Az egymillió dolláros pénzjutalommal járó Genesis-díjat – amelyet zsidó Nobel-díjként is emlegetnek – évente ítélik oda egy kiválóságnak rendkívüli teljesítményéért és a zsidó értékek iránti elkötelezettségéért. A korábbi díjazottak jótékony célra ajánlották fel a díjjal járó összeget. Bár Spielberg is élen jár az adományozásban, egyelőre nem közölte, hogy mihez kezd a pénzzel.
A Genesis-díj Steven Spielberg egyedülálló tehetségét ismeri el, valamint elkötelezettségét a világ jobb hellyé változtatása iránt, és azt a páratlan hozzájárulást, amellyel a háború utáni generációkat tanította a holokausztról – mondta el Stan Polvets, a Genesis-díj Alapítvány társalapító elnöke.
Spielberg a filmművészet egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású filmkészítője, számos kasszasiker fűződik a nevéhez.
Legismertebb filmjei között van a Cápa, az E.T. – A földönkívüli, Az elveszett frigyláda fosztogatói vagy a Jurassic Park. három Oscar-díjat kapott a Schindler listája és a Ryan közlegény megmentése című filmjeiért, és számtalan további rangos filmszakmai díjat is elnyert.

A Schindler listájá-nak elkészítése után alapította meg a USC Soá Alapítványt. A szervezet támogatásával holokauszttúlélők és szemtanúk interjúit készítették el. A projektben 55 ezer interjú készült 32 nyelven a túlélőkkel, akik 56 országból származtak. Az alapítvány a 20. század más tömeggyilkosságainak, köztük a Kambodzsában, Örményországban és Ruandában történt népirtásoknak az emlékezetét is őrzi.
Spielberg más jótékony célokat is támogat adományokkal.
30 millió dollárt adományozott a Mozgóképes és Televíziós Alapnak a film- és televíziós iparban dolgozó idős emberek egészségügyi ellátásának biztosítására. Wunderkind Alapítványa pedig egészségügyi, művészeti, ifjúsági és oktatási célokat támogat.
A Genesis-díjat rendszerint nyáron adják át ünnepi külsőségek közepette, de idén a koronavírus-járvány miatt erre nem kerül sor. A korábbi díjazottak között szerepelt Michael Bloomberg és Michael Douglas is.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Spielberg filmjének cápa makettje lesz az Oscar-múzeum sztárja
A nyolc méter hosszú, fél tonnát meghaladó súlyú, üvegszálas anyagból készült cápa nem szerepelt Steven Spielberg 1975-ben forgatott tengeri horrorjában. A filmhez készített három mechanikus cápakelléket a forgatás után elpusztították, mivel a stúdió nem látta előre, hogy a produkciónak milyen óriási sikere lesz.
Mikor azonban a film befutott, a Universal az eredeti öntőforma segítségével elkészíttette Bruce egyetlen hiteles mását, ami 15 évig a stúdió előtt riogatta a látogatókat. Ezt követően egy roncstelepre került, ahol 25 éven át hevert a lomok között, majd a telep tulajdonosa 2016-ban a filmakadémiának ajándékozta.