időjárás 3°C Nándor 2021. October 19.
logo

Vádat emeltek a 36 embert megölő gyújtogató ellen

Forrás: origo.hu
2020.12.16. 13:04
Vádat emeltek a 36 embert megölő gyújtogató ellen

Gyilkosság gyanújával vádat emelt szerdán a japán ügyészség az ellen a férfi ellen, aki tavaly júliusban felgyújtotta a Kyoto Animation nevű kiotói animációsfilm-stúdiót, 36 ember halálát és további 33 megsebesülését okozva ezzel – írja az Origó.

A Japán történetének egyik legsúlyosabb tömeggyilkosságát elkövető gyújtogató, Aoba Sindzsit májusban tartóztatták le, a férfi – aki maga is súlyosan megégett, és továbbra is kórházi ápolásra szorul – beismerte tettét, de nem mutatott megbánást.

Jóllehet Aobát korábban kezelték mentális betegséggel, a Kyodo japán hírügynökség megjegyzi, hogy a jelenleg zajló orvosszakértői vizsgálatok vélhetően beszámíthatónak fogják találni. A nyomozás már korábban megállapította, hogy tettét nem hirtelen felindulásból követte el, erre utal az is, hogy benzint vásárolt a gyújtogatáshoz. Saját bevallása szerint azért használt benzint, mert remélte, hogy ezzel a módszerrel sokakat meg tud ölni.

A 42 éves férfi pszichológiai vizsgálata több hónapig tartott, a tárgyaláson pedig vélhetően előkerül majd felelősségre vonhatóságának mértéke.

A kép illusztráció
Fotó: Pexels

Aobát a támadást követően a helyszínen fogták el a rendőrök. A férfi akkor azt mondta: azért borította lángba az épületet, mert az animációs filmjeiről külföldön is ismert Kyoto Animation ellopta az egyik regényét. A vállalat többször hirdetett regénypályázatot, a győztes pályaművekből rendszerint anime készül. A stúdió közölte: Aoba nevével valóban benyújtottak egy munkát, amelyet azonban nem használtak fel.

Az utóbbi csaknem két évtizedben ez volt a legsúlyosabb tűzeset japánban, ahol 2001-ben 44 ember lelte halálát egy tokiói tűzben.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Börtönbüntetésre ítéltek egy tüntetésen gyújtogató holland turistát

A 31 éves, meg nem nevezett vádlott és tettestársa, egy szintén meg nem nevezett boltvezető elismerte bűnösségét a gyújtogatást illetően – közölte az RTHK hongkongi műsorszolgáltató. A két férfit azzal vádolták, hogy felgyújtott egy szeméttárolót egy tüntetés során fél évvel ezelőtt, ami gyakran előfordult a tavalyi hongkongi kormányellenes megmozdulásokon.

Hongkongban tavaly júniustól decemberig hatalmas tömegek vonultak utcára a kínai befolyás növelése ellen tiltakozva. A csaknem napi rendszerességű megmozdulások gyakran erőszakba torkollottak. 2019 júniusa óta több mint 9 ezer embert vettek őrizetbe Hongkongban.

A Kína által június 30-án elfogadott, majd azonnal hatályba is léptetett nemzetbiztonsági törvény tiltja a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetésére más országokkal, vagy külső elemekkel való összejátszást, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának.

Tovább