Izrael ENSZ-nagykövete nekiment Sorosnak, amiért a Hamászt támogatja
Több millió dollár vándorolhatott a terroristákhoz Soros alapítványain keresztül.
Több millió dollár vándorolhatott a terroristákhoz Soros alapítványain keresztül.
A tízpontos terv teljesítése jól halad a berlini együttesnél a Bundesliga II-ben.
Több tűzesetet is jelentettek vasárnap.
Selmeczi György zeneszerző, zongoraművész a Tűzoltó utcai gyermekklinikát szeretné segíteni.
Extázis az Anfield Roadon, a Liverpool őrült meccsen szerezte meg a három pontot a Fulham ellen.
A magyar hajó hatalmas fölénnyel nyerte meg a vitorlázó SSL csapatvilágbajnokság döntőjét.
A radikális klímaaktivisták szombaton több helyszínen is tüntettek az angol városban.
Zsinórban ötödszörre is kikapott az Újpest, s a harmadik helyről a kilencedikre zuhant vissza.
Kovács Zoltán államtitkár a Bayer-show-ban reagált a pártos amerikai nagykövet antiszemitizmus-vádjaira.
A terrorista szervezet vezetőinek hollétéről a foglyul ejtett Hamász-harcosok vallomásaiból következtetnek.
A versek világa csodálatos.
A politikus felhívta a figyelmet, hogy töltsék ki minél többen a nemzeti konzultációt, hogy „hallják meg a hangunkat Brüsszelben is!”
Kicsin múlott, hogy emberek milliói maradjanak gáz nélkül Németországban.
The deal on tripling global nuclear power capacity was initiated by Emmanuel Macron.
Fetrengő hajléktalanok fogadták azt a járókelőt, aki a köztéri vécét szerette volna használni.
A kormányszóvivő szerint a magyar ünnepi asztalra hazai élelmiszereket válasszunk.
A kormány és az érdekképviseleti szervezetek együttesen tesznek annak érdekében, hogy javítsák a fogyatékossággal élő emberek életét és helyzetét.
A világhírű magyar szoprán tanít, ír, és fest is.
A francia elnök Dubajban beszélt az izraeli helyzetről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az esemény programjában hat nagyjátékfilm szerepel.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Öngyilkos kalandba küldik az amerikaiak és a britek Európát, mondja az orosz külügyminiszter.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Gyomorforgató részéletek derültek ki az ügyről.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.