Az infó vagy az info a helyes írásmód? A -stul/-stül vagy a -stól/-stől használandó? Hogyan mondjuk a csuklik igét felszólító módban? Dőlhet-e jobbra az eredetileg balra dőlő ékezet? A bratyiszlavázásról, a mozgószabályról, a szerb nevek írásmódjáról, a kisbetűs brexitről és hévről, továbbá sok egyéb helyesírási-nyelvhelyességi témáról olvashat rovatunkban. Megírtuk véleményünket az új helyesírási szabályzatról, és bemutattuk, miért van szükség a hasznos „nyelvtannácikra”. Ajánljuk korábbi írásainkat.
Igaz, végső soron hálásak lehetünk „Vízi Vilinek”, hiszen a botrány hatására talán megváltoztatják a nevet – amely egyébként a pajzán jelentéstől függetlenül is vállalhatatlan. Nemcsak azért, mert fantáziátlan, hanem azért is, mert angolul van. Pedig egy nagy nemzetközi torna minden esetben az országimázs fejlesztésének lehetősége is, ilyenkor természetes módon előtérbe kerülnek az adott nemzetre jellemző motívumok, nevek. Ha végigtekintünk az elmúlt évtized vizes világbajnokságain, azt láthatjuk, hogy csak Ausztráliában találtak angol nevet a kabalának: a melbourne-i tornához a Penny, a rómaihoz a Diva, a sanghajihoz a Csing Csing, a barcelonaihoz a Xop, a kazanyihoz az Itil és az Alszu – és nem Alsu, mint több helyen tévesen megjelent – névre esett a választás. De vegyük a jóval jelentősebb eseménynek számító nyári olimpiákat, ott sem találunk a Water Lilly és Water Willy névhez hasonlót: sem a müncheni, sem a moszkvai, sem a szöuli, sem a pekingi, sem a riói játékok kabalája nem angol nevet visel. S a magyarhoz hasonlóan tizen-egynéhánymilliós görög nyelvet sem szégyellték az athéni rendezők: a 2004-es olimpia kabalája Athena és Fevosz volt.
Ezekkel szemben itt van a magyar rendezvényt hirdető Water Lilly és Water Willy. Jelképei annak a kultúrának, amelyben a boltnál menőbb a „shop”, a partinál a „party”, a márkánál a „brand”, a nyitvánál az „open”, a vezető pénzügyi elemzőnél a „senior financial analyst”, a külsősnél és a kívülállónál az „outsider”, a találkozónál és a megbeszélésnél a „meeting”, az értékesítésnél a „sales”, a radarkontrollnál pedig a halandzsa „radar controll”. Sokan mintha cikinek tartanák a magyar nyelvet. Ez a beteges mentalitás a kádári „merjünk kicsik lenni” gondolkodásban gyökerezik, de a kilencvenes években terjedt el igazán, és még mindig nagyon erősen jelen van – „mindegy, csak angolul legyen”. Egy nemzet saját nyelvéhez való viszonya remekül kifejezi az önbecsülését. A magyarság tényleg ezt tudja felmutatni egy jelentős nemzetközi tornára – és talán egy olimpiára – készülve?
