Rudolf Scharping menesztésének háttere

Július 18-án Gerhard Schröder menesztette a honvédelemért felelős Rudolf Scharpingot, ezzel a berlini vörös-zöld koalíció a Német Szövetségi Köztársaság történetében rekordot állított fel, négy esztendőn belül a kancellár a kormány a nyolcadik miniszterétől vált meg.

2002. 07. 23. 4:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szintén korrupciós vádak miatt kellett távoznia több szociáldemokrata politikusnak, Bodo Hombach kancellária miniszternek 1999 nyarán és 2000 novemberében a közlekedési tárcát irányító Reinhardt Klimmtnek. A nyilvánvaló alkalmatlanság és az egyre terebélyesedő kergemarha-kór okozta 2001 elején Karl-Heinz Funke mezőgazdasági (SPD) és Andrea Fischer (zöldek) egészségügyi miniszter lemondását.

A honvédelmi miniszter menesztésével végleg eldőlni látszik a hatalmi harc az SPD két vezető politikusa között. 1993-ban Scharping, többek között Schrödert legyőzve lett a szociáldemokraták elnöke és kancellárjelöltje az 1994-es szövetségi választásokon. Gerhard Schröder aktív támogatásával mondatta le Oskar Lafontaine 1995 novemberében Scharpingot a pártelnökségről az SPD híres mannheimi kongresszusán.

Az 1998-as győztes választások után Scharping az általa 1994 óta betöltött Szövetségi Gyűlés SPD frakcióvezetői tisztét kívánta megtartani. Ettől a szándékától csak Schröder határozott kívánságára állt el, aki ellenszolgáltatásként megígérte, hogy személyesen garantálja a Bundeswehr reformjához elengedhetetlen költségvetési eszközök előteremtését. / A régi baloldali recept szerint ugyanis az SPD 1998-ig minden létező eszközzel akadályozta a hagyományos honvédelemre berendezkedett Bundeswehr átalakítását a modern kor követelményeinek megfelelő, a NATO területén kívüli akciókra is alkalmas haderővé. Majd hatalomra jutását követően a szociáldemokraták megállapították, hogy elődjük e fontos reformot elmulasztotta s ezt követően a haderő modernizálásának élére állt./

Schröder azért ragaszkodott 1998 őszén két legnagyobb párton belüli riválisának – Lafontaine-nek és Scharpingnak – a kormányba történő meghívásához, hogy a kabineten belül ellenőrizhesse őket.
Oskar Lafontaine-nek a pénzügyminiszteri tisztségből történt 1999 márciusi eltávolítása radikális váltást jelentett a német pénzügypolitikában, hiszen az addigi kereslet ösztönző felfogást felváltotta a költségvetési egyensúlyt fétisizáló koncepció. Ennek a takarékossági politikának esett áldozatul a honvédelmi tárca és a haderőreform is, hiszen a 2004-ig tartó középtávú pénzügyi terv értelmében közel 10 milliárd Eurotól esett el a Bundeswehr. Megjegyzendő, hogy a NATO tagországok közül a GDP-hez viszonyított 1,2%-os védelmi kiadásaival Németország csak Luxemburgot megelőzve az utolsó előtti helyen áll.

Bagger tábornok a Bundeswehr 1999-ben távozott főszemlélője szerint, ha a NATO tagságnak is olyan komoly követelményei lennének, mint az euró bevezetésének, akkor Németországot ki kellene zárni az észak-atlanti szervezetből. Történt ez akkor, amikor a kancellár a csapatok teljesítőképességét figyelmen kívül hagyva és a pénzügyi feltételektől függetlenül vállalt kötelezettségeket. Ilyen volt az a NATO-nak 1999-ben Washintonban tett kötelezettségvállalás, miszerint a szövetség védelmére egy 60 000 fős megerősített hadosztályt állít fel szükség esetén 30 napon belül, s ezt az alakulatot képes egy esztendőn keresztül Németország területén kívül állomásoztatni. Beváltatlanok maradtak az az EU-val szembeni vállalás is, hogy a 60 000-re tervezetett európai hadtestből 12 000 fős kontingenst a felszereléssel együtt Berlin állít ki.

A Bundeswehr szakértők szerint lassan tragikus méreteket öltő alulfinanszírozottságának a takarékosságon túl politikai okai is voltak. Nevezetesen a vörös-zöld koalíció számára kataszrofális tartományi választási eredményeket produkáló 1999-es esztendőben Scharpingra a pártján kívül és belül egyre inkább, mint Schröder lehetséges utódjára tekintettek. Egyes elemzők szerint, a pénzügyi csapok elzárásával kívánta a veszélyessé vált konkurrensét a kancellár a párton belül és a nyilvánosság előtt elehetetleníteni. Az SPD vezetésében az is ellenszenvet váltott ki, hogy a miniszter a konzervatív ellenzék soraiban keresett támogatókat a védelmi kiadások növelése érdekében.

Scharping bukásához a párton belüli hatalmi versengésen túl hozzájárultak a politikai hibái és magánéleti botrányai is. A védelmi miniszter 2000 karácsonyát az adófizetők pénzén Izraelben és Egyiptomban töltötte újdonsült barátnőjével Kristina Pilati grófnővel. 2001. augusztus 23-án a Bunte magazinban fotósorozat jelent meg a Mallorca szigetén nyaraló szerelmes párról, melyekről későb kiderült, hogy a fényképék közlését maga a miniszter rendelte meg, abban a hiszemben, hogy ezzel javítani tudja népszerűségét.

A pancsoló Scharpingot ábrázoló képek azonban általános felháborodást váltottak ki, főként a Bundeswehren belül. A botrány tovább terebélyesedett, amikor nyilvánosságra került, hogy a miniszter mintegy negyvenszer vett igénybe Berlin és Frankfurt – Pilati grófnő lakhelye – valamint Mallorca között magáncélokra kormányrepülőgépet. Általános vélekedés szerint, Scharping a szeptember 11-i merényletnek köszönhette, hogy megtarthatta tácáját, hiszen akkor egy pillanat alatt alapjaiban megváltozott egyes események hírérétéke. Bár Schröder több gesztusával világossá tette, hogy csak a választásokig kívánja a minisztert kormányában tartani, s további munkájával kabinetjében a győzelem esetén sem számol.

Scharping meggondolatlan nyilatkozatai a szövetségesekből is többször váltottak ki éles kritikát. Példáu 2001. decemberében Rumsfeld amerikai védelmi miniszter rendkívül élesen utasította vissza német kollégájának azt a nyilatkozatát, miszerint Szomália megtámadása már eldöntött kérdés, s ez lesz a terror elleni háború következő lépése. 2002 elején a koalíciós pártok képviselőinek tiltakozását is kiváltja, hogy Scharping 73 Airbus 400M katonai szállítórepülőgép megrendelésére vállal kötelezettséget, miközben a költségvetésben alig 45 gépre tettek félre forrást.

Scharping bukását végül is azok a június 15-n napvilágra került sajtóhírek okozták, miszerint 1999-ben összesen 140.000 márkát kapott a frankfurti PR tanácsadó Moritz Hunzinger cégétől, melyből 80 000 márka a később megírandó visszaemlékezésekre kiutalt előleg, míg 60 000 márka állítólagos 1996-1998 közötti előadások honoráruima. / Németországban a miniszterek – rendkívüli parlamenti engedélyt leszámítva – nem rendelkezhetnek fizetésükön kívül egyéb jövedelemmel. S a képviselőknek is jelezniük kell a Bundestag elnökének az évi 15 000 márkát meghaladó bevételeket. Ilyen bevallást mindmáig nem talált Thierse parlamenti elnök. /

1999 márciusában Hunzinger találkozót szervezett a miniszter és a szintén az ügyfelei közé tartozó Hannfried Haun között, aki akkor az esseni Ferrostahl Rt elnökségéhez tartozott, s aki egy egyiptomi fegyverszállítás ügyében lobbizott Scharpingnál. Az üzlet – tengeralattjárók leszállítása – végül is máig ismeretlen okból meghiúsult. A hétvégén újabb kormánypárti képviselő, ezúttal a zöldek frakciójában ülő Cem Özdemir imsert be, hogy 80 000 márka értékű hitelt kapott Hunzinger cégétől.

Annak ellenére, hogy az írások egyes feltételezéseket nem tudtak dokumentumokkal bizonyítani, s a csapatlátogatáson Északrajna-Vesztfáliában tartózkodó Scharping az utolsó pillanatig küzdött posztjáért, Schröder ismét keresztül vitte akaratát és az együttműködéshez szükséges bizalom hiányára hivatkozva kikényszerítette a miniszter lemondását. Elemzők szerint alig két hónappal a választások előtt a kancellár azért cselekedett ilyen gyorsan, és áldozta fel kormányának egyik legnépszerűtlenebb miniszterét, mert el kívánta kerülni, hogy a Scharping-ügy uralja a következő hetekben a német sajtót.

A gyorsaságra jellemző, hogy a bizalom megvonását követő napon Johannes Rau szövetségi elnök már kinevezte Scharping utódát a kancellárhoz lojális Peter Struck személyében, aki addig az SPD frakcióvezetője volt a Szövetségi Gyűlésben. Struck első fellépésére már másnap sor került, július 20-án az 1944-es Hitler elleni merénylet évfordulóján vett részt a sorkatonák felesketésén.

A legtöbben mostani lemondatásával politikai értelemben eltemették Rudolf Scharpingot, ugyanakkor egész politikusi karrierje azt mutatja, hogy jó néhány párton belüli ellenfelét túlélte már. S visszatérése – főként akkor, ha az SPD elveszíti az őszi választásokat – egyáltalán nem keltene meglepetést.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.