, hogy az erőviszonyok és az ellenség részletes terveinek ismeretében Freyberg magabiztosan várta a német támadást.
Május 20-án reggel 7 óra 15 perckor, a VIII. repülőhadtest egyórás előkészítő bombázását követően ért földet Maleme és Haniá térségében a mintegy 5600 főt számláló első német ejtőernyőshullám. A malemei repülőteret védő légvédelmi ágyúk elfoglalása viszonylag gyorsan sikerült, így mindössze hét szállítógép veszett el. Ráadásul az ágyúkat a legtöbb helyen épen, lőszerrel egyetemben hagyta magára a kezelőszemélyzet, így a német ejtőernyősök azonnal felhasználhatták őket az új-zélandi állások leküzdésére. Súlyosan megbosszulta magát azonban az a tény, hogy a vállalkozás kezdettől fogva a rögtönzés nyomait viselte magán. Mindenekelőtt a sziget védelmi állásainak alapos felderítése maradt el, ezért a legtöbb helyen az ejtőernyősök a védők jól kiépített és álcázott állásaira ugrottak, ennek megfelelően súlyos veszteségeket szenvedtek. A Malemétól keletre földet ért ejtőernyős-rohamezred III. zászlóaljának 600 katonájából alig néhány órán belül majdnem 400 elesett vagy megsebesült. Mivel a szállítógépek pilótáinak jelentős része nem rendelkezett tapasztalatokkal, navigációs hibák miatt több ejtőernyős a kijelölt céltól több kilométerre ugrott le.
Az eredeti terv szerint a második hullám nyolc órával az első után ugrott volna Rethímno és Iraklion térségében. A „repülőterek” infrastrukturális hiányosságai miatt azonban a szállítógépek javítása, újratankolása, az ejőernyősök behajózása a tervezettnél egy-másfél órával tovább tartott.
Az első nap végére az ejtőernyősök ugyan tudták tartani állásaikat, de egyetlen kitűzött célt, egyetlen repülőteret sem tudtak elfoglalni, pedig ettől függött az egész vállalkozás sikere. Az erős ellenséges tűzben lehetetlen volt az utánpótlásként ledobott tartályok összegyűjtése, ezért a legtöbb egység 20-án este súlyos lőszerhiánnyal küzdött. Mégis ezen az éjjelen dőlt el a sziget sorsa, amikor a dr. Neumann vezette, alig századerejű harccsoport elfoglalta a malemei repülőteret uraló 107-es magaslatot, ahonnan az új-zélandiak tűz alatt tarthatták a leszállópályákat. Dr. Neumann az ejtőernyősezred orvosa volt, de miután a közelében lévő tisztek elestek vagy harcképtelenné váltak, ő vette át az irányítást.
Annak ellenére, hogy a brit csapatok a harcok minden körzetében négy-ötszörös túlerőben voltak, az éjszaka folyamán sehol sem indítottak általános támadást a német csapatok ellen, hogy kihasználják helyismeretüket és a Luftwaffe kényszerű passzivitását. Pedig amint a XI. repülőhadtest hadinaplója rögzíti, a május 20-ról 21-re virradó éjszakán az általános lőszerhiány miatt az ejtőernyősök „csak kövekkel és késekkel” harcolhattak volna. A késlekedés egyik oka, hogy Freyberg tábornok jelentős tartalékokat tartott viszsza – a brit flotta hatalmas túlereje ellenére – az esetleges német partraszállás feltartóztatására. Másrészt a rendkívül merev, az egyéni kezdeményezést lehetetlenné tevő brit haderőben mindenki parancsra várt. Így utasítás híján gyakran előfordult, hogy a zászlóaljak tétlenül nézték végig, mint morzsolják fel a németek a szomszédos egységet.
Amint a német pilóták értesültek a Krétán harcoló bajtársaik egyre fenyegetőbb lőszerhiányáról, egyéni elhatározásból, közvetlen felettesük hallgatólagos tudtával, egyszakasznyi repülőgéppel május 21-én a reggeli órákban csaknem három tonna lőszert juttattak el a Maleménál harcolóknak. Ez lehetővé tette a repülőtér elfoglalását, s a délutáni órákban már megkezdődhetett az 5. hegyivadász-hadosztály első egységeinek kirakodása.
A május 22-re virradó éjszaka Kréta nyugati partjainál a brit flotta megtámadta a 20 bárkából álló, utánpótlást szállító német konvojt, s csak a biztosító, a közel két tucat találatot kapott olasz romboló hősiességének volt köszönhető, hogy a hajók fele el tudott menekülni. Bár a Melosz szigeténél feltartóztatott második konvojnak – a Luftwaffe beavatkozásának köszönhetően – jóval kisebbek voltak a veszteségei, a sziget tengeri úton történő ellátása egyelőre lehetetlenné vált. E napon zajlott le a második világháború első légi-tengeri csatája a VIII. repülőhadtest és a földközi-tengeri flotta között, amelyben a Luftwaffe mintegy 30 harci gépet, míg a brit flotta négy cirkálót, hat rombolót veszített el; a repülőgép-hordozó, két csatahajó és két cirkáló súlyos sérüléseket szenvedett.
Május 23-án a német hegyivadászok elfoglalták a sziget nyugati részét, és az esti órákban elérték a Haniánál harcoló ejtőernyősök első egységeit. Május 26-án a német egységek véglegesen felszámolták a Haniá környéki brit ellenállást, és ez a város feladására késztette Freyberget, aki kénytelen volt elismerni, hogy csapatainak helyzete tarthatatlan, s egyúttal kérelmezte a sziget kiürítését. Május 29-én a brit flotta megkezdte csapatainak – közel 16 500 fő – evakuálását Iraklion és Szfákia kikötőjéből. Május 31-én az utolsó brit csapatok is kapituláltak. A Krétáért folytatott harcokban 3914 német katona esett el, 3033 sebesült meg, az eltűntek száma 300. A brit és görög csapatok közel 5000 főt veszítettek halottakban, 2225 főt sebesültben, 16 625 hadifoglyot hagytak hátra.
Más kérdés, hogy milyen stratégiai értékkel bírt a német hadvezetés számára ez a siker. Kréta elfoglalásának abban az esetben lett volna meg a világos haszna Berlin számára, ha a másik brit földközi-tengeri támaszpontot, Máltát is sikerült volna elfoglalnia. Erre az 1942-re tervezett akcióra – a Herkules vállalkozásra – azonban már nem kerülhetett sor, mert a Luftwaffe erőit felőrölte a többfrontos háború. Ugyanakkor a brit hadvezetés számára is figyelmeztető jel volt Kréta, hiszen ezt a vereséget már nem lehetett a szövetségesek nyakába varrni. Amint azt a későbbi tábornagy, Sir Alan Brooke ekkoriban feljegyezte a naplójába: a brit birodalom megérdemli a széthullást, „ha hadseregünk nem harcol jobban”.
Hanga Ádám
Kiderült, a magyar sztárjátékos miért mondta le a válogatottságot
