Lezárások az M0-son, baleset történt az M3-ason és az M4-esen
Hétfő reggeli forgalmi és közlekedési információk.
Hétfő reggeli forgalmi és közlekedési információk.
A csalássorozatban részt vevő mintegy ötven ember közül tizennégy ellen indult eljárás, többek után pedig még nyomoznak.
Az Iszlám Állam jelentkezett a keresztények elleni véres terrortámadás elkövetőjeként.
További tizenkét hegymászót még keresnek.
Vadócz Jenő tavaly megnyerte az Év bejglije versenyt ínyenc kategóriában.
A Kontextusban Andor Éva vendége a Kossuth-díjas Balázs Péter színművész, korábbi színházigazgató volt.
Hét közepén változhat az időjárás.
Az október 7-i mészárlás egyik vezetőjével végzett az izraeli haderő egyik vadászgépe.
A Magyar Nemzet hétindítója
A Pentagon egyik jelentéstervezete szerint az amerikai védelmi ipar nem tudja kielégíteni a globális keresletet.
Az amerikai nagykövettől már megszokott uszításra Kovács Zoltán reagált.
1,2 millió ukrán menekült él jelenleg Lengyelországban és Németországban.
A COP28 után is akadt még programja a köztársasági elnöknek.
Az izraeli hadsereg a Gázai övezet egészére kiterjeszti a katonai műveleteket.
Az első amatőr videók is elárulják: Gene Simmonsék apait-anyait beleadtak.
A nagy cégek vezetői figyelmeztettek: nem vesznek fel végzés után antiszemitát.
Pap Kati a legjobb főszereplő díját, Pozsgai Zsolt a legjobb rendezésért járó különdíjat nyerte el.
Trent Alexander-Arnold megkapta a kérdést, miért nem engedte lőni a magyar középpályást.
Az eseményen még Mikulás is megjelent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az esemény programjában hat nagyjátékfilm szerepel.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Öngyilkos kalandba küldik az amerikaiak és a britek Európát, mondja az orosz külügyminiszter.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Gyomorforgató részéletek derültek ki az ügyről.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.