Merjük-e helyesen írni?

Vajon mikor van értelme berontani egy ajtón, hogy „nyelvi szabadságharcot” vívjunk? Mindenkinél máshol húzódik a nyelvhasználati hagyományok határa.

Mivel egy kezünkön éppen csak meg tudtuk számolni a különféle változatokat, mindenképp logikus volt tudományos helyről segítséget kérni. Bányai Viktória, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet Judaisztikai Kutatócsoportjának munkatársa a Benjámin alakot pontosan ugyanazzal az érvvel jelölte hibásnak, mint amire mi is jutottunk: egy név magyarított változata. A Wikipédia-féle formát sem tartja szerencsésnek, azt írta, érdemesebb az ékezetek nélküli alakot használni, mert „a magyar a-á különbség és eleve mindkét magánhangzó különbözik attól a héber hangtól, amit ezekkel szeretnénk visszaadni. Tehát az ejtés szempontjából az a sem helyes, de még mindig kevésbé megtévesztő talán, mint az á” – magyarázta. Hozzátette: a név héber eredetije inkább a Binjamin, nem a Benjamin. Az MTA intézete által helyesnek nevezett alak tehát az előbb már említett Benjamin Netanjahu, illetve egy hatodik változat, a Binjamin Netanjahu.

Azaz a fenti kérdésre, hogy meg lehet-e határozni egy név helyes átírását, nem tudunk egyértelmű igennel válaszolni. De egyáltalán szükséges mindenáron törekedni a helyes változatra? Baj az, ha nem az átírási sztenderdeknek megfelelő alakot használjuk? Akkor sem dől össze a világ, amikor a fenti nyelveknél sokkal egyszerűbben átírható oroszból emelnek át hibásan neveket. A sportsajtó különösen jeleskedik ebben: Gyinamo helyett Dinamo, Lokomotyiv helyett Lokomotiv, Zenyit helyett Zenit szerepel a futballhírek jó részében, és az olvasó úgy is megérti.

No de nem érdemes törekedni az igényességre? Ha így is, úgy is megérti az olvasó, miért ne tiszteljük meg azzal, hogy a helyes alakot használjuk?

Persze vannak szavak, amelyek szabályellenesen csontosodtak meg. Teljesen természetes, hogy Ószaka helyett Oszakát, Phjongjang helyett Phenjant, Nancsing helyett Nankingot, Ural helyett Urált, Athina helyett Athént, Varna helyett Várnát írunk és mondunk. Igaz, a földrajzi nevek átírásához eleve sokkal megengedőbben viszonyulunk, mint az egyéb tulajdonnevekéhez, sőt számtalan latin betűs város-, folyó-, hegységneveket is magyarossá alakítottunk. Csakhogy a személyneveknél is bőven akadnak „renitens” formák. Közismert példa az Anyegin, a Potyomkin és a Potemkin, illetve a Lenin, a Sztálin név – és ha már a vörös zónába tévedtünk, feltétlen említsük meg a Moammer Kadhafi és a Kim Ir Szen alakot is. Ezek mind inkább rendhagyó, mint helytelen változatok.

A nagy kérdés, hogy hol a határ. Kim Dzsongun esetében egyre általánosabban használják az átírási szabálynak megfelelő verziót, de mi legyen édesapjával? Maradjon Kim Dzsong Il, ahogy évtizedeken keresztül szerepelt a sajtóban, tekintsük ezt is kivétellé szilárdult formának? Vagy az ő esetében még érdemes követni az utónév egybeírására vonatkozó előírást? És az Oszáma bin Láden alak nem tűnik tudálékosnak az elterjedtebb „kopasztott” verziónál?

Ráadásul nem csak az átírt nevek használata állít minket válaszút elé. Vajon hivatkozzunk-e a Lengyel Néppártra a valódi nevén, vagy írjunk inkább tévesen Lengyel Parasztpártot, mert az itthoni sajtóban általában úgy szerepel? Mit tegyünk az Egyesült Királyság legnagyobb baloldali alakulatával? Nyelvünkben – az angolhoz hasonlóan – létezik a munkáspárt és a munkapárt kifejezés is, a Labour Party neve magyarul inkább az utóbbi lenne, mégis Munkáspárt néven tűnik fel csaknem mindenhol. És merjük az u-s kiejtéshez igazodva, a szó végi o megnyújtása nélkül toldalékolni a Barroso nevet, ha egyszer majdnem mindenhol a „Barrosóval” alakot látjuk?

Nem lehet egyértelműen meghatározni, mikor van értelme berontani egy ajtón, hogy „nyelvi szabadságharcot” vívjunk, illetve mikor érdemes elfogadni a szabályoknak nem megfelelő gyakorlatot, azaz nem hibás alakként, hanem kivételként tekinteni egy kifejezésre. Ez nyilván attól is függ, milyen régóta van bezárva az az ajtó, és milyen erős a zár rajta. De persze mindenkinél máshol húzódik a nyelvhasználati hagyományok határa. A száguldó cirkusz elnevezésével kapcsolatban például régóta állóháború dúl a Formula és a Forma elszánt hívei között. A három csapás néven megismert törvényt több sajtótermék is következetesen három dobás néven említi, ám egyelőre jóval gyakoribb a félrefordítás. De hogy nem reménytelen a helyes – helyesnek tartott – alakért vívott harc, jelzi, hogy a brexitet két éve még csak a Magyar Nemzet írta következetesen kis b-vel, mára viszont egyre terjed ez az írásmód.

Szó szerint

Az infó vagy az info a helyes írásmód? A -stul/-stül vagy a -stól/-stől használandó? Hogyan mondjuk a csuklik igét felszólító módban? Dőlhet-e jobbra az eredetileg balra dőlő ékezet? A bratyiszlavázásról, a mozgószabályról, a kisbetűs brexitről és hévről, továbbá sok egyéb helyesírási-nyelvhelyességi témáról olvashat rovatunkban. Megírtuk véleményünket az új helyesírási szabályzatról, Water Willyről, bemutattuk, miért van szükség a hasznos „nyelvtannácikra”, és elkészítettük az első átírási térképet. Ajánljuk korábbi írásainkat.