Kölni kenőpénzek a német baloldalon

Érdekes jelenségek figyelhetők meg mostanában a németországi választási kampányban. Bár ott nem a Werber-csapat alakítja a szociáldemokraták arculatát, de a párhuzamok a magyarországi kampánnyal így is szembeszökőek.

Nehéz idők elé néz a német szociáldemokrata párt, pedig minden olyan szépen kezdődött. Úgy tűnt, a vörös-zöld koalíció egy huszáros ellentámadással meg tudja fordítani az év eleje óta erősödő németországi kormányváltó hangulatot. A koalíció képviselői alig egy hete a CDU adomány afférját feltárni hivatott vizsgálóbizottság elé idézték Edmund Stoibert, a kereszténydemokraták kancellárjelöltjét. A meghallgatásnak alig volt köze a tények feltárásához, hiszen a körözés alatt álló Karl-Heinz Schreiber lobbista homályos vallomásán túl semmilyen bizonyítékkal nem rendelkeztek a CSU elnökével szemben. Annak a célnak azonban a hatalmas médiajelenléttel kísért meghallgatás megfelelt, hogy az ott is többséginek tekinthető baloldali sajtó kísérletet tegyen Stoiber személyes hitelének kikezdésére. Ezt a kereszténydemokrata bizottsági tagok által felvetett gyanút valószínűsíti, hogy az egykori lobbista májusi kihallgatását követően még a szociáldemokrata elnök sem látta értelmét Stoiber meghallgatásának.

Az „ellentámadás” következő lépése volt, hogy a „koffer-ügyet” vizsgáló bizottság kormánypárti képviselői e hét elején bemutatták közel három esztendős munkájuk eredményét. A jelentésben bizonyítékok hiányában pusztán feltételezésekre alapozva sejttették, hogy a Kohl-kormány döntései megvásárolhatóak voltak. Az időzítés igazolta a volt kancellár 1999-ben, közvetlenül a botrány kirobbanásakor tett nyilatkozatát, miszerint jelentés elkészítését és nyilvánosságra hozatalát 2002-es szövetségi választások kampányára időzítik. Ezzel magyarázkodásra, védekezésre kívánták kényszeríteni az erős szakértői csapattal a polgárok valódi problémáira megoldást kínáló kereszténydemokratákat. A jó színészi alakításokkal előadott, a korrupció veszélyezteti a demokráciát című darabot kissé hiteltelenné tette, hogy a zöldek morális fővádlója az a Christian Ströbele volt, aki ügyvédként a hetvenes években aktívan támogatta a Baader-Meinhof terrorcsoportot.

S ha már az 1998-as hatalomra jutáskor tett vörös-zöld ígéretek alig teljesültek, közel négy millióan munkanélküliek, a gazdaság stagnál, a zöldek, az egykori hivatásos pacifisták beleszürkültek a hatalomba, így ott is előkerült a baloldal csodafegyvere a jobboldali veszély elleni harc. E hősies küzdelemre most Jürgen Möllemann FDP alelnök Saron kormányt bíráló szavai szolgáltattak indokot. S miután a német szabad demokraták a CDU/CSU valószínű koalíciós partnere, ezért az ifjú szocialisták és a zöldek képviselői azt követelték Stoibertől, hogy határolódjon el az FDP-től és jelentse ki nem kíván velük koalícióra lépni. Talán mondani sem kell, hogy hasonló kijelentés megtételétől Schröder kategórikusan elzárkózott. Ami érthető is, hiszen a közvéleménykutatások szerint bizonytalan, hogy jelenlegi koalíciós partnere a zöldek átlépik-e a Bundestagba jutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt.

A hét eleji akciózásból fakadó reményt zúzták szét a Rajna-vidékről érkező hírek. Előbb a wuppertali főpolgármester 2000 februári bizalmas leirata szivárgott ki, amelyben döntésének felülvizsgálatát kérte az önkormányzati tulajdonban lévő városgazdálkodási céget. A vállalat 1999. decemberében jogszabályba ütközőnek ítélte, egy helyi nagyvállalkozó, Uwe Clees tulajdonában lévő bevásárlóközpont útba igazító tábláinak önhatalmú kihelyezését. Az leiratában a táblák megmaradásáért lobbizó főpolgármester ezzel azért került nehéz helyzetbe, mert ez év elején kiderült, Cless félmilló márkával támogatta Kremendahl 1999-es kampányát. Kremendahl ez év elején elismerte az adományt, de mindeddig azzal védekezett, hogy ez semmilyen befolyással sem bírt hivatali munkájára.

Az igazi politikai földrengést az SPD számára az államügyészség június 13-i döntése jelentette, melyben a kölni megvesztegetési botrány három kulcsfigurája, Karl Wienand, Hellmut Trienekens és Norbert Rüthen letartóztatásáról döntött. A Rajna parti várost az SPD negyven esztendőn keresztül saját hűbérbirtokaként kezelte. Az ún. szemét-ügy feltárása 1999 végén kezdődött, amikor az önkormányzati választásokon a szociáldemokraták elvesztették a városházi többségüket. Többek között azért, mert főpolgármester jelöltjük az utolsó pillanatban bennfentes tőzsdei információkkal való visszaélés miatt kénytelen volt visszalépni. Regine Appenroth államügyész asszony tájékoztatása szerint az ügy szálai 1994-ig nyúlnak vissza, amikor Köln közel 800 milló márka értékben, a város igényeit messze meghaladó kapacitású szemétégető mű megépítésére adott megbízást, az SPD-hez közelálló gummersbachi Steinmüller cégnek, annak ellenére, hogy több pályázó lényegesen kedvezőbb ajánlatot tett. A vállalat vezetése a megbízást összesen 21,6 millió márka kenőpénzzel hálálta meg, melynek nagyobb része svájci bankszámlákra vándorolt. A köztisztasági vállalkozó Trienekens és a kölni városi tanács SPD frakció vezetője, Rüthen 1995-98 között két-két millió márkát kapott. Az SPD szürke eminenciása, a Willy Brandt elleni bizalmatlansági indítványt pénzzel megakadályozó Wienand 4,4 millió márkát tett zsebre. Wienand, annak ellenére, hogy a Stasi számára végzett két évtizedes ügynöki tevékenységéért 1996-ban jogerősen elítélték, 1999-ben nem sokkal elvtársai hatalomra jutása után, a büntetési idő letöltése előtt szabadult. A pénz oroszlánrészét 9,5 millió márkát a már előzetes letartóztatásban lévő kölni SPD politikus Ulrich Eisermann kasszírozta. Az ügyben vizsgálódó frankfurti államügyészség úgy véli, hogy a fenti személyek csak közvetítők voltak, a zsebre tett összeg nagyobb részét továbbították.

Az államügyészség legújabb információi rendkívül kínos helyzetbe hozták az SPD-t szövetségi szinten is. Különösen a főtitkárt, Franz Münteferinget, aki nem mellékesen az északrajna-vesztfáliai tartomány elnöke és több letartóztatott közeli ismerőse. Amikor idén márciusban a kölni ügy első részletei – akkor még 830.000 márka szabálytalanul elkönyvelt pártadományról szóltak a tudósítások – nyilvánosságra kerültek, az ügy tisztázásával megbízott Müntefering példamutatónak ítélte azt a tempót, ahogy az SPD feltárta és lezárta az ügyet. (Ez a téves információ néhány magyarországi újságírót is arra késztetett az itthoni kampány hevében, hogy az SPD gyorsaságát szembeállítsák az Orbán kormány állítólagos eltussolási kísérleteivel.)

Nem véletlen, hogy most a CDU vezetése gyakran idézi Münteferingnek a Kohl ügyben tett azon kijelentését, miszerint elképzelhetetlen, hogy egy pártalapszervezet anélkül jusson illegális adományokhoz, hogy arról a párt szövetségi szintű vezetése ne tudjon. S az is sokat elárul CDU adomány-ügyét vizsgáló bizottság jelentésének pártatlanságáról, hogy abban az a megállapítás szerepel, hogy Kölnben „nincs összefüggés a korrupció és az illegális adományozási gyakorlat között”. S azt talán külön említeni sem kell, hogy Európa leggazdagabb pártjának, az SPD-nek az ellenállásán hiúsult meg a CDU parlamenti határozati javaslata, mely az adományokon túl, minden gazdasági tevékenységből származó bevétel nyilvánosságra hozatalára kötelezte volna a német politikai élet szereplőit.