Nyolcvanéves Paul Anka, akinek nevéhez örökzöld slágerek fűződnek

Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Paul Anka, akinek nevéhez olyan örökzöld slágerek fűződnek, mint a You Are My Destiny, a Diana és a My Way.

Forrás: MTI2021. 07. 30. 12:49
Anka, Paul
Július 30-án tölti nyolcvanadik születésnapját Paul Anka Fotó: Mohai Balázs Forrás: MTI/Mohai Balázs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kanadai-libanoni családba született Ottawában, ahol apjának előkelő vendéglője volt. Kiskorától zongorázott, a templomi kórusban énekelt, és még tizennégy éves sem volt, amikor elkötötte anyja autóját, hogy részt vehessen egy tehetségkutató versenyen – büntetést csak azért nem kapott, mert díjjal tért haza. Egy évvel később Los Angelesbe utazott, és minden kiadót felhívott, amelyik szerepelt a telefonkönyvben, az egyiknél el is készíthette első, különösebb feltűnést nem keltő kislemezét. Apja az év végén még New Yorkba is elengedte, azzal a feltétellel, hogy ha nem sikerül énekesi álmát megvalósítania, visszatér Ottawába.

Minden bátorságát összegyűjtve bekopogtatott az A&R kiadó vezetőjéhez, és elénekelte neki Diana című szerzeményét. Azonnal szerződtették, de az okmányt – lévén az énekes még kiskorú volt – apjának kellett aláírnia.

A szerelmi vallomás, amelyet egy csak látásból ismert bébiszitterhez írt, 1957-ben az Atlanti-óceán mindkét partján listavezető lett, húszmillió példány kelt el belőle.

A tizenhat éves, de még annyinak sem látszó srác ontotta a dallamos slágereket, mint a Put Your Head on My Shoulder, a Cinderella, a Crazy Love és persze a You Are My Destiny. Nem csak a tinédzserek, a szülők is szerették, mert udvarias, csendes fiú volt, aki a lázadó, tomboló rock and roll helyett békésebb húrokat pengetett, szerelmi bánatról énekelt, és a szülői tekintélyt sem kérdőjelezte meg. Érdekes módon ő sem lehetett hazájában próféta, 1956-ban ottawai fellépésén kifütyülték, amin annyira megsértődött, hogy évtizedekig nem lépett fel a városban.

Húszévesen „kiöregedett” a tinibálvány szerepkörből, ráadásul Amerikába is megérkezett a Beatles, közönsége elfordult tőle, a kiadók ejtették. Ugyanakkor vigasztalhatta, hogy már nagykorúságának elérése előtt milliomos volt, lemezcéget igazgatott, nevéhez fűződött (akkor) minden idők második legnagyobb példányszámban elkelt kislemeze, a Diana (az első a Fehér karácsony volt Bing Crosbyval). Az üzletembernek sem utolsó Anka 250 ezer dollárért visszavásárolta dalainak jogdíjait, a zeneszerzői pályára kezdett összpontosítani, és ezen a téren legalább olyan sikeres lett, mint előadóként.

Ő írta például a The Tonight Show című tévéműsor főcímzenéjét, és egyedül ebből évente egymillió dollár jogdíjat zsebelt be, az ő szerzeménye Tom Jones egyik legnagyobb slágere, a She's a Lady.

A színészetbe is belekóstolt, A leghosszabb nap című háborús filmben nem csak szerepelt, a címadó dalt is ő írta és adta elő.

Július 30-án tölti nyolcvanadik születésnapját Paul Anka
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Franciaországban talált rá első feleségére és egy slágerre, amelynek angol szöveget írt. A My Way Frank Sinatra pályafutásának talán legnagyobb sikere és a világ egyik legtöbbször feldolgozott dala lett, még Sid Vicious, a Sex Pistols basszusgitárosa is elénekelte. Emellett az ő szerzeménye Buddy Holly egyik utolsó slágere, az It Doesn't Matter Anymore, a Puppy Love pedig Donny Osmond védjegye lett, és mint kiderült, Michael Jacksonnal közösen írták Jackson utolsó slágerét, a This Is It-et.

Anka előadóként 1974-ben, egy évtized után szerepelt ismét a slágerlistán (You're) Having My Baby, majd egy év múlva Times of Your Life című dalával. A nyolcvanas-kilencvenes években inkább koncertfelvételekkel és válogatásalbumokkal jelentkezett, majd 2005-ben a stúdióba vonult, az eredmény a dzsesszes beütésű Rock Swings lett. Pályafutásának 55. évfordulóját duettalbummal tette emlékezetessé, és idén ismét a listák élére került a Put Your Head on My Shoulder új, Olivia Newton-John társaságában előadott változata.

A zenész, aki már Budapesten is fellépett, ma is tevékeny, a tervek szerint jövőre ismét turnéra indul.

Paul Anka mintegy 120 albuma tízmilliónál több példányban kelt el világszerte, nem számítva a kislemezeket, egyedül vagy másokkal 900 dalt írt. Kanadában nemzeti intézménynek számít, amikor beiktatták az ottani dalszerzők dicsőségcsarnokába, a miniszterelnök tartotta a méltató beszédet.

A bulvársajtónak sokáig semmilyen témát nem szállított, 2000-ben aztán több mint három évtizednyi boldognak tetsző házasság után elvált feleségétől, hogy elvegye személyi edzőjét. Ez a házassága csak két évig tartott, de 2016-ban harmadszor is megnősült, első két házasságából hat gyermeke született.

Bette Midler is megkapja a Kennedy Központ életműdíját

Bette Midler színésznő-énekesnő és a Motown Records alapítója, Berry Gordy is megkapja decemberben a washingtoni Kennedy Központ életműdíját.

A szervezők bejelentése szerint idén közönség előtt, hagyományos gálát rendeznek a díjazottaknak. Tavaly több hónappal halasztani kellett a díjátadót, végül korlátozott számú közönség előtt, a pandémiás szabályok betartásával zajlott az ünnepség.

Tovább...

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.