Nagy értékű hőkamerát ajándékozott Dzsudzsák Balázs a nyírlugosi Szent Péter és Pál Görögkatolikus Iskolának – számolt be a DVSC focicsapatának posztja alapján a Bors.

Fotó: Illyés Tibor / MTI
Nagy értékű hőkamerát ajándékozott Dzsudzsák Balázs a nyírlugosi Szent Péter és Pál Görögkatolikus Iskolának – számolt be a DVSC focicsapatának posztja alapján a Bors.
Mint írják, egy négyszázezer forint értékű, korszerű hőkamerát adományozott.
Az nyírlugosi iskolában, amelyben a 108-szoros válogatott labdarúgó édesanyja is tanít, már két hete mérik a diákok testhőmérsékletét a vírushelyzetre való tekintettel.
A most kapott eszközzel ugyanakkor gyorsabb, zökkenőmentesebb lesz a járványügyi helyzet által megkövetelt mérés, valamint a tanulók és a pedagógusok épületbe lépése a reggeli sietségben.
Dzsudzsák csupán húsz percet kapott az első meccsén Debrecenben
Debrecen–Pécs. Első osztályú nosztalgiapárosítás az NB II-ben. Hétfő este ennél is nagyobb eseményt tartogatott a találkozó: majd tizenhárom év után a 108-szoros válogatott Dzsudzsák Balázs visszatérését a nevelőegyesületébe.
Az egyik csalódást a nézőszám jelentette. Noha hatalmas várakozás előzte meg a 34 éves klasszis bemutatkozását, a hírek szerint csak elővételben hatezer jegyet értékesítettek, amikor kifutottak a csapatok, mégis csupán durván négyezren foglaltak helyet didergősen a Nagyerdei Stadion lelátóin. A másikat maga az ünnepelt – vagy inkább, megközelítés kérdése, a Loki edzője, Kondás Elemér –, Dzsudzsák Balázs ugyanis nem kapott helyet a Debrecen kezdő tizenegyében.
– Az MTK-ban edzett öt hetet, nálunk egyet, de ne feledjük, hogy előtte hat hónapig nem volt játékban – indokolta Dzsudzsák mellőzését Kondás a meccs előtt, hozzátéve, a visszatérő sztár biztosan lehetőséget kap a találkozón, méghozzá a támadó szekcióban, csak az a kérdés, hogy mennyi időre.
Dzsudzsák így hát a kispadon kuporodott össze, miközben a két csapat szakadó esőben megkezdte a játékot. Sós Bence fejesből hamar, már a kilencedik percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A Loki az első félidőben végig fölényben játszott, de nagy helyzetek nélkül.
Kondás Elemér a szünetben nem szánta rá magát cserére, hanem csak az 55. percben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.