Lezuhant a színpadról és megsérült Bodrogi Gyula

A Bors információi szerint a művész éppen egy dobogón állt a színpadon, amikor egy táncmozdulat bemutatása közben elvesztette az egyensúlyát és lezuhant.

Forrás: Ripost.hu2021. 08. 21. 10:33
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elképesztő az a lendület, amivel a 86 éves Bodrogi Gyula éli a mindennapjait. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész a mai napig autót vezet, televíziós sorozatban szerepel, ezért heti rendszerességgel forgat, színházban, több szerepben is játszik, vadászik, főz, ügyeket intéz. A művész környezetében élők azt mondják, hogy hiába az előrehaladott kora, senkinek eszébe sem jut pihenésre ösztökélni, mert a semmittevés olyan lenne számára, mint a méreg, elpusztítaná a lelkét és a testét is – olvasható a Ripost.hu cikkében.

Az örökmozgó híresség a nyarat is munkával tölti, most épp a Nemzeti Színházban próbál egy rendhagyó darabot, a Vadászat című, Földes László HOBO-művet, Deák Bill Gyulával, a két ikont pedig Vidnyánszky Attila rendezi.

A csütörtöki próba azonban nem úgy sikerült, ahogy tervezték, Bodrogi balesetet szenvedett.

A Bors információi szerint a művész éppen egy dobogón állt a színpadon, amikor egy táncmozdulat bemutatása közben elvesztette az egyensúlyát és lezuhant.

Mivel Bodrogi Gyula az ötvenes években kiváló táncos volt, a reflexei azonnal bekapcsoltak, így valamennyire tudta tompítani a földet érést, de még így is komoly sérüléseket szenvedett. Úgy tudni, hogy zúzódást szenvedett a vállán, a bordáin és a csukóján is.

A helyszíni beszámolók szerint az esést követően meghűlt a vér a teremben tartózkodókban, a kollégák azonnal a segítségére szaladtak, de Bodrogi Gyula az unszolások ellenére sem akarta, hogy mentőt hívjanak hozzá. Inkább hazament.

A Bors úgy tudja, hogy a színész az otthonában pihen, de olyan komoly fájdalmai vannak, hogy képtelen az ágyában aludni, ki kellett költöznie a kanapéra, és csak a bal oldalán tud feküdni.

Az álmatlanság és a fájdalom egyébként nem vette el a jókedvét, csütörtök éjszaka például egy verset is írt Hogy lehet kiesni a szerepből? címmel.

(A borítóképen Bodrogi Gyula látható Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.