
Lovas István

EU-büdzsé: szerény növekedés
Minden szabad, ami érdek
Julian Assange-t úgy kell levadászni, mint ahogyan a hadsereg veszi célba a tálibokat és az al-Kaidát. (Sarah Palin, az amerikai republikánusok esélyes elnökjelöltje 2012-ben) A média jelentős antidemokratikus erő lett az Egyesült Álla
A belgiumi multik hazai piacukat védik
Belgium hiper- és szupermarketjeiben a végtelennek tűnő sörpolcok között válogató vevő szinte csak belga söröket lát gazdag választékban: a külföldi sör ritka, mint a fehér holló. Noha a multinacionális kereskedőláncok kérdésünkre tagadták, hogy a belga t
Jó együttműködésre számít a szocialisták EU-biztosa az Orbán-kormánnyal
A negyvennégy éves Andor László közgazdász, egyetemi tanár, a korábbi munkahelyéről a londoni Európai Újjáépítési Bank gazdasági részlegének egyik vezetőjét a Bajnai-kormány ajánlotta hazánkat képviselő uniós biztosnak. Az Európai Bizottság (EB) foglalkoz
A bankoknál maradtak az eurómilliárdok
A gazdasági válság következtében szétvert kelet-európai kisvállalkozásoknak szánt, milliárd eurós nagyságrendű uniós készpénzt a közvetítő bankok maguknak halmozták fel – az uniós ügyekre szakosodott Eubserver.com szakportál ezzel a drámai kezdőmondatt
Túlsúlyos az EU-polgárok fele
Terjedő elszegényedés
Az UNCTAD, az ENSZ genfi székhelyű Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája az előző hetekben tette közzé 2010-es, 204 oldal terjedelmű jelentését. Súlyosan kijózanító olvasmány azoknak, akik az utóbbi évtizedek során a globalizáció mellett úgy is érvelt