Óvodáskortól már elvárható a gyerekektől, hogy megfelelően köszönjenek a felnőtteknek, a szülők ezért számtalanszor felhívják erre csemetéjük figyelmét a szembejövő ismerős láttán. Több-kevesebb sikerrel teljesítik is ezt a gyerkőcök, ha nem is kitörő lelkesedéssel, hiszen számukra egyik néni vagy bácsi olyan, mint a másik, legközelebb sem fogják megismerni, ha nem túl közeli a kapcsolat. Ezért aztán egy idő múlva minden közelítő potenciális köszöntendő lesz.
A társadalmi együttélés, az udvariasság egyik első megnyilvánulása a köszönés. Normális esetben erre az alapvetőre még számos más szabály tornyosul. Mégis, mintha olykor elakadnánk ennél az elsőnél. Hányszor mosolyoghatjuk meg egy-egy brutális gyilkos megkérdezett szomszédait, amikor értetlenül hebegik, hogy pedig milyen szépen köszönt az illető. Bizony, a köszönés még nem minden. Sőt, olykor még udvariatlan gesztus is lehet, ha például egy elmélyült, fontos beszélgetést szakítunk félbe vele, vagy mondjuk egy előadó mondandóját, miközben késve lépünk a terembe. De ha már oly fontosnak tartott ez a félig-meddig formaságalapú udvariasság szóban, akkor következetlenség, hogy a „Jó napot kívánok!” í-jét legtöbb esetben hanyagul lerövidítik, már ha nem akadnak el félúton a háromszavas szerkezetben.
Írásban pedig már alig akad olyan, aki valóban helyesen tud köszönni. Egy vessző, igen, csupán ennyin múlik. Apróság, akár egy pillangó szárnycsapása, amely azonban nagy vihart is kavarhat – mondhatná a matematikus, meteorológus Edward Lorenz, aki a pillangóhatás leírásával a káoszelmélet atyja. Elhíresült kérdése: „Vajon egy pillangó szárnycsapása Brazíliában okozhat-e tornádót Texasban?” Ha idáig nem is kell eljutnunk, jól érzékelteti a részletek fontosságát. Egyébként a pillangóhatás lírai elnevezés talán Ray Bradbury Mennydörgő robaj című sci-fi novellájából származik, melynek alapja időutazás a múltba. S lám, itt is hasonló történik, mivel a lassan múltba vesző papíron levelezés mára kissé avíttnak tűnő „Kedves Dorka!” megszólítás funkcionálisan ekvivalens formájaként jelentkezik ma a „Szia, Dorka!”, „Helló, Dorka!” és társai. A „Szia Dorka!”, „Helló Dorka!” típusú anomália tehát abból adódik, hogy a „Kedves”, sőt az udvarias „Tisztelt” megszólítások és a név közé nem teszünk vesszőt, mivel ezek nyelvtanilag jelzős szerkezetek. Ellenben a „Szia, Dorka!” egy köszönés és egy névvel megszólítás együttese. A vessző mondattani magyarázata az itt, hogy a „Szia, Dorka!” mondat két tagmondatból tevődik össze, márpedig a tagmondatokat vesszővel választjuk el egymástól. Két szerkesztetlen tagolatlan tagmondatról van szó; tagolatlan azért, mert nincs és nem is hiányzik belőle az állítmány, szerkesztetlen azért, mert míg a szerkesztett több szóból áll, a szerkesztetlen csupán egy mondatszó. Egyszóval, ahogy a Helyesírás.mta.hu oldalon is hasonlóképp olvasható, a „Szia Dorka!” helytelen formát részint a „Kedves Dorka!” analógiájára tákoltuk össze, részint nem feltétlenül magától értetődő, hogy valóban két tagmondatról beszélünk, ám az előbbi tanácsadó portál jól érzékelteti a vessző elhagyhatatlanságát azzal, hogy két tagolt tagmondatba helyezi a két elemet, melyekben már ismerősebb a vessző helye és funkciója: Szia, hogy vagy? Hogy vagy, Dorka?
Szó szerint
Az infó vagy az info a helyes írásmód? A -stul/-stül vagy a -stól/-stől használandó? Hogyan mondjuk a csuklik igét felszólító módban? Dőlhet-e jobbra az eredetileg balra dőlő ékezet? A bratyiszlavázásról, a mozgószabályról, a kisbetűs brexitről és hévről, továbbá sok egyéb helyesírási-nyelvhelyességi témáról olvashat rovatunkban. Megírtuk véleményünket az új helyesírási szabályzatról, Water Willyről, bemutattuk, miért van szükség a hasznos „nyelvtannácikra”, és elkészítettük az első átírási térképet. Ajánljuk korábbi írásainkat.
