Minden szabad, ami érdek

Julian Assange-t úgy kell levadászni, mint ahogyan a hadsereg veszi célba a tálibokat és az al-Kaidát. (Sarah Palin, az amerikai republikánusok esélyes elnökjelöltje 2012-ben) A média jelentős antidemokratikus erő lett az Egyesült Államokban és eltérő mértékben világszerte A neoliberalizmus uralkodóvá válása a fő tényező a demokratikus politikai élet összeomlásában. (Robert W. McChesney, az Egyesült Államok vezető kommunikációs teoretikusa)

Az Amerikai Egyesült Államokban a sajtószabadság olyan, mint ragyás arcú színészen a smink: csak meg kell kaparni, és előbukkan a rücskös bőr. Az amerikai sajtószabadság strukturálisan rothad. A bőre alatt és attól lefelé, hogy a színész-metaforánál maradjunk

A napokban tudtuk meg az amerikai külügyminisztérium szóvivőjétől, hogy jövő májusában az amerikai főváros ad otthont a Sajtószabadság világnapja című rendezvénynek. Az Egyesült Államok nyilvánvalóan a legmegfelelőbb hely az ünneplésre, miután a WikiLeakset amerikai állami sajtóterroristák – a jól bevált kínai módszert utánozva – leradírozták az internetről.
Az Amerikai Egyesült Államokban a sajtószabadság olyan, mint ragyás arcú színészen a smink: csak meg kell kaparni, és előbukkan a rücskös bőr. Az amerikai sajtószabadság strukturálisan rothad. A bőre alatt és attól lefelé, hogy a színészmetaforánál maradjunk. Erről a 300 milliós ország nem egy kiváló értelmisége írt. Mint az ország talán legkitűnőbb médiaszakértője, Robert W. McChesney, akinek munkássága ismertetésére talán elegendő, ha néhány könyve címét felsoroljuk.
Közülük leghíresebb az 1999-ben kiadott Gazdag média, szegény demokrácia, amely sokatmondó címével is árulkodik a szerző téziséről, nevezetesen arról, hogy az óriáscégek kezében egyre inkább összpontosuló médiahatalom a valódi demokrácia halálát jelenti. 2005-ben jelent meg a Tragédia és komédia: Miként ad el az amerikai média háborúkat, manipulál választásokat és pusztítja el a demokráciát* című kötete. A csillag szintén a könyv borítóján olvasható lábjegyzetre utal: „*és mit tehet ön azért, hogy ezen változtasson?”
Egyébként a kötet címében szereplő tragédia és komédia utalás az amerikai politikus és filozófus, James Madison 1882-es mondására, amely szerint „egy népszerű kormány a népnek kellő információ, vagy az annak megszerzéséhez szükséges eszközök nélkül csupán előszó egy komédiához vagy tragédiához, vagy mindkettőhöz”. Ezt megelőzően, 2002-ben McChesney professzor vékony kötetet adott ki a sokat sejtető címmel: A mi médiánk, nem az övék – A demokratikus küzdelem a nagyvállalati média ellen. A kötethez Noam Chomsky írt előszót.
Noam Chomsky, a bostoni MIT nyelvészprofesszora, politikai közíró és aktivista, aki – egy néhány évvel ezelőtti BBC-közvélemény-kutatás eredményei szerint – a világon a legismertebb amerikai értelmiségi. Nem úgy az Egyesült Államokban, ahol a fősodratú televíziók közelébe se engedik. Ami „természetesen” nem jelent cenzúrát, hiszen nem az állam avatkozik be a média belügyeibe, hanem az egyes adók döntenek szuverén módon. És hogy mindegyik adó egyformán dönt? Miért is ne?
2008. október 22-én a Tudósítók Határok Nélkül elnevezésű szervezet az Egyesült Államokat a sajtószabadság rangsorában a világon a 36. helyre emelte az egy évvel korábbi 48. helyről. Az előrelépéshez hozzájárult az is, hogy Szami Al-Hadzsot, az al-Dzsazíra operatőrét hat év után szabadon engedték a guantánamói táborból. Az Egyesült Államok Bosznia-Hercegovinával végzett holtversenyben, Ghána, Mali, Namíbia, Trinidad és Tobago, Suriname és Namíbia mögött, mely országokban érthetetlen okokból eddig még nem rendezték meg a sajtószabadság világnapját.
Hogy mennyire szubjektívek a világ nagy, sajtószabadsággal foglalkozó szervezeteinek rangsorai, kiviláglik abból, ha megnézzük, mennyire fedi egymást az említett szervezet és a New York-i Freedom House szintén globális rangsora. Míg a francia Tudósítók Határok Nélkül szervezetnél az Egyesült Államok a 36. helyet érte el, addig a Freedom House ugyancsak 2008-as rangsorsa szerint a 21. helyet, holtversenyben a csendes-óceáni Marshall-szigetekkel, valamint a karib-tengeri Saint Vincent- és Grenadine-szigetekkel.
Ami a globális sajtószabadság legfrissebb, idei listáinak összehasonlítását illeti, Magyarország a párizsi szervezetnél az országok rangsorában a 23., az amerikai listán a 40. Az utóbbinál holtversenyben a szintén karib-tengeri Dominikával.
És hogy az eltérő értékelési szempontok még jobban láthatók legyenek, megjegyzésre érdemes, hogy míg a párizsi szervezet szerint Izrael a 86. helyet foglalja el a sajtószabadság világrangsorában csak eggyel megelőzve az Egyesült Arab Emírségeket, az amerikai listán ennél sokkal jobb helyen áll, a 63.-on, holtversenyben az amerikai Samoa- és a Salamon-szigetekkel. (Azt nem tudni, hogy az utóbbi két apró demokráciában az odavetődő külföldi tudósítóknak is be kell-e mutatniuk elküldés előtt tudósításaikat engedélyeztetésre a helyi katonai cenzornak.)
Az amerikai sajtószabadság egynémely „problémájának” bemutatására, amelyeket rangsoroló intézmények soha nem kifogásoltak, következzék egy libanoni műholdvevő antennákat forgalmazó cég internetes ismertetője (tyros.leb.net/satellite). A cég műholdas tányérjait elsősorban a hazai piacon és az Egyesült Államokban értékesíti. A cég honlapjának tetején a katari al-Dzsazíra televíziós állomás hirdeti magát jelmondatával: „Nézze, hogy mit nem lát máshol.”
Később ez a mondat: Nézze az al-Dzsazíra angol adását, a France 24-et, a Press TV-t és az RT-t az Egyesült Államokban és Kanadában! Ezt követik a cég antennáival fogható Galaxy 19 műholdról sugárzó állomások frekvencia-, polaritás- és egyéb adatai. Az ismertető utolsó mondata pedig így hangzik: „Ismert politikai okokból, az al-Dzsazíra (Katar), a Press TV (Irán), és az RT (Oroszország) nem fizethető elő kábeltévén az Egyesült Államokban és Kanadában. Az észak-amerikaiaknak nagyon fontos megismerniük az események másik oldalát. Ezzel a közel-keleti helyzettel és a világ többi részével kapcsolatos számos félreértésre fény derül.”
Ehhez még tegyük hozzá: az általunk látott CNN International az Egyesült Államokban csak interneten fogható. Ők annak hazai változatát láthatják csak. De – minő véletlen – a BBC Világszolgálatát (BBC World Service) sem kínálják amerikai kábeltársaságok. Nyilván a londoni adó is megzavarhatja a Fox Newson és a többi nagy csatornán nevelt amerikaiak nagy többségének politikailag homogén, politikailag korrekt nézeteit és ismereteit.
Azt csak reméljük, hogy a májusi sajtószabadság világnapján a washingtoni szervezők megengedik, hogy Chomsky és McChesney is felszólaljon. Az al-Dzsazíra és a BBC garantáltan közvetítené beszédüket.
De helyette persze meghívhatják Jonah Goldberget, a National Review online főszerkesztőjét, aki sajnálkozott, amiért Julian Assange-t, a WikiLeaks alapítóját korábban egy szállodai szobában nem végezték ki nyakszorítóval. És még mondják, hogy Amerikában nincs szólásszabadság!